A fajüldözés káros az egészségre

Igenis vannak jó filmek, nyugtatgatom magam, és nem is nagyon kell erőlködnöm, mert a múlt héten bemutatott A guardista, akármilyen rossz címet kapott is (nem járt jobban, mint annak idején Az erőszakik), szórakoztató, szellemes, lírai, földön járó.

És még a magyar szöveg is tisztes munka, ami meglepő a cím alapján. Csak pont erre a hétre nincs sok pozitív mondanivalóm.

Sofia Coppola az egyik baj, akinek azért sok dolog sikerül az életben, belekerült a Keresztapába, valamiért jó filmnek tartják az Elveszett jelentést, amely pedig igazán közhelyes vacakolás, két elveszett lélek a nagyváros poklában, de nem hiszem, hogy van a rajongóknak olyan acélos magja, amely a Made in Hollywood (magyar) címmel futó kalandját is kultfilmként képes látni. Megint közhelyekkel dolgozik a rendező, és kemény kézzel rántja le a leplet, amely nincs is fent, így aztán megtudhatjuk, hogy bizony, a sztárok élete sem csupa gyönyörűség, bizony őket is meglátogatja a kiábrándulás, előfordul, hogy életüket céltalannak látják, továbbá maguk sem értik, mit keresnek ebben a nevetséges bolhacirkuszban. Hogy lesz-e elég ereje a főhősnek ahhoz, hogy mindezzel szakítson, kiszálljon a Ferrariból, és elszánt arccal induljon el a semmibe, azt mindenkinek a fantáziájára bízom. Nekem voltaképpen csak a forgatókönyvbe volna kedvem beleolvasni,milyen lehet az a hosszú jelenet leírva, hogy Johnny néz… mélyet szív a cigarettájából… hosszan néz… megcsóválja a fejét… megint szív egyet a cigarettából… előrehajol, és kivesz a gyümölcsöstálból egy körtét… fejet csóvál… leteszi a körtét… mélyet szív a cigarettából… néz.

A cigaretta a mostani divathoz képest sokat szerepel A segítség című filmben is, de már nem mint romlottsági és kiábrándultsági kellék, csupán a hatvanas évek korfestőjeként. Jacksoni történet, a polgárjogi kezdetek, a bőrszín alapján külön bejáratok, a külön vécék és a Bob Dylanszámok idejéből. Az egyik Dylan-dal főhőse, a meggyilkolt polgárjogi aktivista, Medgar Evers, akinek a gyilkosa 1994-ig szabadlábon védekezhetett, már amennyiben védekeznie kellett, szerepel is a filmben. Történtek szörnyű dolgok Jacksonban 1963-ban, amihez képest ez a történet elég szelíd: az afroamerikai szolgálókkal bizonyos fehér családokban elég mostohán bánnak, és erről egy fiatal írópalánta próbál leleplező könyvet írni.

Megint nincs min izgulni, nem kérdés, hogy sok viszontagság után elkészül-e a könyv és lesz-e sikere. Nem is emiatt nézi az ember, inkább a jól megidézett, de mégis mesekönyvként ható korért, a színes ruhák, lakkozott frizurák, nyitott Cadillacek világáért. Meg talán a színészekért, mert a két szolgáló tényleg kiváló. Gyenge rendezői kézre utal, hogy az egyébként igazán osztályon felüli Bryce Dallas Howard túlkarikírozza az érzéketlen fehér szörnyeteget, összehúzza a pupilláit, gonoszul csámcsog, és egyébként is annyira kellene utálni, hogy az már képtelenség. Még gyengébb rendezőre vall a sokszálú történetben egyes vonalak szakadozottsága, fölösleges volta, elvarratlansága. Kilencven percben A segítség akár jó is lehetett volna, de két óra elteltével nehéz kivárni, hogy megjöjjön végre Barack Obama vagy Oprah Winfrey, és megnyugtasson mindenkit, hogy ezek az idők már elmúltak.