Zenekar

USEME



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A USEME az egyik legfrissebb magyar zenekar, 2015-ben alakult öttagú pop-rock banda, mely a hazai zenei élet kiemelkedő és elismert alakjait egyesíti égisze alatt. Eddigi sikereik után mostanra érett meg bennük az elhatározás, hogy valami új projektbe kezdjenek, így indultak el közösen ezen az izgalmas úton, Anga-Kis Miklós basszusgitáros kezdeményezésére. Történetük elején Markó Ádám dobossal döntöttek úgy, hogy dalkezdeményeiket már egy új együttessel öntik végleges formájukba, így került a zenekarba Szalkai Tibor gitáros és Csongor Bálint énekes. Varga Zoltán billentyűs érkezése tette teljessé a csapatot, aki hosszú idő után először áll fel a hangmérnöki és zenei produceri székből, egyenesen a színpadra.


A srácok, sokszínű és szerteágazó tudásuknak és karakterüknek köszönhetően, megállás nélkül írják az újabb és újabb számokat, így 4 hónap dalszerzés és folyamatos stúdiózás után 2016. február 26-án megjelentetik Világvevő című bemutatkozó lemezüket is. A lemezbemutató koncert március 26-án az A38 Hajón lesz.


Tagok:
Csongor Bálint - ének
Szalkai Tibor - gitár
Varga Zoltán - billentyű
Markó Ádám - dob
Anga-Kis Miklós - basszusgitár


Hozzászólások