Lágyul, olvad a Veszélyes lehet a fagyi, hogy végül teljesen elfolyjon

Szilágyi Fanni első nagyjátékfilmje szinte végig jó úton halad, hogy aztán feláldozza a szenzációért a dramaturgiát.

Ennek a filmek már címe is fejfelkapós, azt mondja: Veszélyes lehet a fagyi. Kíváncsivá tesz, ráizgulok, olyan ez, hogy látni kell. Mert, mi veszélyes van abban, amit mindenki szeret, amiért a gyerekek sírnak, a felnőttek epekednek, ami nyáron hűsít, télen bűnös élvezet, mivel a szüleink nem engedték, hát most csakazértis! Szilágyi Fanni első nagyjátékfilmje azonban némiképp csalódást okoz, és nem csak amiatt, hogy pusztán egyetlen jelenetben látjuk az élénkzöld, hűvös édességet. Miről szól akkor a Veszélyes lehet a fagyi, ha nem a fagylaltról?

Ezt a kérdést sokáig fenntartja a film, valóban nehéz kibogozni, mit is akar állítani. Adott egy ikerpár, Éva (Stork Natasa) és Adél (szintén Stork Natasa), akik

teljesen eltávolodtak egymástól, nem csak lelkileg, de társadalmilag is.

Adél radiológus egy hazai kórházban, mindene a munka, ügyeletből ügyeletbe zuhan, magánélete semmi, vágyai sincsenek, túl fásult hozzájuk. Éva az eltartott feleség és anya prototípusa, látszólag gondtalanul él egy budai villában, a hegytetőn, ahonnét belátni az egész várost. Más dolga sincs, mint e látványban gyönyörködni, ellátni újszülött gyermekét, és várni, mikor ér haza a jómódú, dolgos férje. Ebből azonban jó félórán keresztül csak annyit látunk, hogyan kerülgeti egymást a két lány, és az istennek se akar kibontakozni belőle semmi.

 

Viszont, ha türelmesek vagyunk, idővel kiderül, hogy Lányi Zsófia forgatókönyvíró (akinek szintén ez az első nagyjátékfilmje) ennél azért rafináltabb. Nagy vállalás az övé, ugyanis a film közepén kiderül, hogy amit láttunk, az Adél szemszöge (persze, ki van írva az elején, hogy “Adél”, de mivel jó sokáig nincs feloldva ennek a jelentősége, az néző hajlamos megfeledkezni róla), és eztán jön, hogy Éva miként élete meg ugyanazokat az eseményeket. A sztori ehhez mérten nem túl bonyolult: Adél lekési Éva gyermekének keresztelőjét, aztán megismerkedik Éva férjének munkahelyén egy lelkes, fiatal sráccal, Ákossal (Patkós Márton), össze is gabalyodnak, ám a lány közben külföldön kap munkát. Faramuci helyzet, és akkor ez még csak Adél szemszöge.

Forrás: Mozinet

A forgatókönyv ügyesen játszik azokkal a részletekkel, amelyek eltérnek a két nézőpont közt.

Hol apróságok, hol pedig egész eseménysorok jelennek meg másként

(érdemes odafigyelni arra is, hogy bizonyos mondatok kinek a szájából hangzanak el), és mindennek jelentősége van. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy amit másodjára látunk, az az igazság, az hívja fel a figyelmünket arra, hogy ami eddig volt, az nem úgy történt. Ez lenne Éva szemszöge, és tényleg úgy viselkedik a film, hogy több, homályban maradt részlet is itt tisztázódik, ám koránt sem biztos, hogy amit látunk, az a tuti. Pusztán ez is egy olvasata az eseményeknek, aminek egyik legerősebb hajótereje a sértettség.

Forrás: Mozinet

Ahogy kibontakoznak a nézőpontok, úgy válik egyre világosabbá a film tétje és mondanivalója, ami igazából pofonegyszerű: amíg saját világunkba vagyunk zárva, amit régi sérelmeinkkel bástyázunk körbe, boldogtalanok maradunk. Ahhoz azonban, hogy eljussunk idáig, okosan vezet a rendezés.

Szilágyi Fanni érzékeny és érzékletes képekkel operál,

ebben szinte végig nincs is hiba, ám mintha képtelen lenne lezárni a sztorit. Végül túlgondolja, giccsbe fullasztja a testvérek újbóli egymásra találását, ráadásul egy másfél órán át építkező jellemet és allegóriát áldoz be egy ócska gegért. Erőtlenné válik a befejezés, mert túlerőltetett.

Forrás: Mozinet

Stork Natasa sem mindig tudja megugrani a feladatot: ha pusztán a játékára lenne bízva, hogy melyik ikerlányt látjuk épp, nem biztos, hogy rájönnénk. Ezért kell, hogy olyan egyedi, külső tulajdonságaik is legyenek, mint a hajviselet, a smink vagy az öltözködés.

Forrás: Mozinet

Pedig összességében biztató a film,

ott szendereg benne az egyediség és a bátorság,

miközben olyan elsőfilmes hibái vannak, mint az aránytalanság, a kissé gyengekezű színészvezetés, vagy a logikátlanság. Ám míg a legtöbb esetben a film közepe szokott problémás lenni, itt az a legerősebb. Az elején sokára talál magára, hogy végén teljesen elveszítse önmagát. Szóval, van hová fejlődni, de ez így természetes.