Egy budapesti pályaudvaron 1988-ban Fáskerti és Fáskertiné várja haza Londonból Laurát. A lányt egy bűnös kapcsolat miatt küldték külföldre: viszonyt folytatott egy nős férfival, az ügyosztály tehetséges ifjú kollégájával. Az ifjú amorózó, Balaskó közli, helyreállt házasságát nem kívánja újra feldúlni. Laura elrohan, még a két polgári ruhás civilt is sikerül leráznia. Eközben kollégiumokban érlelődik a jövő. Diákok érzik szűknek az omladozó diktatúrát, elégedetlenek és szerelmesek. Kalandvágy, egyetem, szabadság, szerelem. Az egyik diákvezér, Csaba beleszeret Laurába, ezért az üggyel megbízott Balaskó Laci meggyilkoltatja. A diákvezető öccse, Zsolt lép bátyja helyére, s a hatalommal folytatott tárgyalások során politikussá érik: kompromisszum, realitásérzék, öltöny, nyakkendő. Gondolat helyett gondolatmenet. Mit sem tud arról, hogy újdonsült felesége Ridegh Rita fedőnéven mindenről beszámol az illetékes helyen. Igen, Fáskertinek és Fáskertinének, hogy teljes legyen a kör. Azoknak, akik megegyeznek a diákokkal: ha nincs felelősségre vonás, elmarad az összeomló rendszer erőszakos védelme. Mindenki üdvözli a változást, még az ifjú kolléga úr is szegre akasztja a váll-lapot, hogy a forradalom ünnepe után a bankszféra hétköznapjaiban kezdjen új életet.
Csak az nem boldog, akitől már a homokozóban is elvették a vödröt. Laura viszont kimarad a (köz)megegyezésből: úgy érzi, megint szülei nyertek. Hét év múlva egy metrómegállóban találkoznak hőseink: Zsolt hosszú idő után először metróval megy haza, Zeusz és Laura pedig hajléktalanként issza a kannás bort. A lány feltámad poraiból, hogy bosszút álljon. Még mindig töretlen vonzerejét kihasználva először a hajdani operatív tisztet csábítja el, hogy a meggyilkolt diákvezér öccse megszellőztesse az egykori gyilkos parancsot. Ám Balaskó Laci mégsem bukik bele a botrányba. Ezután a bűncselekmény következményeképpen országos politikussá váló Zsolt következik, akinek felesége ország-világ színe előtt ismeri be múltját, hogy kettétörje férje karrierjét. A zárójelenetben Laura egyedül ül egy hideg lakásban, nincsen katarzis.
Bereményi musicalje azt állítja, hogy a politika vitái, a hírek botrányai mögött emberi érzelmek és indulatok állnak, melyek azonban szétválaszthatatlanul összekeveredtek a világnak mutatott szerepekkel: a titkosrendőr nem a veszélyt jelentő ellenzékit, hanem szerelmi vetélytársát akarja likvidálni, a politikai elitet megbolygató egykori ügynöknő hűtlen férjén áll bosszút múltja feltárásával.
A politika nem így működik? Természetesen nem. A dráma azonban igen: érzelmek és érdekek keverednek, ütköznek egymással. És a Laura ráadásul nem tragédia, hanem musical: kannásbordal. A darab egyik nagy kérdése maga a műfaj. Eldalolható-e az elmúlt húsz év története? Vagy kizárólag dalban mondható el? Az opera túl patetikus, az operett túl rózsaszín. Se Bánk bán, se Mária főhadnagy.
A narrátor kislány meseként mondja el az ország történelmét: olyan jó igaznak feltételezni mindazt, ami a hol volt, hol nem volt után következik. Ennek az iróniáját ellenpontozza a zene, amely, mint tudjuk, démoni, s tárgya az erotikus-érzéki zsenialitás. Ez Laura birodalma. Ám a csábításból ugyanúgy, mint az egész darabból, hiányzik a pátosz: dalokat hallunk, nem operát. Horváth Károly a zenei közhelyek segítségével mutatja fel a csalfa reményeket és hamisítatlan zenével a szenvedélyt.
Bagó Bertalannak a narráció iróniája és a kételyek nélküli indulat között kellett egyensúlyoznia az előadást, s ez néha nem sikerült. Voltak pillanatok, amikor alábbhagyott a feszültség. A tv-híradók leleplező beszélgetéseinek nem sikerült ármány és szerelem kettősét megmutatni, és néha a színészek sem tudták hitelessé tenni a szerelem tombolását. A címszereplő Tompos Kátya viszont remekel. Jól énekel és jól játszik: egyszerre szeszélyes bakfis és a végzet asszonya. Egri Kati Fáskertinéként mindig a helyzet ura marad: egyre csinosabb kiskosztümökre váltja puritán ruháját. És ez csak egy Vereckei Rita színpadképének számos ötlete közül.
Fáskertiné, az ifjú kolléga úr - harcos, régi sólymok új dalokban. Mert a dal ugyanaz maradt, sőt néhány reményünket is magába zárta. Petrarcáért meg utazzunk Olaszba.
