A bánatos képű lovag - Keanu Reeves

Bár kritikusai szerint nem túl nagy a színészi eszköztára és nem tartozik a legtehetségesebb színészek közé, ez nem akadályozta meg abban, hogy visszafogott játékával milliók kedvence legyen. Ebben sokat segített az egzotikus megjelenése is.

Reeves Bejrútban született 1964-ben. Édesanyja angol származású revütáncos és divattervező, édesapja kínai-hawaii származású geológus. Keresztnevének jelentése is tőle jött, hawaii nyelven annyit tesz, mint Szellő a helyek fölött. Szülei kapcsolata megromlott, így édesanyjával New-Yorkba, majd Torontóba költözött. Iskolai évei alatt diszlexiával küszködött, nem sokára otthagyta a középiskolát és egy színiiskolával próbált szerencsét.

Több színdarabban is játszott, majd 1986-ban a Friss vér című filmben jelent meg először, ahol a gimnázium óta meglévő szenvedélyét élhette ki és jégkorongozhatott. 1988-ban kapott egy szerepet olyan sztárok mellett, mint Glenn Close, John Malkovich és Michelle Pfeiffer. Ez meghozta számára széleskörű elismerést és a világhírt. Ezután vígjáték következett, a Bill és Ted zseniális kalandjai, majd az Otthonom Idaho újabb hatalmas siker lett, mint ahogy az ugyanebben az évben készült Holtpont is. Érdekes, hogy ekkoriban még senki sem említette egysíkú játékát, sőt kifejezetten sokszínűnek találták a rendezők. 1992-ben egy újabb nagy rendezővel Francis Ford Coppolával dolgozhatott a Drakulában.


Hiába a sok jó film, sztárrá mégis egy akciófilmjével vált. A Féktelenül szerepét játszva mindenki úgy gondolta, hogy megtalálták az új akcióhőst. De ő másképp gondolta, és a romantikus filmektől a thrillerig minden stílusba kipróbálta magát. Így jöhettek olyan filmek, mint a Féktelen Minnesota, vagy Az ördög ügyvédje. 1999-ben egy fordulat állt be a karrierjébe, mikor elvállalta Neo szerepét a Mátrixban. A film különleges látványvilágával, mondanivalójával hamar kultuszfilmmé vált, így Reeves különleges helyet kapott a rajongók szívében. Anyagilag sem járt rosszul, mert a magas gázsi mellett a Mátrix filmek bevételének 15%-a is az övé lett. A szerepéről így írtak egy kritikában:
„Nem vagyok biztos benne, hogy bármely más színész ilyen jól el tudta volna játszani Neót, mert bárki más arra törekedne, hogy olyannak tűnjön, mint A Kiválasztott, míg Reevesnek már csupán a megjelenéséből is ez sugárzik. És mesésen csinálja.”

Magánéletéről viszonylag keveset tudni, mert rendkívül zárkózott, szinte sosem beszél róla a sajtónak, de azt tudni, hogy életét tragédiák árnyékolják be. A legjobb barátját River Phoenix-et kábítószer-túladagolásban vesztette el, majd miután barátnőjével Jennifer Syme-mal közös gyermekük hava született, Syme autóbalesetben vesztette életét. Reeves egyik húga leukémiában szenved, a kezelésére rengeteget költ. Barátai és kollégái szerint zárkózott természete ellenére rendkívül kedves és nagylelkű ember. Saját bevallása szerint nem igazán érdekli a luxus, hosszú évekig saját háza sem volt. Szabadidejében a Dogstar nevű együttesben játszik és a buddhizmus híve.

A közeljövőben látható filmek:

47 Ronin (2013), DIGI FILM, május 1., vasárnap, 15:50, május 2., hétfő, 5:25

John Wick (2014), RTL Klub, május 1., vasárnap, 22:00

Vásott szülők (1989), DIGI FILM, május 5., csütörtök, 19:50

Holtpont (1991), COOL, május 6., péntek, 23:25, május 8., vasárnap, 1:05

Féktelenül (1994), COOL, május 7., szombat, 20:45, május 8., vasárnap, 16:40

Pár lépés a menyország (1995), COOL, május 7., szombat, 11:30, május 8., vasárnap, 3:25