Jönnek az új Gyűrűk Ura-filmek

Középfölde még rengeteg új történetet tartogat.

A Warner Bros. és a New Line szerződést kötött a Embracer Grouppal, azzal a svéd céggel, amelyik tavaly felvásárolta a Middle-earth Enterprises-t, így jelenleg ők birtokolják a Gyűrűk Ura-világ minden jogát, beleértve a filmeket, a számítógépes játékokat, a merchandising tárgyakat, a vidámparki látványosságokat, és az élő produkciókat. 

David Zaslav, a Warner Bros. Discovery vezérigazgatója csütörtökön arról beszélt a befektetőknek, hogy

a Warners mennyire jó bevételeket könyvelhetett el a 2000-es években, amikor a franchise-okra épített

(emlékezzünk, ekkor olyan címek mentek a moziban, mint A sötét lovag, a Harry Potter vagy épp A Gyűrűk Ura). Zaslav még novemberben beszélt arról, hogy meg szeretne egyezni Rowlinggal, hogy új Harry Potter-filmeket készíthessenek, most pedig A Gyűrűk Ura-univerzumot szeretnék bővíteni.

Forrás: Pannonia Entertainment

 

A Peter Jackson által rendezett trilógia, ami 2001 és 2003 közt került a mozikba közel 3 milliárd dolláros összbevételt hozott. Ráadásul a három filmet összesen 30 Oscar-díjra jelölték és 17 szobrot el is hozott, köztük a legjobb film díját kapta A király visszatér.

Peter Jackson és két forgatókönyvíró-társa, akikkel együtt dolgozott A Gyűrűk Ura-filmeken, úgy nyilatkoztak, hogy folyamatosan tájékoztatják őket fejleményekről, és hozzátették:

“Várjuk a további tárgyalásokat, hogy megtudjuk, miként képzelik el a franchise jövőjét”

Hogy ne legyen minden egyszerű, természetesen Tolkien-műveinek jogai sem egy helyen vannak: a tévés jogokat az Amazon birtokolja, ezért készíthették el tavaly A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi című sorozatot. Az új filmek egyik nagy próbája lesz, hogy az embereket a moziba csábítsa, ami nem lesz könnyű, hiszen aki Középföldére akar utazni, az a Prime Video jóvoltából otthon is megteheti. Ugyanakkor elég nagy tőkesúlyt ad a készülő filmeknek, hogy míg a széria a második korszakban, több ezer évvel a filmtrilógia eseményei előtt játszódik, az új filmek cselekménye a harmadik korszak alatt zajlik majd, amikor a legtöbb ismert és szeretett karter élt.

Elképzelhető, hogy most olyan új történetket láthatunk majd a Warners-től, amiben ismét feltűnik Gandalf, Aragorn és Zsákos Bilbo. 

Forrás: Pannonia Entertainment

 

Michael De Luca és Pamela Abdy a Warner Bros. filmes főnökei azt nyilatkozták, hogy nem azt akarják újra leforgatni, amit Jackson már bemutatott a két trilógiában, hiszen

“a J. R. R. Tolkien által megálmodott hatalmas, összetett és káprázatos univerzum nagy részét még nem tárták fel a filmek”

Arról, hogy pontosan milyen produkciók várhatók, egyelőre még nincs pontos infó, de a New Line 2024. áprilisára már tervez egy animációs sorozatot The War of the Rohirrim címmel.

(via The Hollywood Reporter, Variety)