Berlusconi királysága évek óta vörös céltáblaként izzik a jogféltő médiakritikusok előtt és manapság nálunk is van keletje az ilyen tényfeltárósdinak. Más kérdés, hogy a Milan-elnök a rendezőhöz hasonló játékosokat bottal kergetné el klubjától: körbefutja a pályát és minden ziccert kihagy.
"...azt jelenti, mindig kék fent az ég..."
Olaszországban a demokráciai deficit nem konkrétan a jogkörök nyirbálásában mutatkozik meg, hanem abban, hogy az országot évtizedek óta, tulajdonképpen elhanyagolható megszakításokkal kormányzó Silvio Berlusconi egyben a legbefolyásosabb médiaguru is. Nálunk ugye többnyire a közszolgálati adók miatt támad fel a vihar időről időre, mert hogy nem mindegy, a hatalmi csecs a táplálék mellett instrukciókkal is ellátja-e a büdös kölyköt. Mivel azonban ha pártszékházból irányítják a köztévét, ha nem, így se, úgy se nézi senki, a vita inkább tűnik teoretikusnak, mintsem gyakorlatinak. Mert a paraszt úgyis a Való Világra nyáladzik. Olaszországban épp ezért van súlya annak, ha a miniszterelnök cégei népszerű kereskedelmi adókat üzemeltetnek, mert azok már mérhető hatással vannak a szavazópolgárok ikszelési szokásaira. Az eredmény elég jól mutatkozik a választásokon a kilencvenes évek dereka óta, az olasz ellenzék meg az EU időnként csahol, de Silvio olyan szélesen mosolyog rajtuk, hogy az valami lehengerlő.
Az olasz Scarface
A Médiaország valójában nem egyedül Berlusconi birodalmának működési
mechanizmusait veszi górcső alá; sőt valójában semmit nem vesz górcső alá. Van
három-négy témája, minddel egy-egy médiajelenséget kíván bemutatni adott karakteren
keresztül, ám ezen értekezések egyike sem üti meg azt a mércét, hogy magvasabb
következtetéseket vonjuk le vagy legalább egy valamire való jelszót találjunk,
amit rápingálhatunk a zászlónkra egy tüntetésen.
[img id=281294 instance=1 align=left img]Szereplőnk például még egy
huszonéves lúzer, aki még ebben a riportban sem vágta le, hogy miféle színben lesz
ő itt feltűntetve és örömmel mutatott be gázos kung fu mutatványokat a kertben,
míg anyukája az erkélyről kiabált neki. A srác a televízión szocializálódott
fiatalok egyszerűségével fogalmazza meg motivációját: be kell jutnia a Big
Brotherbe, különben nem fognak vele szóba állni a csajok. Ott van aztán egy kerületi
polgármester zsíros cipófejét a nyakán hordó producer, Lele Mora, aki, ha lehet
ilyen profánul fogalmazni, a „szívatás” másik oldalán áll, fehérre festett villájában
telipofával mosolyog a kamerába, mutogatja a telefonjára mentett Mussolini-indulókat
és a medencéje körül lebzselő celebeket, akik mind az ő közbenjárásával lettek
ismert médiaszemélyiségek. De a kedvencem Fabrizio Corona, aki konkrétan egy
talján Sebhelyesarcú jelmezében pózol a világnak. Nem vicc, leplezetlenül
nyúlta le például a Scarface ruhamárkát és dobott piacra saját képével
díszített pólókat és bögréket. A diszkóban a fiatalok sorban állnak hogy fotózkodhassanak
vele, mert igazi példaképe ő a dolgozni nem akaró wannabe-knek. És hogy mivel
érte el Fabrizio ezt a gazdagságot? Paparazzi-hálózatot üzemeltet, amely a
híres emberekről készült kényes fotókat felajánlja az alanyoknak megvásárlásra,
így óvva meg őket a képek újságjaiban való megjelentetésétől. Vagyis konkrétan
védelmi pénzt szed. És ezt mindenki tudja és mindenki megtapsolja.
Ez már az ítélet?
A fenti témák egytől egyig baromi izgalmasak és nem is ismeretlenek a legtöbb európai ország picit is gondolkodó polgárai számára. És épp itt a buktató is, hogy a Médiaország a világon semmi újat nem mond, de még csak egy tisztességes vádiratot sem fogalmaz meg. Azt várnám tőle, hogy harsogjon, akadjon ki, verje az asztalt, de legalább is legyen olyan demagóg mint időnként Michael Moore, de nem, semmi. Épp hogy érinti ezeket a témákat, épp hogy bemutatja, miféle emberek formálják az ízlést. Hogy például Fabrizio Coronát eddig mi itt a Kárpát-medencében nem ismertük, az rendben van, de Róma környékén sem mond sokat a Hajdú Péter név. Emberek, akik sztárok, mert csak: világjelenség. Nem szeretjük őket és nem szereti a svéd rendező sem, ez világos. A hasonló témát boncoló oknyomozó dokukat viszont annál inkább kedveljük, mert szükség van rájuk. Csak épp istenes lett volna, ha nem hagyja félbe a küldetését.
Kinek ajánljuk?
- Kommunikáció-szakosoknak.
- Médiakritikusoknak.
- Akik celebek
akarnak lenni.
Kinek nem?
- Aki már írt
vagy két szakdolgozatot ilyen témában.
- Akiket
hidegen hagy, hogy mi folyik Olaszországban.
- Aki többet
akar általánosságok felsorolásánál.
6/10
