„Daniel Radcliffe és Emma Watson megtarthatják a bocsánatkérésüket” – mondta a Harry Potter írója

J.K. Rowling tovább vagdalkozik transz ügyben.

A vita a transzneműekkel kapcsolatban azután lángolt fel ismét, hogy a brit népegészségügyi hivatal nyilvánosságra hozott egy jelentést a gyerekek és fiatalok genderidentitásával kapcsolatban. A Dr. Hilary Cass gyermekgyógyász által jegyzett tanulmány szerint nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték arra nézvést, hogy hosszú távon milyen hatásai vannak a fiatalokat érintő nemátalakításoknak.


Rowling korábban többször is tett már transzellenes megjegyzéseket a közösségi médiában, illetve kifejtette, milyen veszélyesnek tartja a fiatal korban megvalósított beavatkozásokat. A mostani tanulmányt így bizonyítékként értékelte arra vonatkozóan, hogy neki volt igaza a vitában, és több bejegyzést is megosztott ezzel kapcsolatban az X-en.

Az egyik ilyen tweet alá írta oda az írónő egyik kommentelője, hogy ezek után Rowling majd megbocsáthat Dannek és Emmának (Daniel Radcliffe-nek és Emma Watsonnak, a Harry Potter-filmek két főszereplőjének, akik korábban nem a szerző, hanem a transznemű nők oldalán foglaltak állást), akik minden bizonnyal nyilvánosan megkövetik majd. A művész válasza azonban minderre a következő volt.

Daniel Radcliffe, Emma Watson, J.K. Rowling és Rupert Grint még 2010-ben. Forrás: Jon Furniss / WireImage / Getty Images


„Attól tartok, nem. Az olyan hírességek, akik egy olyan mozgalom mellé álltak, amely erodálta a nők nehezen megszerzett jogait (Rowling ugyanis azon feministák körébe tartozik, akik szerint a női jogok csorbulnak azzal, ha a transznemű nők nagyobb elismerést kapnak – a szerk.) és üdvözölték a kiskorúakat érintő átalakító műtéteket,

megtarthatják a bocsánatkérésüket,

és inkább mondják el azoknak a traumatizált átalakítottaknak, akik vissza akarnak alakulni, illetve azoknak a nőknek, akiket hátrányosan érint a nemek összemosása.”


(via Deadline)

 

Daniel Radcliffe J.K. Rowling helyett a transznemű nők mellé állt

A Harry Potter regények írója az elmúlt hétvégén keveredett botrányba a Twitteren, mert transzellenes kijelentést tett. A Potter filmek sztárja most egy LMBTQ embereket támogató honlapon vágott vissza neki.

Tovább