Ruben Fleischer első filmjében Amerika teljes elzombisodását vizionálja. Mindent felzabáló hordáik ellen két magányos ellenálló küzd: a kisfiús, félénk Columbus és a zombiirtásra szakosodott tuskó, Tallahassee. Mindketten az országutat róják, egyikük a szüleit keresi, a másik felfalt családja emléke elől menekül. Épp hogy megszoknák egymást, máris újabb útitársak és újabb fordulatok jönnek. Egy fiatal lány és kishúga csatlakozik hozzájuk, akik kezdetben kihasználják a férfiak naivitását és ügyetlenségét, majd kisebb hatalmi és lelki huzavona után végül is velük tartanak. A horrorvígjátékot és a road movie-t ötvöző Zombielandnek sajnos épp a legfontosabb testrésze vérzik sok sebből, a karakterformálás. Ha a zombifilmben vagy a road movie-ban - vagy bármilyen filmben - nem elég kidolgozott vagy nem elég érdekes a hősök jelleme, a történet menthetetlenül unalomba fullad. Most a forgatókönyvírók mindent meg is tesznek ezért: szereplőiket alig (egy-egy vékony flashbackkel) jellemzik, nincs élő kapcsolat közöttük, de még a film dramaturgiája is akadozik: teljesen funkciótlan jelenetek, kihagyott helyzetek, zéró feszültség. Egy igazán jó ötletük azért akad: hőseink, miután Hollywoodot már elárasztották az élőhalottak, a környéken lakó Bill Murray házában keresnek menedéket, aki zombinak öltözve próbálja túlélni az inváziót, ám végzetét így sem kerülheti el. Ez a poén biztos, hogy megmarad, de nem menti meg a filmet, ahogy Woody Harrelson (Tallahassee) és Jesse Eisenberg (Columbus) amúgy belevaló és laza alakítása sem.
