Csúcsos kalap és vasorr

Álex de la Iglesia az európai és spanyol kultúra markáns szimbólumait divatos zsánerfilmekben gondolja tovább. A népmesékben, mondákban, legendákban visszatérő motívumok aktuális történelmi vagy társadalmi jelenségekkel keverednek, míg a történetek kereteit a fontosabb hollywoodi műfajok képezik. Iglesia rendkívül színes életműve a szabadon csapongó alkotói fantázia és a közönségfilmes elemek tudatos keverésére épül. A rendező gyakran szürreális vagy abszurdba hajló alkotásai olyan felnőtteknek szánt mesék, melyek a szándékoltan művi díszletek, az elrajzolt figurák és az ironikus fénytörésben elmesélt történet mögött komoly kérdéseket vizsgálnak.

A Bűbáj és kéjelgés bizarr horror-komédiája hasonló receptet követ. Iglesia bőven merít a boszorkány-mitológiából és vaskos túlzásokkal dolgozik, miközben a férfi és nő párharcát, a nemi szerepek változását vizsgálja. Az Ibériai-félszigeten ez a téma rendkívül fontos, hisz a sokáig hivatalosan is támogatott spanyol hímsovinizmus, a „machismo” az elmúlt évtizedek pozitív változásai ellenére sem tűnt el teljesen.

Maga a sztori egy ismerős horror-toposzt variál és leginkább az Alkonyattól pirkadatig cselekményvázát idézi. Egy félresikerült rablás után a szedett-vedett banda tagjai egy elhagyott vidéki házba tévednek, ahol boszorkányok fogságába esnek. A hagyományos férfiszerepek változása miatt hőseink önbizalomhiánnyal és szorongásokkal küzdenek: az egyik rabló a fizetendő tartásdíj, a másik a feleség véleménye, a harmadik a domináns barátnője miatt aggódik. A meghatározó nőfigurákat megszemélyesítő boszorkányok elevenen akarják felfalni őket: a csábító szépség, a gondoskodó anya és az esendőnek tűnő nagymama mind-mind szeretnék őket egy kiadós lakoma főfogásaként szervírozni. A férfiak a panaszáradat és a kezdeti pánik után végül összeszedik magukat és megpróbálják irányítani az eseményeket, de a nemek csatája természetesen döntetlennel végződik.

A párás baszkföldi helyszínek, a sűrű, sötét erdők és az ősi rítusokra épülő, a Zugarramurdi környéki barlangban ma is megtartott napéjegyenlőség-ünnep felhasználása sajátos hangulatot kölcsönöz a filmnek. Az alkotók egy-egy kiszólással, apró geggel kikacsintanak ugyan a spanyol közönségre, de a Bűbáj és kéjelgés elsősorban a közös európai mesekincsből és a modern populáris kultúrából merít. A Grimm-testvérek baljós világa akció- és horrorfilmes formákban éled újra, míg a manapság reneszánszukat élő vámpírok férfifaló, harcos feministákként bukkannak fel. Iglesia meghökkentően keveri az ellentétes minőségeket, színes kaleidoszkópként forgatva a felhalmozott alkotóelemeket. A kezei között egy féktelen filmes kavalkád születik, mely kikarikírozza a férfi és a nő közötti társadalmi ellentéteteket. A sűrűn fortyogó komédiában az erotika, a szerelem ősi princípiumai végül minden mást felülírnak, a gyermekért a két nem előbb-utóbb kénytelen fegyverszünetet kötni.

A rendező szokásához híven már az első percben felpörgeti a tempót és a hollywoodi realizmus, a valóság illúziója helyett a karikatúra, a groteszk eszköztárát választja. Feltűnő, kontrasztos színeket és hangsúlyos fényeket használ, feszesen vág és a szituációkat a végletekig fokozza. A karneváli túlzások azonban gyakran megborítják a jelenetek egyensúlyát és néhol sajnos öncélúvá válnak. Az alkalmazott trükkök és a megálmodott látványvilág az alacsonyabb költségvetés miatt sokszor mesterkéltnek tűnik és a szándékolt hatás ellenében dolgozik. A Bűbáj és kéjelgés korántsem olyan magával ragadó és erős, mint az életmű eddigi csúcsművének tekinthető Egy őrült szerelem balladája, ám minden hibájával együtt működik.