Robert De Niro és Al Pacino: A törvény gyilkosa

A két legendás színész egész pályája során rivalizált egymással, hasonló szerepeket akartak megszerezni maguknak, és a közönség szívéért és a kritikusok kegyéért zajló verseny a művészetükre is jótékony hatással bírt. Több alkalommal is játszottak közös filmben, és a végeredmény mindig szenzációs lett – lásd A keresztapa II-t, a Szemtől szembent és Az írt.

Az egyetlen kivételt ez a közepesnél is rosszabb sablonos zsaruthriller jelenti,

ami mindössze 18 százalékon áll a kritikákat összesítő Rotten Tomatoes oldalon (de a közönségszavazatok alapján is csak szerény 37 százalék), és amelyben a rossz forgatókönyv és a csapnivaló rendezés miatt De Niro és Pacino sem remekelnek. Utóbbi mindent túljátszik, az előbbi mintha nagyon unatkozna – és maga a film is unalomba fullad feszültség helyett.

De a sztárok maguk is érezték, hogy az egy önbíráskodó sorozatgyilkos után nyomozó, nyugdíj előtt álló New York-i rendőrökről szóló A törvény gyilkosa gyalázatos alkotás. „Nagyszerű ez a fogadtatás, de mi lenne, ha legközelebb

valami olyasmit csinálnánk együtt, amivel tényleg kiérdemeljük, és amire mi is büszkék lehetünk?”

– mondta a film olaszországi díszbemutatóján Robert De Niro Al Pacinónak.

Robin Williams és Billy Crystal: Apák napja

Williams és Crystal a kilencvenes évek két legnépszerűbb komikusa volt. Habár a stílusuk egyértelműen különbözött egymástól, közös volt mindkettejükben, hogy a térdcsapkodós komédiát szívhez szóló pillanatokkal vegyítették. A két színész a való életben is jóban volt egymással, így összepárosítani őket egy vígjátékban olyannak ígérkezett a rajongók számára,

mintha csak egy álmuk vált volna valóra.

Ehhez képest hideg zuhanyként érte őket a felismerés, hogy az (egyébként a Balekok című, Pierre Richard és Gérard Depardieu főszereplésével forgatott kiváló francia komédia remake-jeként készült) Apák napja teljesen humortalan.

A két komikus egy-egy olyan férfit játszott benne, akiknek egy elkeseredett nő (akivel a múltban mindkettejüknek viszonya volt) beadja ugyanazt a sztorit: hogy tőlük van a gyereke, akinek a létezéséről eddig nem is tudtak – annak érdekében, hogy segítsenek előkeríteni az eltűnt fiút. A két állítólagos apa persze a keresgélés közben találkozik egymással… A kiváló alapötlet és annak ellenére, hogy a rendezést nem kisebb név vállalta mint Ivan Reitman, az Apák napja jókora katyvasz lett. Williams és Crystal a film sztorijának elmesélése helyett inkább improvizált és tette magát a kamerák előtt, így a nézők úgy érezhették, hogy két saját magát produkáló sikeres humoristát lát a vásznon, nem pedig két hús-vér karaktert. Ennél még az is viccesebb lett volna, ha végignézünk egy kétórás dokumentumfilmet arról, hogy közösen elfogyasztanak egy ebédet.

Brad Pitt és Julia Roberts: A mexikói

Gore Verbinski méltán elfeledett rendezése az iskolapéldáját nyújtja annak, amikor a közönség kap egy ígéretet, hogy miről fog szólni a film – aztán kap egy teljesen másmilyen filmet. A mexikóinak az egész kampánya arra épült, hogy a két sztár szerelmespárt játszik, akik valamiféle kalandban vesznek részt Mexikóban; még a mozi plakátja is Pittet és Robertset mutatta csókolózás közben. Ehhez képest az alkotás egy fura bűndráma egy, a maffiának dolgozó kisstílű gengszterről, akinek meg kell szereznie egy antik pisztolyt – a barátnője pedig a cselekmény nagy részében haragszik rá, amiért a bűnözést választotta helyette. Szóval nemhogy nem kaptuk meg a Brad Pitt – Julia Roberts-románcot, de helyette azt kellett néznünk, ahogy utálkoznak egymásra.

Robert De Niro és Eddie Murphy: Showtime – Végtelen és képtelen

Összehozni egymással a féktelen humorú Eddie Murphyt és az akkor még jórészt komoly drámai színészként ismert Robert De Nirót elsőre egy remek „furcsa pár”-komédiát eredményező ötletnek tűnt – de sajnos a Showtime forgatókönyve

nem ütötte meg a mércét.

A filmben De Niro kőkemény Los Angeles-i zsaruként arra kényszerül, hogy egy reality műsorban szerepeljen, társul pedig egy olyan járőrt kap maga mellé Murphy karakterének személyében, aki mindig is vágyott a reflektorfényre. 

Az alkotók a cselekmény során elsősorban a színészek olyan korábbi sikereit próbálták meglovagolni, mint a Beverly Hills-i zsaru vagy az Éjszakai rohanás.

És mivel saját fantáziájukat nemigen voltak hajlandók használni, a végeredmény olyan lapos lett, hogy ennél a százszor látott formulánál még az is jobb lett volna, ha egy „keresztbecastinggal” úgy rázzák fel a dolgokat, hogy Eddie Murphy játssza a kemény fickót, Robert De Niro pedig a laza figurát.

Anthony Hopkins és Chris Rock: Rossz társaság

A pályáját klasszikus Shakespeare-színészként kezdő Sir Anthony Hopkins és a szabad szájú komikus, Chris Rock párosa a De Niro–Murphy duóhoz hasonló szokatlan párosításként szintén

milliónyi izgalmasabbnál izgalmasabb forgatókönyvre adott volna lehetőséget.

Az alkotók viszont fantáziájuk szabadjára eresztése helyett úgy döntöttek, leforgatnak egy sematikus kémthrillert, amely egyik sztárnak sem engedi, hogy igazán kibontakozzon.

Az alapötlet egyébként még nem is lett volna rossz a halott CIA-s bátyja helyébe lépő nagyszájú, laza bűnöző és az őt pátyolgató profi egymásnak eresztéséről, de a cselekmény sajnos folyamatosan elveszíti a fókuszt. A készítők olyan elkeseredetten próbáltak balanszírozni a Hopkinshoz illő feszült kémdráma és a vígjátékrajongók között, hogy végül túl sokszor engedték szabadjára Rockot

Johnny Depp és Angelina Jolie: Az utazó

Johnny Depp és Angelina Jolie egy romantikus thrillerben? Hát ettől aztán lángra kap a filmvászon, az tuti! A végeredmény azonban alaposan rácáfolt a nézői elvárásokra. Először is megdöbbentő módon a kémia semennyire sem működött a két sztár között, így ahelyett, hogy szikrázott volna a levegő,

totális unalomba fulladt

a Velencébe utazó amerikai matektanár és a gengszterekkel keveredő, a férfit marionettbábuként rángató titokzatos nő kalandja.

Ami pedig a thrillerszálat illeti: ott olyan esetleges fordulatokkal dolgoztak, ami nagyon erőltetetté tette a cselekményt. A csodás háttér miatt Az utazó olyan film, amit

biztos nagy élmény volt leforgatni – de nézni egyáltalán nem az.

És az a legfurcsább az egészben, hogy az alkotás akár jól is sikerülhetett volna, hiszen az alapjául használt francia thriller, a Sophie Marceau és Yvan Attal főszereplésével készült Anthony Zimmer egészen kiváló.

Daniel Craig és Harrison Ford: Cowboyok és űrlények

Egy vadnyugati kisvárosban különös idegen bukkan fel, rejtélyes bilinccsel a csuklóján. Semmire sem emlékszik a múltjából, de a helyiek nem mernek közeledni felé, mert mindenki fél a város kiskirályától, Dolarhyde ezredestől.

Kiderül, hogy az idegen az egyetlen, akire számíthatnak. Dolarhyde kénytelen összefogni az emlékezetét lassan visszanyerő revolverhőssel, és együtt indulnak az elraboltak felkutatására.

A Cowboyok és űrlények első blikkre olyasvalaminek tűnt, amivel nem lehet mellényúlni, hiszen egy sikeres képregény alapján készült, és megszerezték hozzá az akciófilmes ikon, Harrison Ford és az új Bond, Daniel Craig párosát. A már a címben jelzett zsánerhibrid is izgalmas keveréknek tűnt – a nézőknek azonban nem működött. A legfontosabb probléma az volt, hogy nem döntötték el, hogy egy sci-fi elemekkel kiegészített westernt vagy egy, az 1870-es évek Arizonájában játszódó alienes kalandot láthatunk. De az sem segített a dolgon, hogy mind Ford, mind pedig Craig (ahogy sokszor máskor is) ugyanolyan lakonikus figurákat hoztak, ami kissé monotonná tette a filmet. Ebben az esetben talán jobban működött volna egy ellentétekre épülő páros, hogy kissé pörgősebb legyen a dinamika.

(via Ranker)