A Lazarus hatás

A horrorfilm egy már jól bejáratott zsáner, alzsánerekkel, szabályokkal, klisékkel. Ezek nem véletlenül alakultak ki, ezektől működik az adott film. Természetesen el lehet térni ezektől, de csak kellő kreativitással, és teheteséggel, hogy az alkotás ne lássa kárát. Vagy lehet ügyesen keverni őket, hogy egy jó filmet kapjunk, ami kicsit más, mint a többi. Vagy lehet egy tisztes iparosmunka, ami alkalmazza a szakmai fogásokat és működik. Ez a film sajnos egyik felsorolt kategóriába sem tartozik.

Adott egy kutatócsoport, ami egy szérumon dolgozik, mely segíthet a súlyos sérülteken. Ez a szer eltolja az agyhalál idejét, így több időt ad az orvosoknak, hogy segíthessenek. Vagy valami ilyesmi. Már ez is egy kicsit zavaros. A csapat tagjai Zoe (Olivia Wilde) és Frank (Mark Duplass) a kutató házaspár, Clay (Evan Peters) a technikus, Niko (Donald Glover) a számítógépes kocka, és Eva (Sarah Bolger), a filmes, aki dokumentálja a kutatás menetét. Természetesen embereken még nem kísérleteznek, kutyákon próbálgatják a szer hatását. És láss csodát, az egyik halott kutya visszatér a halálból, és még a szembetegsége is meggyógyul. Pezsgő, buli, megvan a formula, jöhet a Nobel-díj és a sok lóvé. De a kutya furcsán viselkedik.

Természetesen a csipet csapat tudja, hogy egy kísérlet nem kísérlet, így megismétlik. Naná, hogy beüt a ménkű. Pontosabban egy rövidzárlat miatt Zoe az élettel össze nem egyeztethető mennyiségű áramot kap a csinos szervezetébe. Naná, hogy Frank, félve, hogy szerelme végleg kiiratkozik a csoportból, a többiek tiltakozása ellenére, beadja neki a halálból visszahozó csodaszert. Zoe meghal. De pár óra múlva visszajön. És nagyon megváltozott. Nemcsak megkattant, de természetfeletti erőre is szert tett, mert a szer még mindig benne van és fokozza az agytevékenységét. A többiek félnek tőle, megpróbálják kordában tartani, de neki ez nem tetszik, és nagyon dühös lesz.

Az egész történet annyira klisés, hogy az már fájdalmas. Az igazi baj, hogy sok témába belekapnak, de egyiket sem viszik végig. Egy kicsit Re-Animátor, egy kicsit Egyenesen át, egy kicsit Halálhajó, egy kicsit Cujo, stb. Mindezt megfejelik alig 83 perces játékidővel, ami ehhez a sok mindenhez egyszerűen kevés, és egy pg-13-as korhatárral. Mégiscsak egy horrorfilmről beszélünk, könyörgöm. Oké, hogy minimális összegből forgatták, de attól még rém gyenge. Hiányzik a szimpatikus szereplő, akiért szoríthatnánk, nincs egy normális történet, a karakterek kidolgozatlanok. A forgatókönyv tele van bakikkal, és következetlenségekkel. És a kevés szereplő miatt gyilkolás sincs túl sok, hamar elfogy a csapat.

Ez a film egy igazi fércmű, annak minden ismérvével. Ajánlani csak mindenevő horror rajongóknak tudnám, de csak ha nem találnak mást, vagy nagy Olivia Wilde rajongók is egyben.

Az imdb-n 5,3 ponton áll, az RT már szigorúbb, indexe mindössze 17%.

Szerintem: