Messala filmje - Ben Hur kritika

Mit lehet még hozzátenni egy olyan nagy klasszikushoz, mint a kalandfilmként és bibliai példázatként is egyformán működő nagy meséhez? Nem sokat.

Bár nem tartozik a legnagyobb kedvenceim közé, azt meg kell hagyni, hogy az eredeti, 11 Oscar-díjat nyerő 1959-es Ben Hur majdnem tökéletes alkotás, legalábbis a kor mércéivel mérve. Kétségkívül hatalmas ívű történet teli fordulattal, bukással és felemelkedéssel, barátsággal és árulással, nagy tengeri csatával és forradalmian új módon felvett, vérpezsdítően izgalmas fogathajtó jelenettel. Mindezt Rózsa Miklós nagyszerű zenéjére és Charlton Heston pompás arcélével és egy kis Bibliával megtoldva! Lehet ezt überelni? Lehet ehhez még valamit hozzátenni?

A kazah-orosz Timur Bekmambetov (Éjszakai őrség, Wanted) nyilván azt gondolta, neki van még pár ötlete egy jó remake-hez, ha már valaki az MGM-nál azt gondolta, ne csak üljenek a jogdíjakon, hanem csináljanak vele valamit. Bekmambetov csodás elképzelése a következő: a film ne csak a nemes lelkű címszereplőre koncentráljon, mert a gáncs nélküli lovagokban nincs semmi izgalmas, ők mindig jól döntenek. Lássuk mi ellenfele, a történet elején még barátjának vallott Messala története! És ez nem is rossz ötlet, a lehetőségekhez képest, és ezek a lehetőségek elég szűkösek, hiszen nem egy óriási költésvetésű produkcióról beszélünk hatalmas sztárokkal – a legtöbb főszereplőt még nekem is ki kellett gugliznom.

Szóval Judah Ben-Hur, a zsidó herceg és Messala jó barátok, sőt, majdnem testvérek, az árva fiút ugyanis a Ben-Hur család nevelte fel, de persze folyton rivalizálnak egymással. Aztán Messala úgy dönt, katonaként keres magának dicsőséget, és magasrangú tisztként tér vissza a lázongó Jeruzsálembe, ahol egy ostoba és hálatlan lázadó hibájából régi barátja ellen fordul – itt nem csak egy cserép zuhan le a helytartó díszmenete közben. Messalát kétségek gyötrik, kétfelé tépi a lojalitása, és az adott helyzetben nem is dönthet másként. Ben-Hur gályarab lesz, majd onnan megmenekülve egy nomád arab családhoz csatlakozik, akik történetesen fogathatással foglalkoznak, és a mi Judah-nk remek hajtó, akárcsak Messala, a többit pedig már tudjuk, igaz, itt a versenyt helyben rendezik, nem jutunk el Rómába.

Mindez sajnos olyan, mint egy tévéfilm: látszik a pénz és az ötletek hiánya. Bekmambetov szépen levezényli mindezt, ami a fogatókönyvben áll, vigyázva arra, hogy az új Ben Hur bizonyos pontokon azért eltérjen az 1959-es verziótól – ami, ha úgy nézzük, maga is az 1925-ös némafilm remake-je volt -, hogy ne mondják rá, hogy nincsen fantáziája. Mindez nem annyira rossz, mint amit vártunk, de az is tény, hogy valami borzasztó rosszra számítottunk. A tengeri ütközet például kifejezetten izgalmas: csak azt mutatják a csatából, amit a gályarabok a parányi evezőnyíláson át láthatnak, ám valamiért itt is pár másodpercenként vág a rendező, ahogy végig kényszeresen vált képet minden jelenetben. Részben ez vágja haza a nagy fogathajtó versenyt is. A díszletek impozánsak, dobognak a paták, ám a gyors vágás miatt képtelenség felvenni a ritmust vagy kivenni azt, hogy éppen kinek esett baja, a római birodalom különböző népeit képviselő versenyzők bemutatása pedig egy Asterix képregény komolyságával vetekszik.

A bibliai szál sem sikerült jobban. A názáreti bemutatása nélkülöző a mélységet és a megfelelő hangsúlyt, a keresztre feszítés inkább csak úgy megtörténik, és úgy általában csak kötelező dramaturgiai elemként van ott, bár Eszter alakja (Nazanin Boniadi - Homeland: A belső ellenség) azért kap némi hangsúlyt. Az egészből egyedül a Messalát alakító Toby Kebbell (Spíler) jön ki jól, aki jobb napokon akár egy Enrigue Iglesias hasonmásnak is elmehetne. Kebbell jó, de messze nem korszakalkotó színész, de még így is lejátssza a vászonról a különösebb meggyőződés nélkül dolgozó főszereplőt, Jack Hustont (Hosszú utazás), részben azért, mert Messala karakterével legalább egy kicsit foglalkozott a rendező, Ben-Hur pedig aligha lehetne ennél egysíkúbb, a film lezárását pedig ne is firtassuk, ahogy azt se, miért szólal meg valami kritikán aluli popdal a legvégén.

Értékelés. 4/10