Mátyássy Áron munkája még négyrészes tévéfilm korában nyert az ennek megfelelő kategóriában fődíjat a legutóbbi filmszemlén, ám most mégis egész estés nagyjátékfilmmé vágva várja azokat a honfiakat, akik nem félnek szembenézni önmagukkal.
Görbetükör helyett igazi
A magyarnak semmi nem elég jó. Panaszkodásra és koccintásra mindig talál okot, a kettő együtt már majdnem hogy átfogó keresztmetszetét nyújtja annak lelki alkatnak, amely csak dicső múltja részeként lobogtatja a vendégszeretet és a furfang címkéjét. Az idegen pedig ne ugasson bele. Legalább is valami ilyesmi jött le nekem az Átok című filmből, abból a kicsit talán elkeseredett, de azért nem öncélúan búsuló, némi-nemű jobbító szándékot sem nélkülöző felfogásból, amit Mátyássy munkája átadni szeretne. Ennél persze kevésbé elvont olvasattal is dolgozhatunk, hiszen van azért a filmünknek kézzelfogható története is, nem túl izgalmas, nem túl kibontott, még kevésbé megoldásokat kínáló, de arra elég, hogy hellyel-közzel lekösse a figyelmet, amíg kiderül: kedves társadalom, itt most neked tükör van tartva a te orcád elé.
Családi tűzfészek
Apa meghalt, család gyászol. Nagylány hazajön euból, hozza magával a Jürgent (mind úgy hívják, nem?). Fiú igazi paraszt, nylon-mez, kisfröccs, padlóra köpködés. Unoka csöndes, magába zárkózó. Hamvak a habokban, balatoni búfelejtő. Ismeretlen nő bejelenti, hogy apának bizony van még gyereke, ő szülte személy szerint, ő, aki szeretője volt sok-sok éven át, titokban. Most pedig tartja a markát. Mert a családi borászat, még ha átokként is emlegetik az isten háta mögött, valami pénzt csak kifolyatott.
Elég csúnya kritikája ez a magyarnak, középpontban az önzőséggel, a másikra nem figyeléssel, a kényelmesnek tetsző önámítással. Kérdés kérdés hátán, és mind úgy kezdődik, hogy-hogy ez megtörténhetett...? Az évtizedek óta hűséges feleség nem vett észre, hogy férjének nem elég az otthon öle és egy fiatalabb nőnél keresett vigaszt, amelyet ne szégyelljünk komoly és tartós kapcsolatnak nevezni röpke kaland helyett. A mindennapok mókuskerék-hajtásával és kötelező jellegű acsarkodásával elfoglalt szülőknek pedig fel se tűnt, hogy elhanyagolt kislányuk komoly önértékelési zavarban szenved, és ez csaknem tragédiához vezet. A két súlyos fel nem ismerés között mégis szakadék tátong: Bánsági Ildikó karaktere egy végtelenül, már-már ifjúsági filmek nagymama-karakteréhez mérhetően kedves, naiv, sajnálatra méltó figura, míg fia, akit Hevér Gábor formáz meg, egész egyszerűen egy sültparaszt. Az ember szíve szerint pofán csapná az első percben. Ha tényleg ez volna az átlag magyar férfi-, illetve nőtípus, akkor kezdhetnénk aggódni.
Szegény gazdagok
Másrészről persze aggódás korán már réges-rég túl kellett volna esnünk, mert az Átokban felvázolt helyzetek bizony nem állnak túl messze attól, ami nap mint nap szembe jön az utcán. Mégis azt gondolom, ennél azért valamivel jobb a helyzet. Igaz, nincs az leírva sehol, hogy valamiféle elképzelt Nagy Magyar Átlagot akartak az alkotók megjeleníteni, ami már csak az enyhe eldallasosodás miatt sem állná meg a helyét - lásd "szegény gazdagok" effektus, hiszen mégiscsak egy földbirtokos famíliáról van szó. (Most ugrik be, ahogy ezt leírtam, hogy az ottani lovászfiúról is kiderült egy idő után, hogy az öreg Ewing balkézről született fia; no lám, tényleg vannak toposzok, melyek ha kell, ha nem, vissza-visszatérnek a családi sagak során.)
Akárhogy is formáljuk azonban, az Átok egy tévéfilm, annak készült és az is maradt. Így tessék nézni.
Kinek ajánljuk?
- Aki fogékony egy kritikus társadalomrajzra.
- Aki már csak érdekesség képpen is összehasonlítaná a tévéváltozatot a mozivágással.
- Aki Hevér Gábor személyében látni akarja az idei egyik legjobb hazai férfi alakítást.
Kinek nem?
- Aki szerint értelmetlen tévéfilmet vászonra erőltetni.
- Aki egy texasi olajcsalád dolgait még csak-csak elnézte, de egy balatoni borászfamília már végképp nem érdekli.
- Aki szerint semmi baj nincs ezzel a mai magyar társadalommal.
6/10