A hazai mozikban, ha máskor nem, hát filmfesztiválon fel-felbukkannak japán filmek, és van köztük olyan, amitől csak kaparjuk az arcunkat, legyen az jó vagy rossz értelemben.
Rengeteg szívszorító melodráma, izgalmas krimi és látványos történelmi film készül Japánban, de mindegyikre jut legalább egy olyan őrült alkotás, amit még besorolni sem lehet műfajilag, iszonyatos szörnyekkel, bosszúálló iskoláslányokkal, mutáns szuperhősökkel és frusztrált átlagemberekkel. A Tokió felett az ég a költői magyar cím ellenére is az utóbbihoz tartozik, és még az a legkevésbé furcsa benne, amikor a jakuzavezér lemetéli a saját ujjait, ám láthattunk már furcsábbakat is.
Tokió felett az ég (2015)
Életünket csapnivaló mennybéli forgatókönyvírók irányítják, akik gyakran azt sem tudják, mit csinálnak, máskor mindenféle filmből koppintják a cselekményt, unatkozó főnökük pedig végre valami avantgárd dolgot szeretne látni. Így történik, hogy egy fiatal néma lánynak meg kell halnia, mert valaki mást felbosszantottak egy karaoki bárban. Csakhogy forgatókönyvírók jóképű teásfiúja úgy dönt, megmenti a lányt és alászáll közénk, ahol meglepő harcművészeti és gyógyítókészsége némi gellert ad a továbbiaknak, és felbukkan egy sértett jakuzafőnök is, sőt, ez egész gengszterszál kezdi felülírni a bimbózó szerelmi történetet. Van egy pont, ameddig mindez nagyon kreatív és szórakoztató, de ki-ki döntse el magának, mikor jön el ez a pont.
A legnagyobb japán (2007)
Japánt időről időre hatalmas szörnyek támadják meg, ez köztudott tény. Az már kevésbé közismert, hogy van valaki, aki apjától örökölte a posztot, és szükség esetén szembeszáll a támadókkal, de a szürke hétköznapokat szürke átlagemberként éli, kifejezetten rossz kapcsolatteremtő készséggel. Ám ha megszólal a riasztás, hősünket energiával töltik fel, amitől maga is óriás méretűre növekszik, akkorára, hogy pont belenő hatalmas lila selyemgatyájába, és csatába indul az olyan groteszk izék ellen, mint a babaszörny vagy a büdiszörny, és ezek még az ártalmatlanabbak. A legnagyobb japánnak azonban a nézettsége és az általa okozott kár, illetve a szponzorok miatt is aggódnia kell, szóval nincs könnyű dolga, ahogy az kiderül az interjú során, amibe az egész cselekményt ágyazták.
A Port.hu értékelése: 7.5
Szimbólum (2009)
A szomorú bohóc arcú Matsumoto Hitoshi a japán televíziózás egyik legsikeresebb komikusa, de rendezőnek vagy színésznek sem akármilyen. A legnagyobb japán mellett készített bölcs szamurájvígjátékot és szado-mazó komédiát is, a Szimbólum pedig afféle metafizikai merengés, amelyben egy férfi egy ablak és ajtó nélküli fehér szobában ébred. Amikor megnyomja a falból kitüremkedő angyalbögyörőt, a semmiből előtűnik egy rózsaszín fogkefe, majd egy csapat puttó kezd keringeni a szobában. Eközben egy poros városkában egy zöldmaszkos mexikói pankrátor, a Csigaember fontos összecsapásra készül, családja aggódva figyeli abszolút felkészületlenségét. A két szál természetesen találkozik, és az is olyan hajmeresztő és bizarr, mint az egész film alapkoncepciója.
A Port.hu értékelése: 9.3
Dicsőség a rendezőnek (2007)
A bizarr japán filmek még egy ilyen rövidke listája sem lenne teljes Takeshi Kitano neve nélkül – de ez igaz bármely más, japán filmes listára is. Kitano felváltva készíti a kőkemény, ám mégis hagyományos krimijeit és elborult művészfilmes próbálkozásait, amelyeknek sokáig komoly piaca volt, miközben a kinti tévében megannyi őrült valóságshowt és vetélkedőt is jegyez. A Dicsőség a rendezőnek saját szétszakadó egójának és művészi ambícióinak állít görbe tükröt. Ő önmaga kifacsart verziója, a szerencsétlen filmrendező, aki azzal küszködik, hogy végre igazi kasszasikert készítsen, de nehéz helyzetben van, mivel korábban felemelte szavát az erőszakos filmek készítése ellen, holott ő is a jakuzafilmjeivel aratott sikert. Az új filmjében megpróbálja fapofával ötvözni a különböző műfajokat, beleértve az Ozu-stílusú drámát, szerelmi történetet, nosztalgikus mesét a Sóva-korszakból, horrort, nindzsafilmet és sci-fit. Kitano a filmet saját karrierje kreatív elpusztításának nevezte, és milyen igaza volt, hiszen azóta elég keveset hallottunk róla.
A halállista (2006)
Előbb-utóbb minden japán filmről kiderülhet, hogy mangafeldolgozás, vagyis korábban képregényként létezett, akárcsak A halállista, amelynek elképesztően sikeres mangájának első száma 2003-ban jelent meg Tsugumi Ohba sztorijával és Takeshi Obata rajzaival. Hőse a kiváló tanuló Light Yagami, aki véletlen tesz szert a renegát halálisten, Ryuk füzetére. Az, akinek a nevét felírja a füzetbe, és korábban az arcát is látta, a halál fia. Light kezdetben csakis igazságszolgáltatásra készít listát, célja a bűnözés nélküli világ létrehozását, ám a furcsa halálesetekre felfigyel a rendőrség, és a fiú most már azért is öl, hogy elkerülje a lebukást. Ellenfele a L,, az Interpol különc, de zseniális fiatal nyomozója száll rá. Kettejük játszmája körmönfont, izgalmas és bizarr, főleg azért, mert az életre kelt, folyton almát majszoló halálistenek is van benne szava. A főleg fiataloknak szóló erőszakos, de okos és játékos Halállistához két folytatás is készült.
A Port.hu értékelése: 8.7
