A Napola mozaikszó, a Hitler által létrehozott nemzetpolitikai tanintézetek neve. Az intézményeket azzal a céllal alapították, hogy kiképezzék azt a jövendő elitet, amelyik majd alkalmas lesz arra, hogy a Harmadik Birodalom vezető rétegét adja az élet legkülönbözőbb területein. Az elitképzés nem a gazdaságitársadalmi elit gyermekeinek oktatását jelenti, hanem - a szülők anyagi lehetőségeitől függetlenül - a tehetségek szervezett felkutatását és tanítását. A diákok előzetes jelentkezés után intellektuális és fizikai megmérettetésen esnek át, s a sikeres felvételi vizsga után kezdhetik meg bentlakásos tanulmányaikat. De bekerülhettek a Napolába növendékek úgy is, hogy az országot járó szakemberek, tanárok fedezik fel a kiemelkedő képességű, megfelelő akarati és erkölcsi tulajdonságokkal rendelkező, árja gyerekeket.
A berlini munkáskerületben élő Friedrich Weimer befejezte az ipari iskolát, az érettségi letételét a szülők anyagi helyzete nem teszi lehetővé. A fiú hamarosan megkezdheti tanoncéveit, az apa már szerzett is neki állást a helyi gépgyárban. A tizenhat éves Friedrich kitűnően bokszol, s az egyik mérkőzésen figyel fel rá Heinrich Vogler, az allensteini Napola testnevelés- és irodalomtanára. Felajánlja a fiúnak, hogy az elitintézetben tanulhat tovább. Csak a szülők beleegyezése szükséges. Az apa egyértelműen és durván elzárkózik. A fiú a behatárolt életlehetőségekből való kitörés esélyét látja az ajánlatban, s éjszaka elszökik otthonról. Az 1942-es tanévet már az allensteini várkastélyban működő Napolában kezdi meg.
Dennis Gansel filmje a hagyományos beavatástörténetek kulturáltan és igényesen elkészített darabja. Az újdonság a miliő, a környezetrajz, a náci Németország egy eddig elhallgatott vagy inkább szükségszerűen nem reflektorfényben levő területének bemutatása. Nem a forgatókönyvet a rendezővel együtt író Maggie Peren hibája, hogy a bentlakásos fiúintézetben megélhető élményekkel, magatartásformákkal találkoztunk már az irodalomban és a filmvásznon elégszer. Tudjuk, hogy a külső nyomás hatására megszületik majd a fiúk között az összetartozás élethosszig tartó érzése, tudjuk, hogy lesz olyan növendék, aki összeomlik, aki lázad; a fiúk szembesülnek majd az életkortól független emberi nagyság és gyengeség meghatározó példáival. Az ismert életszituációkhoz a keretet a Napola történelmi időhöz kötött sajátosságai adják. A történelemórán a náci ideológiát sulykolják, a küzdelem a létért darwini elvét vetítik rá a históriára, irodalomból pedig a germán hősregéket tanulmányozzák a diákok. Az időtlen és a korhoz kötött együttes hatását csak néhány dramaturgiai döccenő rontja.
Friedrichet elbűvöli az élet új minősége, az edzőterem, a könyvtár, a felszolgált ebéd és nem utolsósorban a tisztálkodási lehetőségek. A különféle szociális rétegekből érkező fiúk közül azzal az Albrechttel köt barátságot, akinek apja körzetparancsnok és a Führer közvetlen környezetéhez tartozik. Albrecht érzékeny, intellektuális beállítottságú fiatalember, aki szeretne ugyan megfelelni az apai elvárásoknak, de egy idő után szükségszerűen fellázad ellene. A szembeszegülés kiváltója pedig az első éles bevetés, amikor a szakasznak szökött orosz hadifoglyokat kell elfognia. Albrecht öngyilkossága újragondoltatja Friedrichhel eddigi életcélját, elveit. Hátravan még az ökölvívó meccs a potsdami Napola növendékével...
A hősválasztás meghatározza a film nézőpontját. Az intézménnyel kapcsolatos felhőtlen öröm, az igenlés kockáit a kellőképpen motivált, lassú kiábrándulás jelenetei követik. Az egységes szemléletet csak az bontja meg, amikor kilépünk ebből a perspektívából, és a rendező figyelme Albrecht és az apja freudi mélységű kapcsolatára terelődik. A Napola ezzel együtt is tisztességes alkotás, a főszerepeket pedig az új német film irigylésre méltóan tehetséges, s immár nemzetközi szinten is elismert fiatal színészei alakítják.
