Zenekar

Trio Midnight



Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Megalakulása: 1990

Az együttest szinte indulása óta a legjobb fiatal magyar mainstream együttesként ismeri el mind a szakma, mind a közönség.1995-ben elsők lettek az egyik legfontosabb európai tehetségkutató versenyen, a belgiumi Hoeilaartban, ahol Oláh Kálmán a legjobb szólista díját is megkapta.

2000-ben elnyerték a Magyar Rádió "eMeRTon" díját az év jazzegyüttese kategóriában. Számos rangos európai fesztiválon vettek részt.2005-re a kiforrott Trio Midnight stílusa azonban több mint mainstream jazz - elsősorban standardekre és Oláh Kálmán kompozícióira épülő, ugyanakkor többféle irányzatot magába foglaló, kreatív "kortárs" jazz, melynek alapja a sponteanitás, és a kollektív improvizáció.

Az együttes jelentős nemzetközi hírnévre tett szert. 2005 decemberében megjelent lemezükön - melyen a jazz egyik legnagyobb korszakalkotó szaxofonos egyénisége, Lee Konitz közreműködik - annak a nagysikerű koncertnek a felvétele hallható, mely a belgiumi Dinant Jazz Nights fesztiválon hangzott el 2000-ben (Trio Midnight meets Lee Konitz: Live at Dinant Jazz Nights).

Tagjai:
Oláh Kálmán - zongora
Egri János - nagybőgő
Balázs Elemér - dob


Hozzászólások