A jövő olyan, mint egy üres pláza egyetlen jó csajjal


Mit tehet az a szegény ember, aki úgy 90 évvel korábban ébred a hibernálásból, mint kéne, és oly magányosnak érzi magát: Hát felébresztheti a legjobb nőt a többiek közül és rengeteg viszkit iszik!

Kinek ajánljuk? Akik értik, miként lehet forgással fenntartani a gravitációt és akiket nem zavar, ha a készítők nem következetesek ennek bemutatásában, és akik szerint két szép ember bárhol egymásba szerethet, de a legizgalmasabb az, ha ezt a világűrben teszik.

Ha az űr, vagyis egy űrhajó az, ami régen egy lakatlan sziget volt, kit vinnél magaddal, kedves férfi olvasó a sok gyönyörű színésznő közül? Én speciel Eva Greent, de az a gyanúm, hogy nagyon sokan szavaznának Jennifer Lawrence-re. Rá szavazott Chris Pratt is, pontosabban az a Jim nevű egyszerű srác, aki 90 évvel korábban ébredt fel, mint kéne. Egy hatalmas űrhajón ugyanis 5259 lélek – 5000 utas, a többi a legénység - szeli át a világűrt egy új otthon, egy csodás gyarmatbolygó felé. A terv szerint az út 120 éven át tart, amit hibernálva töltenek, és csak az utolsó négy hónapra keltik fel őket, amit majd jó hasznosan töltenek el. Ennek az utolsó négy hónapnak tudható be, hogy az űrhajó olyan, mint egy üres pláza, megannyi rekreációs lehetőséggel a szegény Jim számára.

Csakhogy Jim kezd beleőrülni a nagy magányba, ahol egyetlen társa egy android csapos, és hosszas tipródás után felébreszti a legszebb lányt alvó útitársai közül. És minden úgy is alakul kettőjük között, ahogy azt elképzelte, azt az apróságot leszámítva, hogy az óriási hajó kezd szétesni. És lehet tanakodni, mit lehet tenni, mit lehet együtt tenni és mit lehet egymásért tenni. A néző pedig töprenghet, mit lehet hozzátenni az űrtúlélés műfajához, amit még nem látott az elmúlt években mondjuk a Holdban, a Gravitációban vagy a Mentőexpedícióban. És itt jön be újra Jennifer Lawrence, akinek minden ruha remekül áll. Ez ugyanis egy designer túlélőfilm a közeljövőből – évszámot nem tudok mondani, de ha van a legénységből olyan, aki többször is megjárta a hosszú utat, akkor párszáz év múlva.

Jennifernek – neve is van, Aurora, ami nyilván jelképes - minden ruha passzol, és van is belőlük pár, mivel ő a jómódú utazók közé tartozik, míg szegény Jim egyszerű mesterember, amiből lehetne építkezni, de csak pár gegre volt jó az osztálykülönbség.

A norvég rendező, Morten Tyldum (Kódjátszma, A legtöbb ember Kínában él...) sokkal egyszerűbb receptből dolgozik, abból, hogy mindkét főhős szép és szimpatikus, így muszáj egymásba szeretniük és muszáj mindent megoldaniuk – nekünk pedig muszáj drukkolnunk nekik a végsőkig. És ez nagyjából működik is. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen gyermekien egyszerű fordulatokkal operál időnként a film, helyette szurkolunk a mindig szimpi Prattnek, és újra meg újra megcsodáljuk, milyen jól néz ki J-Law kisestélyiben, fürdőruhában, futóruhában és ezek nélkül. Ilyen egyszerű népek vagyunk mi, nézők.

Az Utazók mentségére legyen mondva, hogy nem is akar többnek látszani, mint ami, és a rendkívül szimpla sztoriért némileg kárpótolhat minket a látvány és a hangulat. Bár az űrhajó szerkezete talán túl futurisztikus, az űrséták képe lélegzetelállító, a hajó belseje pazar, de a legnagyobb élményt mégis Michael Sheen nyújtja a kifogástalan modorú android csaposként. Minden rezzenése és fintora egy élmény, még akkor is, ha a figurát Kubrick legendás Ragyogásából kölcsönözte a rendező – az más kérdés, hogy miért ütemeztek csupán egyetlen csapost 5259 lélekre.   

Értékelés: 7/10

2017. március 29.Jessica Chastain útja a tánctól az Oscar-jelölésekig Chastain szép lassan vált az egyik legismertebb színésznővé.
x