Evolúció

"Idegen civilizáció kiadó bolygót keres letelepedés, benépesítés céljából. Eltérő légköri viszonyok nem jelentenek akadályt, aklimatizálódás lehetséges. Mulder nélkül soha! - jeligére a kiadóba."

Darwin tévedett. Az evolúció talán mégsem volt az, ami. Ráadásul gátlástalanul hosszú ideig tartott, és tart is, merthogy a vége felirat még elég messze van. Más életformáknak erre a strapás folyamatra azonban néhány óra is elég, mint azt az Evolúció, vagyis Amerikai Pitébe oltott Világok harca némi Függetlenség napjával fűszerezve, amúgy X-aktásan szépen el is meséli alig száz percbe sűrítve egy rendhagyó, habkönnyű, amolyan szombat esti biológia órát.
A csillag-panorámás, szélesvásznú amerikai éjszakában már a Grand Canyon sem biztosítja a teljes magányt ahhoz, hogy az ember alaposan felkészüljön a másnapi tűzoltó vizsgájára. Legalábbis Wayne (az Amerikai Pitéből elhíresült, örök tinédzserként kezelt Sean William Scott alakításában) szerint, aki csupán gyanútlanul próbálta kimenteni az általa felgyújtott viskóból kedvenc guminőjét, amikor becsapódott az a bizonyos előbb azonosítatlan, utóbb azonosított repülő tárgy, melyet később csak meteoritként becéztek. Szóval, jött a nagy kavics, és bumm? Egyszerre megváltozott egy csomó ember élete. Majdnem egy egész bolygóé.
Ám, hogy ez mégsem történt meg, az köszönhető a helyi középiskola két kiváló tanárának: a korábban a kormány alkalmazásában álló, biológus-kémikus dr. Ira Kane-nek (szerepében a tagadhatatlanul zseniális, szép adag öniróniát mutató David Duchovny) és társának, a geológia és a női röplabdacsapat számára elkötelezett Harry Block (a komoly komikusi képességekkel rendelkező Orlando Jones interpretálásában) professzornak. Ők ugyanis már szinte az első pillanatban felfedezik, hogy a meteorittal érkezett néhány potyautas is, akik éppenséggel úgy fejlődnek, ahogy nem lenne szabad, és ahogy a földi létre roppant mód veszélyes.
De azért persze még mielőtt a nagyközönség is megtudhatta volna, hogy mi történt a sivatag szélén, főhőseink már mintáikkal küzdenek, és közben rendre megdöbbentő felfedezéseket tesznek. Túl sokáig azonban nem álmodozhatnak a Nobel-díjról, mert jön a kormány és jönnek a járványügyiek, élükön a bájosan ügyetlen, zajosan csetlő-botló Allison doktornővel (akit a kétszeres Oscar-díj jelölést magáénak tudható, legutóbb Clarice Starlingként még Hannibal Lecterben is mély nyomokat hagyó Julianne Moore alakít).
Tehát miután szépen megérkezett, berendezkedett mindenki, a pokol elszabadul. Megjelennek újra a földi evolúció során egyszer már kihalt élőlények, igaz, kicsit mutáns verzióban: az egysejtű, többsejtű, amőbikus, illetve a féreg típusú jelenségek, valamint a csúszómászók, a madarak és a furábbnál-furább emlősök ugyanis már rögvest beveszik az embert táplálékláncukba. Az azonban a javunkra szól, hogy nitrogén híján kicsit nehezen bírják szusszal?
Amikor már tarthatatlan és ellenőrizhetetlen lesz a kozmikus törzsfejlődés idepottyantott gárdájának működése (értsd: folyik a nyílt színi ijesztgetés, a nyugodt kertvárosi házak nappalijába sosem látott élőlények járnak be meghalni, a golfpálya túlzottan pedáns tulajdonosát megeszi egy azonosíthatatlan mozgó valami) a kormány karöltve a hadsereggel úgy dönt: Arisona ide, Grand Canyon oda, jöhet a napalm. Azt azonban csak a dokik és az önjelölt tűzoltó, valamint néhány nagyon jóindulatú, ám szerény szellemi képességekkel rendelkező diák tudja, hogy a bomba csak olaj a tűzre: az idegenek ettől csak erősebbek, gyorsabbak, hatalmasabbak lesznek.
A vég persze elkerülhető. Ehhez azonban most már végképp alá kell rendelnie Ivan Reitman rendezőnek filmje tudományos megközelítését a komédia stílusjegyeinek és jókora pátosszal meg kell mentetnie a Földet főhőseivel. Az emberbaráti cselekedethez pedig bátorságon és vakmerőségen kívül nem szükségeltetik más, mint egy orbitális, korpátlanító beöntéshez elég, gigantikus adag sampon. És senki ne gondolja azt, hogy ez bármikor is problémát jelenthet egy ilyen talpraesett gárdának, ahol az egy főre eső ex-elit-FBI-ügynökök száma talán az egész Univerzumban a legnagyobb.