A Disturbia a Transformers után az idei év második legjobb tinifilmje, és ez nemcsak annak köszönhető, hogy Shia LaBeouf mindkét moziban főszereplő.
Egy rendező tehetsége gyakran jobban érvényesül, ha korlátok közé szorítják. A behatárolt lehetőségek olykor sokkal nagyobb kreativitást kívánnak az alkotótól, aki így képességei legjavát nyújthatja. Természetesen a leggyakoribb korlátozó tényező a filmtervhez képest alacsony költségvetés, ám néha előfordul, hogy maga a történet szorítja határok közé rendezőjét. Ez pedig elsősorban olyan esetekben történhet meg, amikor a cselekmény behatárolt időn vagy téren belül játszódik. Játékidő esetében a valós időben (amikor a filmidő egyenlő a valós idővel), valamint a 24 óra alatt játszódó történetek a gyakoriak, a tér behatárolásakor pedig szinte kimeríthetetlen az ötletek tárháza.
Joel Schumacher egy telefonfülkébe zárta hősét (A fülke), David Fincher egy egész manhattani házat választott játszadozásai helyszínéül (Pánikszoba), Richard Linklaternek pedig elég volt egy kis motelszoba is a drámai feszültség fokozásához (Visszajátszás). D.J. Caruso rendező mégsem az említett rendező urak munkáit vette alapul a Disturbia megalkotásához, hanem Alfred Hitchcock-ot, aki maga is gyakran kísérletezett a fenti eszközökkel. Hátsó ablak című munkája igazi thrillerklasszikus, és ez a mozi szolgáltatta az alapokat Caruso új filmje megalkotásához. A Disturbia szerencsére azért nem remake, hiszen mindössze alaphelyzetében hasonlít Hitchcock filmjéhez.
Kale középiskolás fiú, aki apja elvesztése után kicsit érzékenyebb társainál. Egy tanár felpofozása után a bíróság háziőrizetre ítéli őt, melynek köszönhetően hosszú-hosszú hetekre a házuk foglyává válik. Egy idő után már a virtuális élet is unalmas lesz, és ekkor válik érdekessé a szomszédság megfigyelése. A srác különösen élvezni kezdi a szexi új szomszéd lány, és egy ősz hajú, sármos fickó figyelését, akiről Kale egyre inkább kezdi azt hinni, hogy közveszélyes sorozatgyilkos. Ráadásul hogyan nyomozhatna valaki után úgy, hogy nem hagyhatja el a házát?
A Disturbia a Transformers után az idei év második legjobb tinifilmje, és ez nemcsak annak köszönhető, hogy Shia LaBeouf mindkét moziban főszereplő. A film kellő ügyességgel egyesíti a jobb fajta tini vígjátékok humorát a klasszikus thriller és horror elemekkel, és az egy-két üresjárat ellenére végig leköti nézőjét, és ma már ez is nagy szó. Története kiszámíthatósága ellenére a para-faktor garantált a film második felében, miután az első órában jót nevethettünk az elkövetkező évek egyik legnagyobb tinisztárjának botladozásain. A Disturbia egyszernézős filmecske a jobbik fajtából, és akár még randifilmnek is szigorúan ajánlott.
