Bradley Cooper hangjánál csak Lady Gagáé jobb

Mindketten dalra fakadnak az A Star Is Born most nyilvánosságra hozott előzetesében. Érdemes meghallgatni, a libabőr garantált!

Már jó ideje hallani róla, hogy Bradley Cooper rendezésében (!) és főszereplésével harmadik remake is készül a Csillag születik című 1937-es klasszikushoz (korábban Judy Garlanddal és James Masonnel, illetve Barbra Streisanddal és Kris Kristoffersonnal gondolták újra a sztárcsinálós-romantikus művet, 1954-ben, illetve 1976-ban).

Cooper párja a filmben ráadásul nem más, mint Lady Gaga, aki nemcsak külsőleg emlékeztet kicsit az eddigi leghíresebb feldolgozás női főszereplőjére, Barbra Streisandra, de a hangja is vetekszik az övével. Korábbi tervek szerint egyébként a zenés alkotást Clint Eastwood rendezte volna, a Másnaposok sztárjával a férfi, és Beyoncéval a női főszerepben, aztán inkább átadta a direktori széket Coopernek.

Ahogy az a korábbi verziókból már tudható, és a most végre nyilvánosságra hozott első előzetesből is kiderül, az A Star Is Born egy veterán, ám egyre haloványabb fényű rocksztárról szól, aki felfedez egy fiatal, tehetséges, de kezdő énekesnőt, akivel szerelembe esik, majd a nő váratlan sikere és a férfi saját belső démonai veszélybe sodorják a bimbózó kapcsolatot.

A zenés részek minél nagyobb hitelessége kedvéért egyébként Cooper és Lady Gaga is fellépett a tavalyi Coachella és Glastonbury zenei fesztiválokon, méghozzá utóbbi helyszínen Kris Kristoffersonnal közös színpadon – az ott készült felvételek pedig a filmbe is bekerültek. Az A Star Is Born amerikai premierje október 5-én lesz.


(via Variety)