Harrison Ford megsérült az új Indiana Jones forgatásán

Nem áll le a forgatás, míg a színész gyógyulgat.

Nem először történik baleset Harrison Forddal egy forgatás során: az Indiana Jones és a Végzet templomában a háta sérült meg súlyosan, Az ébredő Erőben pedig rácsapódott a Millenium Falcon ajtaja, úgy, hogy el is tört a színész lába – később kiderült, hogy könnyen megúszta, akár meg is halhatott volna. Az Indiana Jones 5-ben épp egy harci jelenetet próbáltak, amikor megsérült Ford válla, de hogy mennyire, nem tudni.

 

A június elején kezdődött forgatás azonban nem áll le: átszervezték az ütemezést, és a Ford nélküli jeleneteket rögzítik.

Az Indiana Jones-sorozat utolsó darabjáról nem sokat tudni: a címe és a története sem ismert. Néhány kiszivárgott forgatási fotó alapján azonban úgy tűnik, ismét a nácik kavargatják a levest.

 

A producerként közreműködő Steven Spielberg helyett a Coplandet és a Logant jegyző James Mangold rendezi, a 78 éves Ford mellett Phoebe Waller-Bridge és Mads Mikkelsen lesz a főszereplő. Az előző filmek ötletgazdája és producere, George Lucas hivatalosan nem vesz részt a produkcióban.

(Forrás: Variety)