8 horrorklasszikus a Netflixen, amelyről még csak nem is hallottál

Ha egy kicsit jobban beássuk magunkat a streamingcég kínálatának mélyére, igazi kincseket találhatunk, pláne ha horrorrajongók vagyunk.

Az 1934-ben alakult brit Hammer Stúdió az 50-es évek közepétől a 70-es évek végéig ontotta a jobbnál jobb rémfilmeket, olyan karaktereket keltettek életre, mint Drakula, Frankenstein, a Múmia és Dr. Jekyll, olyan színészek közreműködésével, mint Peter Cushing, Christopher Lee, David Prowse, Oliver Reed, Veronica Carlson vagy Caroline Munro. Jó pár közülük a Netflixre is felkerült magyar felirattal, érdemes adni nekik egy esélyt. (Kakukktojás is van a listában: a Rémületet nem a Hammer gyártotta, de ettől még klasszikusnak számít.)

A rémséges Frankenstein (1970)

A brit Hammer stúdió égisze alatt hét Frankenstein-film készült, és ebből hatban a legendás Peter Cushing alakította a doktort. A hetedik A rémséges Frankenstein, amelyben Ralph Bates kapta meg a szerepet, állítólag azért, mert a stúdió nyitni akart a fiatalabb nézők felé. De nem csak ezért lóg ki a produkció a klasszikus Frankenstein-filmek közül. Amikor a stúdió felkérte Jimmy Sangstert, hogy nézze át, és ha kell, javítsa fel a forgatókönyvet, rájött, hogy a sztori nem több, mint az általa írt Frankenstein átka (1957) újramelegített verziója. Semmi kedve nem volt ugyanazt még egyszer megcsinálni, ezért humorral és szexszel ütötte fel a szkriptet, majd rávette a stúdiót, hogy a rendezést is engedjék át neki.

Érdekesség: Frankenstein szörnyét Darth Vader későbbi hangja, David Prowse alakította, aki az 1967-es Casino Royale-ban már eljátszotta ugyanezt a szerepet.

A sebhelyes Drakula (1970)

Egy elhagyatott kastély falai között él a rettegett Drakula. A falusi lakosok, hogy megelőzzék a vérszívó újabb rémuralmát, felgyújtják a gróf kastélyát, de a bosszú nem marad el, denevérraj tör ki az ódon épület lángoló falai közül, s még a templomban menedéket kereső anyát és gyermekét sem kímélik. Évekkel később Paul, egy fiatal utazó keresztezi Drakula gróf szolgálójának útját, s naivan elfogadja a számára felkínált szálláshelyet. Ifjú vérét hamarosan felpezsdíti egy gyönyörű nő, aki maga is vérszívó. Eltűnt öccse nyomát követve Paul bátyja, Simon is hamarosan megérkezik a kastélyba, így a testvérek együtt vehetik fel a harcot minden vámpírok legnagyobbikával.

1970-ben négy Drakula-filmet is bemutatott a Hammer stúdió (Drakula gróf, Még egyszer, Drakula vérének íze), és mindben a legendás Christopher Lee játszotta a grófot. A színész később úgy nyilatkozott, nem tetszett neki a film színpadias stílusa, úgy érezte, mintha egy „pantomim gonoszt” alakítana.

A múmia sírja (1971)

Egy brit régészexpedíció felfedezi a gonosz Tera királynő sírját Egyiptomban, és magukkal viszik a koporsót Londonba. Az egyik régész ellopja a királynő gyűrűjét, és ezzel rászabadítja az átkot a saját lányára.

A film forgatási körülményei legalább annyira érdekesek, mint maga a sztori. A főszerepet alakító Peter Cushing egy nap után hagyta ott a produkciót, hogy a beteg felesége mellett lehessen, Seth Holt rendező pedig szívrohamban hunyt el a forgatás befejezése előtt; a helyét Michael Carreras vette át. Az egyik forgatókönyvíró, Christopher Wicking nyíltan kritizálta a produkciót, mire kitiltották a forgatás helyszínéről. A producerek szerették volna, ha Valerie Leon levetkőzik a filmben, de ő erre nem volt hajlandó.

A mozikban végül nem aratott nagy sikert A múmia sírja, mert egy duplavetítés második filmjének tették be a Hammer-féle a Dr. Jekyll és Mr. Hyde mögé, utólag azonban lett egy kisebb kultusza, Ingmar Bergmannak is volt belőle egy kópiája a házi gyűjteményében.

Rémület  (1971)

A fiatal Amanda (Susan George) babysitterként vállal munkát a Lloyd családnál. A szülők távozása után az ódon ház különös zajai a frászt hozzák a fiatal lányra, de az igazi terror akkor kezdődik, amikor megjelenik a gyerek biológiai apja, aki egy közeli elmegyógyintézetből szökött meg.

Peter Collinson filmjének különlegessége, hogy a később a slasherek klisévé váló alaphelyzetét (magányos babysitterre vadászó pszichotikus gyilkos) itt használták először. Érdekesség: a gyerek szerepét a rendező a saját lányára osztotta.

Rettegés az éjszakában (1972)

A csinos, szőke Peggyvel (Judy Geeson) furcsa dolgok történnek. Amikor este egyedül marad a lakásban, megtámadja őt egy titokzatos, félkezű alak. Elveszti eszméletét, s amikor magához tér, senki sem akarja elhinni a történteket. Már-már ő is kételkedni kezd, vajon hallucináció volt-e, amit átélt, ám a támadás újra megismétlődik. Pedig férjével (Ralph Bates) ekkor már Londontól távol, egy iskolaépületbe költöznek, ahol a szünidő miatt teljes csend honol.

Érdekesség: az iskola igazgatóját alakító Peter Cushing és a férjet játszó Ralph Bates egyaránt megszemélyesítették Victor Frankenstein a Hammer filmjeiben, Cushing hat alkalommal, Bates pedig a listán is szereplő A rémséges Frankensteinben.

Dr. Jekyll és Mrs. Hyde (1972)

A viktoriánus Londonban dr. Henry Jekyll (Ralph Bates) az örök élet elixírjét próbálja megalkotni, úgy, hogy friss holttestekből női hormonokat lop el. Elmélete szerint ezekkel a hormonokkal leküzdhetőek a betegségek és az életkor is meghosszabbítható, hiszen a nők eleve tovább élnek. Amikor azonban a doktor saját magán próbálja ki a szérumot, átváltozik egy gyönyörű, de gonosz nővé. Hamarosan újabb adag szérumra lesz szüksége, ezért egyre több nőnek kell meghalnia London utcáin.

Érdekességek: 1. A Dr. Jekyll női verzióját alakító Martine Beswick beleegyezett abba, hogy topless jelenetei is lesznek, de Roy Ward Baker rendező a forgatás során már azt akarta, hogy vetkőzzön le teljesen. A vitájuk úgy elfajult, hogy egy hétig nem is szóltak egymáshoz, de Beswick végül beadta a derekát. 2. Ralph Bates későbbi feleségével, Virginia Wetherell-lel a forgatáson találkozott először, a jelenetben Dr. Jekyll megöli a nő által alakított prostituáltat. 3. 1995.ben készült egy Arany Málna-díjas remake Dr. Jekyll Junior címmel Tim Daly és Sean Young főszereplésével.

Belső démonok (1972)

Az özvegy Friedrich Zorn báró (Robert Hardy) bezárva és begyógyszerezve tartja fogva a tinédzser gyerekeit, Elizabeth-et (Gillian Hills) és Emilt (Shane Briant) a házának két külön szobájában. Meg van róla győződve, hogy örökölték anyjuk elmebetegségét, aki később öngyilkossággal vetett véget az életének. Zorn meginvitálja a családi házba a hírhedt dr. Falkenberget (Patrick Magee), hátha neki sikerül gyógymódot találnia Elizabeth és Emil számára, akik vérfertőző vágyakat is táplálnak egymás iránt. Eközben egy sorozatgyilkos tartja rettegésben a környéket, a fiatal Carl (Paul Jones) pedig mindent megtesz, hogy kimentse szerelmét, Elizabeth-et apja fogságából.

Érdekesség: Elizabeth szerepét először Marianne Faithfull énekesnő kapta meg, de az utolsó pillanatban le kellett őt cserélni „biztosítási okokból”.

A sátán menyasszonya (1976)

Egy kívülről katolikusnak tűnő közösséget, de valójában sátánista szektát működtet Michael Rayner kiközösített pap (Christopher Lee). Az a terve, hogy az elhunyt anyja révén a szektához tartozó fiatal Catherine-t (Nastassja Kinski) a 18. születésnapján felajánlják az Astaroth nevű démonnak. A lány apja (Denholm Elliott) egy Londonban élő amerikai okkult regényírótól (Richard Widmark) kér segítséget.

Az ördögűző (1973) sikerét meglovagló A sátán menyasszonya volt a Hammer stúdió utolsó horrorfilmje. A történet alapjául Dennis Wheatley regénye szolgált, aki annyira elégedetlen volt a végeredménnyel, hogy elhatárolódott tőle. A stúdió ezúttal is elvárta a meztelenkedős jelenetet, így a forgatás idején mindössze 14 éves Nastassja Kinskinek is le kellett dobnia a ruhát. Sir Christopher Lee karaktere is látható csupaszon, de valójában a színész állandó kaszkadőre szerepelt abban a jelenetben.

Az okkult író szerepét Klaus Kinskinek is felajánlották, akit nem zavarta volna, hogy a lánya meztelenkedik a filmben, de azt nem tudta volna garantálni, hogy józan marad a forgatás alatt.

 

A SZESSÖN különleges kiadásában ezúttal akasztjuk a hóhért: nem más püföli a dobot, mint a PORT.hu új videósorozatának munkatársa, a zenei és bulvár tévéműsorokat karcos hangon ekéző blogger, Péter Dávid!