Isteni a szereposztása Maggie Gyllenhaal Frankenstein-filmjének

Hollywood idén Frankenstein-lázban ég, és jobbnál jobb színészekkel versengenek a nézők kegyeiért.

Először, már február 8-án a Diablo Cody által írt Lisa Frankenstein, a klasszikus történet modernizált romantikus verziója érkezik, majd Guillermo del Toro is előáll a maga változatával, Jacob Elordival a szörny szerepében. És végül, de nem utolsósorban Maggie Gyllenhaal is épp egy Frankenstein-sztorin dolgozik a Warner Bros. berkeiben.

A forgatás állítólag már 2024 első negyedévében megkezdődik, és a korábbi hírekkel ellentétben a produkció nem a Frankenstein menyasszonya című 1935-ös klasszikust gondolja újra, hanem saját, új sztorival jelentkezik. Gyllenhaal munkája arról szól, hogy a harmincas évek Chicagójában egy bizonyos Dr. Euphronius segítségével a magányos Frankenstein kreál magának egy társat.

Buckley, Bale és Cruz. Forrás: Steve Granitz / FilmMagic / Getty Images, Jon Kopaloff / Getty Images és Pablo Cuadra / Getty Images


A kísérlethez egy fiatal meggyilkolt nő holttestét használják fel, és a megszülető nő minden várakozásukat felülmúlja – később azonban egy fellángoló románcon kívül a rendőrség figyelme és egy vad radikális társadalmi mozgalom is támad a Menyasszony alakjához kapcsolódva.

Az ebben a formában leginkább a Szegény párákra emlékeztető alkotásnak figyelemre méltó a szereposztása.

Szerepel majd a filmben Gyllenhaal Az elveszett lány című művének egyik főszerepét alakító Jessie Buckley, Christian Bale, Annette Bening, Penélope Cruz és a rendező férje, Peter Sarsgaard is.


(via SlashFilm)

 

Az elveszett lánytól nem voltunk lenyűgözve

Rossz anyák

A Netflix új szenzációjával, a máris díjak tucatjával elhalmozott Az elveszett lánnyal kapcsolatban Oscar-esélyes színészi alakításokat emlegetnek. Pedig a valódi szenzáció itt igazából a regény, amelyen alapul.

Tovább