A posványon is túl

Az elmúlt évek amerikai filmtermésében nyomozni kell a krimi után: természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy a műfajnak hűlt helye, a bűnügyi vonalon aktív alkotók azonban feltűnően a gengszterfilm és a thriller zsánerét preferálják. Kivételeket persze találhatunk, főként akkor, ha megelégszünk a különféle műfajkeverékekkel, mint például az akciójelenetekkel feldúsított Sherlock Holmes-mozik koprodukciói vagy A tetovált lány nyomozós thrillere. A régivágású krimik, mint a Hideg nyomon vagy a független szektor többé-kevésbé ide tartozó alkotásai (Cold Weather, Winter’s Bone – A hallgatás törvénye), ugyanakkor csak szórványos példák, a mozgóképes detektívtörténetek az utóbbi időkben inkább a televízióban leltek otthonra. Tehát akkor is eseményszámba menne egy moziba szánt krimi bemutatója, ha a rendező vezetékneve nem vonna magával rögtön asszociációt.

Ami Canaan Mann azok taktikáját követte, akik szerint a valóság épp elég mocskos ahhoz, hogy felesleges legyen kitalálni kegyetlen figurákat és történeteket. A mocsaras texasi vidéken garázdálkodó sorozatgyilkos ügye remek lehetőséget biztosított a rendezőnek, hogy filmre vigye egy nyomozás történetét, amelyben a megkeseredett helyi és az istenhiten még innen lévő nagyvárosi szimat együttes erővel ered a nők és lányok réme után.

Az eredetileg kábítószerellenes ügynökként dolgozó Don Ferrarone több rendezőt is megjárt forgatókönyve olyan alapanyagnak bizonyult, amelynek sikeres filmre viteléhez leginkább hiteles arcokra és erős atmoszférájú közegre volt szükség. Mann nem is pepecsel narratív vagy formai trüvájokkal, és – egy-egy thriller-jelenetet leszámítva – beéri a nyomozás folyamatának lényegre törő és letisztult ábrázolásával. Tavaly debütált függetlenfilmjében azt a texasi miliőt festi meg, ami ismerős lehet mondjuk a Véresen egyszerűből vagy több Jim Thompson-regényből: egy fullasztóan forró kisvárost, ahol főként hitvány, sérült és roncsolt angolt beszélő alakokat láthatunk, és ahol a többségnek lenne mondandója egy gyóntatófülkében. Sőt a rendező külön hangsúlyt fektet arra, hogy a címbeli helyszínt már-már misztikus karakterű, elátkozott területté stilizálja, és magát a várost is olyan fertőként jeleníti meg, ami az isteni jelenlét régóta érződő hiányában napról napra gyorsabban rothad.

Mann leginkább a hard-boiled krimiket idéző történet bonyolításába fekteti az energiáját, és egyes finom megoldásokat leszámítva kevéssé kerekíti ki a főszereplők figuráját (a zsarupárosból inkább csak a belső küzdelmet folytató Brian jelleme izgalmas, a már rég kiégett Mike karaktere kevésbé, és ez utóbbi ex-feleségéhez fűződő kapcsolatában is lett volna még anyag). Nem kínál vérfagyasztó izgalmakat, bravúros megoldásokat vagy különösebben rafinált megfejtést, a Texas gyilkos földjén ugyanakkor nyers és goromba krimiként mindenképpen megállja a helyét, bár mint az köztudott, csak körülmények kérdése, és a félszeműből is lehet király.