Felújított formában újra a mozikba kerül Francis Ford Coppola legendás maffiafilmje, a kultikus alkotások legkultikusabbja. Ezúttal „csak” méltatással jelentkezünk, hiszen mit kritizálnánk 44 év távlatából?
Minden idők egyik legnagyobb szabású maffiafilmje, sőt, minden idők egyik legjobb filmje, ezt szoktuk mondani az azóta szép csendben valószínűleg megőrült és nézhetetlen művészfilmekkel babráló Francis Ford Coppola 1972-es filmjéről, és nem véletlenül. Az A Keresztapa ugyanis filmtörténelmet írt, rendezője ugyanis nem egy hősről – vagy antihősről – nem egy nagyszabású bűncselekményről vagy leszámolásról készített filmet, hanem egy világot ábrázolt, a szervezett bűnözés félig feudális, félig modern világát. Coppola filmjében a maffia, amely bizarr módon ugyan a bűnből él és erőszakszervezetként funkcionál, igauzi családként működik és külön becsületkódex alapján él és virul.
Ahogy azt tudjuk, Mario Puzo alapként szolgáló regénye számos valós esetet és alakot is tartalmazott – Puzo a forgatókönyv megírásában is részt vett – így nem csoda, hogy az olasz maffia a forgatás kezdetétől fogva figyelemmel kísért minden mozzanatot, sőt, állítólag a „maffia” szó használatát is megtiltották a stábnak és a számos emberüket vetették fel kisebb szerepekre. Ám nem ez volt az egyetlen nehézség, amivel Coppola a kezdetektől fogva kénytelen volt megbirkózni: a stúdió a színészválasztáskor is folyton megvétózta őt, és ezért van a főszereplők között olyan kevés tényleg olasz származású színész, de eleinte az ekkor valóban pályája mélypontján lévő Marlon Brando szerepeltetésére is nemet mondtak, pedig ma már világosan látszik, hogy ő tartja össze a filmet. Az ő tekintélye és méltósága az Don Vito Corleoneként, ami elhiteti velünk, hogy itt valóban egy családról van szó, akiket félek és irigyelnek, nem csak egy rakás izzadós bűnözőről. És Brando valóban zseniális, ezt nem is lehet vitatni, ahogy az addig mindössze két filmben szereplő Al Pacino vagy James Caan, Robert Duvall és Diane Keaton is mind életük alakítását nyújtják. 
Gordon Willis operatőr megdöbbentő érzékkel megválasztott színei és fények képei, illetve Nino Rota legendássá vált zenéje keltik életre a legnagyobb maffiacsalád történetét. A filmet az Amerikai Filmakadémia az 1972-es év legjobb filmjének járó Oscar-díjjal tüntette ki. Emellett a legjobb forgatókönyv díját is megkapta Coppola, Mario Puzóval közösen – és Brando alakítását is jutalmazták. Az 1974-ben moziba került folytatás, A Keresztapa II. az ötvenes évek végén játszódik, és Michael Corleone keresztapaságát mutatja be, melyet a fiatal Vito Corleone – Robert De Niro alakításában – történetével egészítettek ki. A történet egy része a forrongó Kubában játszódik, de vannak a filmben utalások az amerikai maffia korabeli tevékenységére is. 1990-ben, hosszú kihagyás után jelent meg A Keresztapa harmadik része, amely 1978-ban játszódik, és a Vatikán és a maffia kapcsolatát tárgyalja, meglehetősen provokatívan; utalnak I. János Pál pápa titokzatos halálának okaira is. A trilógia befejező részében Al Pacino a hatvanas éveiben járó mindenható Keresztapa, akit két cél vezérel: hogy családját letérítse a bűn útjáról, és hogy megfelelő utódot találjon magának.
