Az éjszakai műszakos pincérnő húga szőrén-szálán eltűnik. A nővér meggyőződése, hogy az emberrabló az őt két éve egy erdei verembe záró perverz alak, aki a nyomokat eltüntetni tért vissza. A rendőrség erős kételkedése miatt maga néz szembe az őrülettel, miközben az időtényező szorongatja.
Célkeresztben: a lányok
Bárhogy forgatjuk, ízlelgetjük, a brazil direktor, Heitor Dhalia (Nina) hollywoodi bemutatkozó thrillerje nem több mint egy háromnegyedórás tévés krimisorozat-epizód. A rendező igyekezett a maximálist kihozni az alapanyagból, elsősorban ami a képeket és baljós hangulatot illeti, ám Allison Burnett forgatókönyvíró – sajnos – hűen az utóbbi évek elnagyolt munkáihoz (Underworld: Az ébredés, Fame – Hírnév) egy jellegtelen, klisékben erős scriptet alkotott. Az Elveszett mindennek ellenére azt a küldetését beteljesíti, hogy a thrillert rendszerint elkerülő – lány – nézőket másfélórára lekösse.
Kétségbeesve keresés
[img id=350268 instance=1 align=left img]A sztori szerint az éjszakai műszakából hajnalban hazatérő portlandi kertvárosi pincérlány, Jill (Amanda Seyfried) hűlt helyét találja a vele egy fedél alatt élő egyetemista húgának, Mollynak (Emily Wickersham), aki a jelek alapján nem a másnapi vizsgája elől szökött meg, hanem elrabolták. Jillt szörnyű balsejtelem gyötri: az a perverz alak tért vissza – mintegy befejezni, amit elkezdett –, aki egy évvel korábban egy éjszaka ágyából kiragadva elhurcolta őt, hogy egy erdőmélyi, emberi maradványokkal megpakolt gödörbe vesse. A fiatal teremtés anno szerencsésen megmenekült – emlékei úgy derengenek, hogy egy alkalmas csonttal a túszul ejtőjét halálra döfte –, ám a hulla nem került elő, a tettes azóta is ismeretlen, és hiába járja rengeteget, a pokoli bugyornak sem leli a helyét. A rendőrség használható nyomok híján kénytelen volt lezárni az ügyet. Meglehet, az egészet Jill csak kitalálta. A zsaruk ezúttal sem hisznek a lánynak, tessék-lássék teszik a dolgukat, egyedül a fiatal Peter Hood detektív (Wes Bentley) hajlamos segíteni (saját bevallása szerint: kedveli a kattant csajokat) – Jill így maga folytat nyomozást, merthogy a) szeretné húgát élve viszontlátni, és b) múltjának sötét története végére megnyugtatóan lezáró pontot tenni.
Hibbant liba – vagy mégsem?
A Hitchcocki alapsémára (á la Londoni randevú) – miszerint a sötét események az őrült valóság eseményei-e, vagy csupán egy őrült elme képzelgései – felhúzott film takarékos üzemmódban bár, de működőképes. A mellékszereplők kidolgozatlansága, a kisebb-nagyobb logikátlanságok és a befejező nagyfordulat leegyszerűsítése alapján adódik, hogy az alkotók kifejezetten Seyfriedre, a figurájára koncentráltak, akivel a Veronica Mars-tévésorozat és a Mamma Mia! című ABBA-film óta egykori tinédzser közönsége együtt korosodik. Vele azonosulva lehet végigkövetni a történetet, és szemet hunyni annak hibái felett.
A boci-szemek
Tagadhatatlan, hogy a 27 éves színésznő főleg hatalmas, ártatlan tekintetű szemeinek köszönheti, hogy gyakorta osztanak rá naivaszerepet (Levelek Júliának, Kedves John!, Lopott idő, A lány és a farkas). Pedig összetettebb hősnők megformálásra is képes (Chloe – A kísértés iskolája), a hamvas báj rejthet "dögöt" is. Dhalia érdeme, hogy ezt a kettősséget meglátta benne, hogy el lehet vele játszatni egy olyan figurát, aki komoly mentális problémákkal küzd, ezért erősen megkérdőjelezhetőek az állításai és a tettei.
Egyszerűség lakik benne
Az Elveszettben azonban minden mellékkörülmény ennek hihetőségét rontja, leginkább a csapongva és sekélyesen papírra vetett forgatókönyv. Legtöbbször az a benyomásunk, a cselekményt továbbgördítő nyomtöredékek véletlenül (esetlegesen) pottyannak Jill ölébe – ilyet ebben a filmtípusban nem lehet tenni. Itt mindent alaposan meg kell indokolni, ok-okozati összefüggésbe állítani, tiszta logika mentén lekövethetővé tenni.
A női hősöket kedvelő Burnett sikerültebb írásai – Ősz New Yorkban című melodrámája Winona Ryderrel és a Gyilkosság online című krimije Diane Lane-nel – során tanúbizonyságot tett, hogy értően képes kezelni a műfajok adta lehetőségeket, még ha adott munkája nem minden ízében eredeti is. Most azonban túlságosan szimplává tette az izgalmak és a kétségek szövetét. Nem mintha a filmen nem lehetne izgulni, a központi alak ijedt hajszája a titokzatos elkövető után, a kétkedő és a gyanútól nem mentes hatóságok, valamint saját, középfejlett paranoiája elől, tarkítva az esetleges kettős személyiség lehetőségével hordoz annyi lendületet, hogy az alacsonyabb thriller-igényszintű közönséget megfogja. A film utolsó negyedórájára szánt banális csavar mindezek után azokat lepheti meg, akik járatlanok a műfajban (suspense-thriller), csupán Seyfried ártatlan boci-szemeinek bűvöletéért váltottak jegyet. Akiknek már valaha is akadt dolguk ilyes filmmel, azt kérdezhetik, miért kellett erre a végre ennyit várni, hiszen tudtuk az elejétől fogva.
Az Elveszett lehetett volna Roman Polanski emlékezetes Őrületének színvonalát megugró opus, ehelyett egy középszerű, kidolgozottságában lecsupaszított tini-thriller lett.
Kinek ajánljuk?
- Krimi-tévésorozatok kedvelőinek.
- Seyfried-rajongóknak.
- Tízen- és huszonéves hölgyeknek.
Kinek nem?
- A kidolgozott, kiszámíthatatlan thrillerek hódolóinak.
- Akik szerint Seyfried csak bámul, mint borjú az újkapura.
- Bekattanásra hajlamos pincérlányoknak.
5/10
