Jaj, én nagyon bukok a szép, igaz történetekre. Ha azt látom az elejin kiírva, hogy "true story", rögtön félreteszek némi biztonsági tartalékot a pattogatott kukoricából, mert tudom jól, a vége főcím előtt ennél jóval hosszabb feliratokból értesülök majd a hősök sorsának film utáni, ugyancsak roppant érdekfeszítő, ám kevésbé képesíthető alakulásáról.
Ám Soderbergh (magyarul nyilván: sóderhegy) különösen bőbeszédű mozija több mint két óra tíz percre nyúlott, így a felhalmozott készletek idő előtt apadtak el.
Pedig nem akármiről van itt szófolyás! Az a helyzet, hogy a képesítés nélküli Julia Roberts a rendelkezésre álló meglehetős filmidő alatt a szemünk láttára találja meg a rák ellenszerét. Mármost, ha így nézzük, potom az idő. Volt már ilyen Magyarországon is nemegyszer, csak itt mindig az orvosi képesítés hiánya adott okot a tévéfilmek készítésére. Juliának viszont a jogi végzettség terén akadnak pótlandói, ezért lett belőle mozidarab.
Akik az elmondottak után is végig akarják izgulni a filmet, most ugorjanak másfél sort, mert én nem akarom váratni a világot, megmondom íziben, mi a rák ellenszere: ötmillió dollár, melyet kártérítés formájában utalnak ki. Magyarán ezáltal a happy end egy jól fizetett agónia kezdetét jelenti.
Julia Roberts ettől persze még kiváló színésznő. Albert Finney pedig még jobb színész. Múlt időben csak a jó nevű rendezőt említhetjük.
