Felnőtt tartalom!

Az oldalon megjelenítendő tartalmak a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény besorolása szerint a kiskorúakra veszélyes kategóriába tartoznak. Ha te kiskorú vagy, semmiképp ne nézd meg őket. Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

Érzelemdús vallomást tett Amber Heard Johnny Depp ellen Johnny Depp egy pillanatra sem nézett Amber Heardre a színésznő

A Johnny Depp által volt felesége ellen indított rágalmazási tárgyalás 14. napján, szerdán a színésznő három órán át ecsetelte a sztár vele szemben elkövetett erőszakos cselekedeteit.

Ahogy arról már írtunk, a színészt Amber Heard szavai alapján „nőverőnek” tituláló bulvárlap, a Sun ellen rágalmazás miatt indított 2020-as londoni per után (amely Depp vereségével zárult) a sztár ugyanazon, a Washington Postban 2018-ban megjelent véleménycikk miatt ezúttal volt feleségét pereli 50 millió dollárra. Heard a szóban forgó írásban családon belüli erőszak túlélőjeként hivatkozik magára, s habár név szerint nem említi egykori házastársát, kikövetkeztethető a szövegből, hogy ő volt a bántalmazó.

A tárgyalássorozat folyamán megszólaltak már a két sztár különféle hozzátartozói, alkalmazottai és rokonai, pszichológus szakértők mindkét oldalról, az említett véleménycikket megrendelő egyesület vezetői, illetve maga Johnny Depp is. A per szerdai napján került sor a másik fél, Amber Heard meghallgatására. A színésznő először felelevenítette a sztárral való megismerkedését és szerelmük hajnalát, majd elkezdett a Depp által ellene elkövetett erőszakos cselekményekről mesélni.


Heard azt állította,

pontosan emlékszik, mikor ütötte meg először a volt férje,

mivel akkor változott meg örökre az élete: amikor rákérdezett a karján látható, „Wino Forever” feliratú tetoválásra (ami eredetileg az volt, hogy Winona Forever, csak Depp, miután szakított menyasszonyával, Winona Ryderrel, átalakíttatta Winóra, azaz borra latinul, amit viszont nem W-vel kell írni), majd elnevette magát – a sztár ekkor arcul ütötte, amit még kétszer megismételt. Később a színész állítólag térden állva kért bocsánatot Heardtől, és azt írta neki SMS-ben, hogy inkább levágná a saját kezét, mint hogy még egyszer megüsse.

Miután a férfi megfogadta, hogy soha többé nem emel rá kezet, a felek kibékültek, a színésznő azonban vallomásában felelevenített egy másik esetet is: ekkor Depp azzal vádolta meg, hogy eldugta a kokainját, ezért testüregmotozást hajtott végre rajta, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy – miután letépte róla a fehérneműt – durván beleerőltette az ujját a testnyílásaiba. Korábban egy törvényszéki pszichológus úgy vallott, hogy Amber Heard poszttraumás stressz szindrómában szenved a volt férje által ellene elkövetett erőszaktól és szexuális bántalmazástól (amit Depp egyébként tagad).


A színésznő jogi stábja által felkért szakértő mesélt egy olyan esetről is, amikor a színész egy üvegpalackkal hatolt be Heardbe – erről Heard maga várhatóan a csütörtökön folytatódó meghallgatásán fog beszélni. Szerdán egyébként az említett pszichológus szakértőnek Depp ügyvédje lejátszott egy olyan felvételt, amelyen az hallható, hogy a két fél arról beszél, hogy a színésznő megütötte a sztárt, és kimondatta a szakemberrel, hogy Heard nem védekezésként volt erőszakos, ezenkívül egy azt igazoló fotót is mutatott neki, amelyen a színész leszakadt ujja látható – a csonkolást Heard okozta azzal, hogy egy vodkásüveggel dobta meg volt férjét. A pszichológus elismerte, hogy súlyos sérülésről volt szó.

Korábban egyébként a Johnny Depp jogi csapata által felkért másik pszichológus azt vallotta, hogy szakvéleménye szerint Heard borderline személyiségzavarban szenved, és csak színleli a PTSD-t. A színésznő háromórás vallomását kiveséző rajongók pedig olyan részleteket raktak fel a YouTube-ra, amelyek szerintük azt támasztják alá, hogy Amber Heard csak színészkedik a bíróságon. Volt felesége tanúvallomása alatt amúgy Depp egyszer sem nézett fel, folyamatosan az asztalára szegezve a tekintetét foglalatoskodott valamivel (sokszor úgy tűnik, rajzolt), és feltűnően kerülte, hogy ránézzen Heardre.

 

(via CNN)