A fehér szalag című, Magyarországon február 18-án bemutatott filmjében is a középosztály ellen intéz támadást Michael Haneke. Az idei legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra jelölt mű apropóján Budapesten vetítést rendeztek a borzalmak osztrák rendezőjének műveiből.
"Ebben az iparban alulértékelik a nézőt. Hiszem, hogy a közönség sokkal intelligensebb, mint ahogy gondolják, de csak akkor használja az agyát, ha erre lehetőséget kap" - nyilatkozta az amerikai "fogyasztói film" ellenében Michael Haneke osztrák rendező, a szakma és a művészfilm-rajongók legújabb sztárja. Arra valóban nem lehet panasz, hogy félelemmel, erőszakkal teli alkotásaiban Haneke ne adná meg a gondolkodás lehetőségét, ne provokálná a hagyományos polgári életformában hívő nézőket.
Michael Haneke színészcsaládban született 1942-ben Németországban, de Ausztriában nevelkedett és végezte tanulmányait. Világa mélyen gyökeredzik abban az Ödön von Horvath, Thomas Bernhard, később Elfriede Jelinek által fémjelzett sajátos osztrák értelmiségi szemléletben, amely úgy véli, hogy a kiegyensúlyozott polgári lét, a Kék Duna keringő világa mögött súlyos problémák húzódnak meg. "Ha a szennyvíz már a nyakadig ér, akkor se csinálj semmit, ne csapjál hullámokat" - idézi a rendező az osztrák mondást, amivel minden megnyilvánulásában szembe kíván szállni. És valóban mást sem tesz, mint hullámokat csap, akár Strindberget rendez a színpadon, Mozartot az operában vagy Jelineket filmen.
Szadista követelések
Filmes karrierjét 1989-ben A hetedik kontinens című alkotással kezdte. A többi korai produkcióhoz (Benny videója, A lázadás, Furcsa játék) hasonlóan ebben is fellelhető a rendezettnek tűnő életeket feldúló erőszak jelenléte, a mozi, a televízió elembertelenítő hatása. A francia új hullám alkotói óta kevés az olyan rendező, aki ennyire tudatosan törekedett volna arra, hogy kegyetlen filmjeivel feldúlja a közönség nyugalmát. Nem véletlen, hogy filmjeinek leggyakoribb jelzője: felkavaró, zavaró, nyugtalanító. A Benny videójának híres-hírhedt jelenetében például a kamasz fiú levetít a szüleinek egy videofelvételt egy gyilkosságról, amelyet a szülők nyaralása idején követett el. A sokkoló hatás kettős, a szörnyű tények mellett a szülők reagálása fokozza a borzalmat. A kétszer is filmre vitt Furcsa játékban pedig a gyilkos pár egy boldog család nyaralójában kínozza és öli meg a szülőket és a gyermekeket. Haneke számára a nagy áttörést a 2001-ben készült A zongoratanárnő hozta meg Isabelle Huppert nagyszerű főszereplésével, amelyet az irodalmi Nobel-díjas Elfriede Jelinek regényéből forgatott. A sokrétegű pszichológiai dráma posztfreudi elmélkedés hatalomról, szexualitásról, elfojtottságról, az elit kultúra és a szexualitás kapcsolatáról. Erika Kohut, a bécsi zeneakadémia tanára nemcsak anyakomplexussal küzd, de gyűlöli a világot, beleértve tanítványait is. Kikapcsolódást a pornóboltokban és az öncsonkításban talál. Amikor 17 éves tanítványa beleszeret, a nő csak saját öntörvényű módján tudja kezelni a kapcsolatot. Részletesen leírt utasításban olyan szadista szexuális kapcsolatot követel ifjú hódolójától, amelynek az anyja fültanúja kell hogy legyen. A kérés teljesül, a gondosan megtervezett rítus azonban vad erőszakba csap át, a tragédia elkerülhetetlen.
Mivé lesznek a gyerekek?
Haneke, aki a filmbeli pornográfiával az élet ösztönös, kegyetlen elemeit próbálja érzékeltetni, sokkoló képekkel provokálja a nézőt: erotikára, vad szexualitásra vágytatok, most megkaptátok. De vajon ezt akartuk-e? Következő sikerében, a Juliette Binoche és Daniel Auteuil főszereplésével készített Rejtélyben (2005) egy párizsi nagypolgári értelmiségi házaspár látszólag tökéletes világát veszi filmre, többszörösen is, hiszen a filmbeli házat megfigyelő kamera rontja meg a kapcsolatokat, okoz üldözési mániát, fejti fel a múlt brutális titkait. A hitchcocki thriller a liberális értelmiség bűntudatának egyik legfontosabb mozgatórugóját - "Miért utálnak minket? Azért, mert mi nem utáljuk eléggé magunkat? " - veszi szemügyre.
A tavaly Cannes-ban Arany Pálmával kitüntetett filmjében, A fehér szalagban a korábbiakhoz hasonló problémakört vizsgál, de a horizont kitágul. Itt már egy egész falu bűneiről van szó a századelő Németországában, ahol a rendezett környezetben, a vallásos élet, a tiszteletteljes hétköznapi viselkedés mögött a kegyetlenségek kavalkádját mutatja be. A gyermekeket verik és molesztálják, a nőket megalázzák, a háziállatokat megcsonkítják. Az apák kegyetlenkedésénél csak a gyermekek ártatlansága félelmetesebb, hiszen a fehér szalag, az angyalarc mögött hidegvérű gyilkosok rejtőznek. Haneke, mint korábbi filmjeiben, itt sem hisz a gyermeki tisztaságban. Úgy véli, az apák brutalitása tovább él a fiaikban. A film nem véletlenül játszódik 1914-ben Németországban. A nácizmus pszichológiai gyökereit kutató rendező koncepciója világos: mivé lettek ezek a gyermekek húsz-harminc év múlva?
A középosztály bűnössége
Haneke kétségkívül felnőttként kezeli nézőit. Rejtélyes, többnyire bűnügyi történetek köré szőtt filmjeinek kibogozása izgalmas intellektuális játék. A közönségfilmekkel ellentétben az erőszakot nem az akciók felgyorsítására, hanem a jellemek árnyalására használja. Zárt képi világa éppen visszafogottságában felkavaró; feszültségteremtése, színészvezetése kiváló.
Ideológiai szempontból azonban Michael Haneke a legmegosztóbb kortárs rendező. Amikor 2001-ben díjeső hullott Cannes-ban A zongoratanárnő című filmre (a nagydíj mellett Isabelle Huppert a legjobb színésznőnek, Benoit Magimel pedig a legjobb színésznek járó elismerést is megkapta), a közönség egy része a film perverzitása elleni tiltakozásul kivonult a teremből. Haneke megrögzött igazságkeresése, a felszín alatti bűnök felkutatása, a középosztály úgymond hazug létének leleplezése örömmel tölti el liberális rajongóit. Konzervatív kritikusai viszont nem osztják Haneke sötét világképét, az erőszak, a pornográfia eltúlzását, a középosztály bűnösségének unalomig ismételt motívumát öncélúnak tartják. "Filmek a középosztályról, mazochisták számára" - hirdeti a Haneke-filmeket ironikusan egy amerikai kritikus.
A fehér szalag hatásos zárójelenetében a velejéig gonosz falu apraja-nagyja istentiszteletre gyűlik össze, és ájtatosan zsoltárt énekelnek. A bűnök szőnyeg alá söprése a XX. század egyik legnagyobb erkölcsi katasztrófájához vezetett - értelmezik a képet a liberálisok. A hagyományos értékeket vallók viszont felteszik a kérdést: muszáj-e a tömeggyilkosokat mindig a templomban keresni? Haneke mindenesetre tovább kutatja a bűnöket: következő filmjében az internetet veszi célba.
