Clooney for President

George Clooney demokrata elnökjelölt teper a Fehér Házért. Megkapja-e, vagy sem, nem ez a film igazi tétje, Clooney ezúttal csak módjával rendezte bele magát saját filmjébe. Egy-két zsírosabb jelenésre persze így is futja, de Ryan Gosling van itt nagyon helyzetbe hozva a kampánystáb idealista élmunkásának szerepében.

Régi ez a szerep, szinte egyidős a cowboyéval, s Gosling nem is nagyon disztingvál kampánymenedzser és cowboy között. Ez a neocowboykodás, melyhez olykor (lásd Drive) szájban hordott fogpiszkáló is jár, valami új iskola lehet, de az biztos, hogy most nagyon menő. Clooney viszont a régi iskola, a jelentőségteljes beállítások, az ízes párbeszédek, a szép képkeretek, a papa élére vasalt mozijának híve. Öröm nézni, olyan szépen kicentizett minden jelenet, még azok is, amelyekben színész nem, csak a kampánybusz látható. Ami cowboynak a ló, az előválasztási thrillernek a kampánybusz - ősrégi jelenség, egy pesti óvodásnak sem jelentene gondot, hogy fejből lerajzolja.

Clooney tandrámájának összes szereplője ilyen fejből lerajzolható alak, a romlandó hőstől a csak bajt hozó csini kampánygyakornokon át az "anyámat egy háttéralkuért" természetű politikacsinálókig. Utóbbiakból - ez lenne a film felfedezése - vannak a Demokrata Párt hátsó helyiségeiben is. Clooney persze óvatos duhaj, inkább értük haragszik és nem ellenük, amitől kissé fogatlan, olyan ejnye-bejnyézős lesz ez a thriller. Ami viszont egyáltalán nem mellékes, hogy kik játsszák ezeket az unásig ismert műfaji alattvalókat, s ha valamiben, a filmcsináló Clooney ebben nagy: a legeslegjobb szakemberekkel dolgoztat. A karakterszínészek De Niro-Pacinójára, azaz a Philip Seymour Hoffman-Paul Giamatti párosra bízni a rivális kampányfőnökök szerepét például fejedelmi húzás. Nem rajtuk múlott, hogy olyan a film, mint a híres Szabolcska-paródia: "nincsen benne semmi, ámde az legalább érthető".