12 érdekesség a 70 éves Pierce Brosnanról

70 éve született az írországi Droghedában a férfi, aki a legelegánsabb James Bond lett, és aki szörnyen énekel, ahogy arról a Mamma mia!-ban is tanúságot tett, de nem ezért szeretjük.

1. A Remington Steele, a Mamma Mia!, valamint számos James Bond-film Írországban született sztárja, Pierce Brosnan, négyéves korában a nagyszüleihez került, mivel az apja korán elhagyta a családot, az anyja pedig Londonba költözött egy nővéri állás miatt. A nagyszülei azonban hatéves korában meghaltak, így ezután különböző rokonoknál lakott, 

10 évesen például egy panzióban élt,

később pedig egy patinás bentlakásos iskolába, a londoni Elliott Schoolba került - amit végül otthagyott, mert festő akart lenni. 1969-ben egy mutatványos társulatba állt be, ahol megtanulta a tűznyelők technikáját, és mivel egy cirkusz is felfigyelt a tehetségére, aztán mégis egy színiiskolában kötött ki, amit 1976-ban végzett el.

Remington Steele - Forrás: RTL

 

2. Miután odahaza csak kisebb szerepeket kapott, 1982-ben Dél-Kaliforniába költözött és elvállalta az NBC új romantikus detektív sorozata, a Remington Steele főszerepét. Ami

eredetileg nem főszerep lett volna,

mert a sorozat elsősorban a Stephanie Zimbalist által játszott Laura Holtról szólt, csakhogy Brosnan annyira meggyőző volt a magánnyomozónak állt szélhámosként, hogy kibővítették a szerepét és végül az ő karaktere lett a címadó is. 

Aranyszem - Forrás: Tv2

 

3. 1995-ben Timothy Daltontól vette át James Bond ikonikus szerepét, és az Aranyszem után A holnap markában (1997), A világ nem elég (1999) és a Halj meg máskor (2002) című filmekben is eljátszotta a legendás szuperkémet. Amikor pedig át kellett adni a stafétát, még magával szemben önkritikusan fogalmazva kifejezetten dicsérte Daniel Craiget a szerepben - magukat az új 007-es filmeket már nem. Hiányolja ugyanis a humort. „Amikor én játszottam a 007-est, a közönségnek még úgy adtuk elő, hogy ez egy fantasztikus tréfa. Hiszen totálisan abszurd dolgokat csináltam, amikor például leugrottam egy motorról, majd felmásztam egy repülőre” – fogalmazott.

A holnap markában - Forrás: Tv2

 

4. A világ nem elég forgatására egyszer kíváncsiságból Sir Sean Connery, James Bond első megformálója is benézett. Éppen azt a jelenetet vették fel, amelyben utódjának, Pierce Brosnannek mindenféle láncokon és drótokon kapaszkodva kellett menekülnie egy robbanás elől, és a kaszkadőrmutatványt saját maga hajtotta végre. A legenda szerint a felvétel végén Connery megkérdezte Brosnant:

„eleget fizetnek neked ezért?”

5. Eleget fizettek. Pierce Brosnan nemcsak hogy óriási összeget kapott James Bond megformálásáért, de minden film után a BMW még egy új autóval is megajándékozta. Az Aranyszem után egy Z3-as kocsit vett át, ami egy elegáns coupé, A halj meg máskor után egy BMW 8-ast kapott, A világ nem elég forgatása után pedig egy Z8-al távozott.

James Bond: Halj meg máskor- Forrás: HBO MAX

 

6. Az 1987-es Halálos rémületben című 007-es mozit követően A világ nem elégbe ismét írtak egy síelős jelenetet, Pierce Brosnan viszont nem tudott síelni. Végül úgy oldották meg a dolgot, hogy a színész úgy tett, mintha síelne, miközben egy mozgásban lévő hómobil hátsó részén állt. A Kaukázusban játszódó képsort egyébként a franciaországi Chamonix-ban vették fel, ahol nem sokkal korábban lavina pusztított; a stáb segített is a mentési munkálatokban.

A világ nem elég - Forrás: Tv2

 

7. A 18. Bond-filmben, James Bond: A holnap markában-ban a harmadik világháború kitörését akadályozza meg őfelsége titkosügynöke, de a forgatás alatt a színfalak mögött teljesen agyára ment a partnere, Terry Hatcher. A színésznő egyebek között azzal táncolt Brosnan idegein, hogy minden reggel elkésett. Hatcher a forgatás alatt terhes volt, és a reggeli rosszullétek tartóztatták fel, csakhogy ezt Brosnan akkor még nem tudhatta. Később bocsánatot kért a színésznőtől, mivel néhányszor a kelleténél erősebben fogalmazott dühében.

James Bond: A holnap markában - Forrás: Tv2

 

8. A utolsó James Bond szerepe, a James Bond: Halj meg máskor (2002) bemutatása után Pierce Brosnant egy dublini klubban leszólította egy férfi, hogy szeretne kezet fogni vele. Brosnan természetesen belement a dologba, azt követően pedig a férfi ezt mondta: "Ennél közelebb soha nem lesz a kezem Halle Berry fenekéhez".

Mamma mia! - Forrás: UIP

 

9. Pierce Brosnan úgy írt alá a Mamma Miára, hogy fogalma sem volt róla, mi ez. A producerek annyit mondtak neki, hogy Görögországban fognak forgatni, és hogy Meryl Streep lesz a főszereplő – a színésznek pedig már ennyi is elég volt, mivel annak idején a színiiskolában odáig volt Streepért. Arra viszont biztos nem számított, hogy a filmbeli alakításért megkapja

az Arany Málna Díjat a legrosszabb mellékszereplő kategóriában,

a kritikusok pedig a hangját szamárbőgéshez, illetve sebzett mosómedve jajgatásához hasonlították.  Hallgassuk csak!

10. A Dwayne Johnson főszereplésével készült Black Adamben Brosnan alakítja Dr. Fate szerepétAz egykori Bond valójában már 32 éve csatlakozhatott volna a DC univerzumhoz, ha jobban játssza ki a kártyáit. Brosnan a The Tonight Show-ban elárulta, hogy annak idején részt vett a Tim Burton-féle 1989-es Batman castingján, de egy "hülye" megjegyzés miatt elvesztette az esélyt, hogy megkapja a főszerepet. A castingon a színész a pechjére jó ötletnek tartotta ki fejteni Tim Burtonnek, hogy:

nem értek egyetlen olyan férfit sem, aki a nadrágján kívül hordja az alsógatyáját.”
Black Adam - Forrás: InterCom

 

11. Első feleségével, Cassandra Harris, ausztrál színésznővel, Richard Harris színészlegenda testvérével 1977-ben találkozott, és három évre rá összeházasodtak. 1987-ben Cassandra súlyosan megbetegedett, nem sokkal azután petefészekrákot diagnosztizáltak nála, melybe 1991. december 28-án, 43 éves korában belehalt. Harrisnak már volt két gyermeke amikor Brosnannal megismerkedett, Charlotte és Chris, a színész mindkét gyereket a nevére vette, örökbe fogadott lánya 2013-ban halt meg. 

Egy nappal a 11. házassági évfordulójuk után, Pierce karjaiban hajtotta örök álomra fejét. 1994-ben, Mexikóban találkozott Keely Shaye Smith, amerikai újságírónővel. Majd 2001-ben a Ballintubber Apátságon (Írország) megesküdtek.  Keelytől három fia született: Sean, Paris és Dylan.

Tolvajok társasága - Forrás: Vertigo Media

 

12. Mivel korábban festőnek készült, ezért szabadidejében a mai napig fest tájképeket, családi portrékat stb. Ezeket általában jótékonysági árveréseken ajánlja fel és a festményekért kapott pénzzel többnyire a környezetvédelmet valamint a nők és gyermekek egészségéért küzdő szervezeteket támogatja. Első felesége halála óta szószólója a rák ellenes szövetségeknek, lelkes környezetvédő és 2001 óta a UNICEF egyik írországi nagykövete.