Tizenöt perc, avagy negyed óra, a szőrözősebbeknek kilencszáz másodperc. Idő: Warhol óta a híresség mértékegysége, merthogy az ő közhellyé koptatott orákuluma a film címadója s lényegbeli meghatározója: "A jövőben mindenki híres lehet tizenöt percre." Mert ennyi tényleg jár. A pop-guru meghatározta a 21. század mértékét. Mindenkinek megvan a fakkocskája a média feneketlenségében: a lehetőség, hogy rátaláljanak vagy ő találjon valakire...
Kelet-európai gengszterek menni Amerika. A feketék, dél-amerikaiak és kínaiak kifújtak. A szucsamerku helyett itt az ísztjuróp mit balkán. Kőkemény gyerekek, múlt nélkül. Cse'ből meg ruszkiból. Emil Slovak (Karel Roden) és Oleg Razgul (Oleg Taktarov). (Talán Warhol földije valamelyikük...) Átruccannak a sztétszbe leszámolni. A kollega lépett a pénzzel, ők meg tisztességgel leülték. De, ahogy ez lenni szokott: pénz sehol. Baráti vállveregetés, kínos pillanatok, és az intro: késelés finoman (kollega + barátnő = kettős gyilkosság), lakásfelgyújtás profin. És itt játszik be az Oleg által elcsent miniDV kamera. A bulldogállkapcsú orosz mindent rögzít. Mint ahogyan a nagyok. Kőkemény dokumentarizmus. Nem fordul el a kamera. Dogmásan blazírtak a képek. Ez a hétköznapiság álma: egy kicsit félretenni. Jelen esetben a cselekedeteket, vagyis azoknak felvételeit... S a két férfi megállíthatatlanul elindul valamerre: valamerre, mert az idegen nagyvárosban csak parttalan agresszivitásuk és cinizmusuk tarthatja őket szinten. Ők az amerikaiak felett állnak, olyanok akár a Predator.
Persze a média-érzékeny kultúra azonnal reagál jelenlétükre, Eddie Flemming (Robert De Niro) sztár-nyomozó ered a nyomukba, kamerák hadával kísérve. A férfi nagyvárosi idol: a feltálalt bűnözőket jó esetben nézők milliói szeme láttára szedi le. A kettős gyilkosság éppen kapóra jön. S Emil és Oleg tovább csapong ezen az értelmetlen (számukra értelmezhetetlen) helyen. De valahol a virtuáliában összekapcsolódnak a gondolatok, a nyomozó sikere recept, lehetőség, ő maga pedig rivális. Az Oleg által forgatott non-stop hiperrealizmus eladhatónak tűnik, s talán kárpótlást is nyújthat. Ha már nem jött össze a pénz, legalább egy kis siker legyen. S létrejönnek a nagy találkozások. Producer jő. Nincs megállás. Az ő filmjüket végig kell forgatni. Végig.
John Herzfeld író-rendező filmje a média eklektikájával tárja elénk a történetet, amelyet képi sokszínűség jellemez. A standard film-képek mellett megjelennek a valóság- szinten emblematikussá vált digitális kézikamera felvételek, s a TV képek is. Három réteg, három világkép. Az átfogó, a rögzítő és a megmutató. Amelyek akár korszellem- analógiákként is felfoghatók... Végül is a Tizenöt perc elgondolkodtató filmmé sikeredett, persze feledve a benne levő a szükséges hollywoodi kötelezőket.
