Brutálisak a Gladiátor 2. díszletei – FOTÓ!

Felhúzták Máltán a Colosseum pontos mását.

Máltán forog a Gladiátor folytatása, és a produkció nem spórol a költségekkel, a kiszivárgott fotók alapján ugyanis többek között a Colosseum pontos mását is felépítették.

Forrás: TMZ

 

Az első rész főszereplője, Russell Crowe, aki már többször kijelentette, hogy nem fog a filmben szerepelni (ami érthető is, hiszen a karaktere meghalt), maga is megcsodálta a díszleteket. Emiatt elterjedt a pletyka, hogy mégis csak benne lesz a filmben, de a színész maga fedte fel a rejtélyt: valójában azért járt Máltán, mert koncertet adott zenekarával, az Indoor Garden Partyval.

Forrás: TMZ

 

Crowe elmondta a Deadline-nak, hogy nosztalgikus érzések fogták el, amikor meglátta a film díszletét, amely szerinte megegyezik azzal, amelyet az eredeti Gladiátorhoz építettek az 1999-es évek végén.

"Átnéztem Fort Ricasolira, és a Colosseumot újra felépítették ott, pont úgy, mint 1999-ben. Olyan volt, mint egy időutazás - néhány másodpercig azt gondoltam: 'Melyik évben vagyunk? Hol vagyunk? (…) Nem tudom, mire számítottam, de arra nem, hogy pontosan ugyanott építik újra a Colosseumot."

A folytatásban a Connie Nielsen által alakított Lucilla fia, illetve Joaquin Phoenix Commodus császárának unokaöccse áll majd a középpontban, akit az Oscar-jelölt Paul Mescal játszik.

Lucillát újra Connie Nielsen játssza, de Djimon Hounsou is várhatóan visszatér Juba szerepében, aki Maximus egykori szövetségese és gladiátortársa volt. Denzel Washington, Joseph Quinn és Barry Keoghan is látható lesz majd a filmben.

 

A forgatókönyvet David Scarpa írja, aki Ridley Scott-tal együtt dolgozott A világ összes pénzén és a még bemutatás előtt álló közös Napóleon-filmjükön.

Forrás: TMZ

 

Via: The Independent / Justjared