A trilógia legerősebb darabja új fejezetet nyit a csatajelenetek történetében, és a hobbitokon is csak az utolsó percekben vesz erőt a homoerotikus hevület.
A Gyűrűk Ura befejező részéről írni pont annyira hálás feladat, mint górcső alá venni egy új Star Trek-epizódot, frissen nyitott McDonald's-ot vagy köztársaságunk bármelyik kormányát. A keretek, a módszerek, a kivitelezés már mind ismertek, így nehéz eredeti észrevételeket tenni a furcsa homlokú lényekről, a sült krumpliról vagy a korrupcióról.
Peter Jackson filmje is csak abban az esetben különbözne a trilógia előző fejezeteitől, ha a stáb egy Las Vegas-i kiránduláson elrulettezte volna a trükkökhöz szükséges speciális szoftvereket, vagy a rendező nagy finomságú tudatmódosítókkal gyalulta volna le a szuperprodukció levezényléséhez szükséges agylebenyeit.
Ilyen kilengésekről azonban nem érkeztek hírek, ami nyilvánvaló veszteség a bulvársajtónak, viszont örömmel töltheti el a Tolkien-univerzum fanatikusait. A király visszatér ugyanis nem marad el az előző két rész színvonalától sem szöveghűség, sem kidolgozottság, sem technika tekintetében. Ami érthető is, hiszen a forgatás szempontjából valójában egyetlen, nagyon hosszú filmről volt szó.
Agyarak és csáprágók
Jackson, aki társ-forgatókönyvíróként is jegyzi a művet, az utolsó epizódot is értő módon ültette át filmre. Nem került ugyan vászonra a teljes történet, kimaradt például Faramir és Éowyn románca, a Megyébe hazaérkező hobbitok rendteremtő akciója, és átszabták a Gyűrű megsemmisítésének jelenetét is. A mese azonban nem vesztette el cizelláltságát, a történet szálai úgy kanyarognak, ahogy az Tolkien fejében megfogant.
Sőt, valószínűleg maga a mester is megdöbbenne, ha látná, hogyan fest mindaz, amit papírra vetett. Gollam után a borzalom új dimenzióit nyitja meg a szőrös csáprágókkal gyilkoló Banyapók és a hátborzongató sikolyok közepette repkedő sárkánygyíkok. A mamut méretű harci olifántok pedig az evolúció fantáziátlanságára mutatnak rá.
Csók és könny
Az új-zélandi filmesek tudták, hogy Tolkien energiái jórészét nem is a sztori bonyolítására, hanem a környezet, a népek és nyelvek kidolgozására fordította. Így Jackson külön csapatot állított fel az építészeti stílusok, kosztümök és motívumok megalkotására, aminek köszönhetően a szereplők és helyszínek minden különösebb magyarázat nélkül kaptak történelmi távlatot.
Peter Jackson ezzel együtt is csak jól képzett filmipari szakmunkás maradna, ha nem alkotja meg elementáris erejű csatajeleneteit. A háromórás A király visszatér-ben egymást érik az összecsapások, de a szerkesztésnek köszönhetően a film mégsem ül le úgy, mint a hosszas ostrommal agyonnyomott Két torony. Úgy tűnik, a rendező az utolsó fejezetre érett be: a romantikus kelléktár használatával, a monumentális seregek, komor égbolt, sziklaszirtek és villámok szerepeltetésével a sötét úr elleni küzdelem apokaliptikus vízióvá teljesedik ki.
A monstre vetítési idő így csak az utolsó fél órában tűnik fel a nézőnek, amikor a hobbitokon újra elhatalmasodik a homoerotikus hevület, mindenki könnyezik és csókokat vált. Bár a végjáték öt percben összefoglalható lett volna, Jackson érthető okokból nem akarta maga ellen fordítani a regény fanatikus rajongóit. Sejthette, hogy még ezzel együtt is a filmtörténet egyik jelentős vállalkozását tudhatja magáénak.
