J.K. Rowling megúszta a letartóztatást

J.K. Rowling az ellenszenvét fejezte ki az új gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó törvényekkel kapcsolatban.

Az írónő április elsején tette közzé az X-en (korábbi Twitter) a bejegyzését, amelyben az ellenérzését fejezte ki a Skóciában nemrég hatályba lépett új gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó jogszabályokkal szemben.

A törvény bűncselekménynek minősíti a „gyűlöletkeltést” kor, fogyatékosság, vallás, szexuális irányultság, transzneműség vagy interszexualitás alapján. Bűncselekményt követ el az, aki olyan anyagot közöl, vagy olyan módon viselkedik „amelyet egy észszerűen gondolkodó ember fenyegetőnek vagy sértőnek tartana”, azzal a szándékkal, hogy gyűlöletet keltsen a fenti jellemzők alapján.

A nőgyűlöletre mint bűncselekményre egy külön törvényt hoztak.

J.K. Rowling egy hosszú bejegyzésben ítélte el a jogszabályt.

„Jelenleg nem tartózkodom az országban, de ha az új törvény értelmében bűncselekménynek minősül, amit itt írtam, alig várom, hogy letartóztassanak, amikor visszatérek a skót felvilágosodás szülőföldjére”

– írta többek közt, és hozzátette, hogy ezzel „vége Skóciában a szólás- és hitszabadságnak”, ha „bűncselekménynek minősül” a „biológiai nem pontos leírása”.

A rendőrség április 2-án közölte, hogy Rowling megjegyzéseit „nem minősítik bűncselekménynek”.

A Harry Potter-könyvek írója erre reagálva azt írta:

„Remélem, hogy minden skóciai nőt, aki fel akar szólalni a biológiai nem valósága és fontossága mellett, megnyugtat ez a bejelentés, és bízom benne, hogy minden nőt – profiltól vagy anyagi lehetőségektől függetlenül – egyenlően kezel a törvény.”

egy korábbi balhé

Antiszemitizmussal vádolják J.K. Rowlingot

Jon Stewart műsorvezető szerint a Harry Potter-filmekben megjelenő kobold bankárok zsidó karikatúrák.

Tovább

 

Rowlingnak már többször meggyűlt a baja a hatóságokkal és a közönséggel a biológiai nemre vonatkozó megjegyzései miatt. Legutóbb múlt hónapban gyalázkodás vádjával jelentették fel, amikor azt mondta, hogy India Willoughby, az első transznemű hírolvasó és műsorvezető „nem lett nő”.

 

(via NME)