Megvan Wonder Woman új ellensége

Úgy tűnik, a Csodanőnek a 2017-es szuperhősfilm folytatásában egy másik nővel kell majd szembeszállnia.

A Variety forrásai szerint a Cheetah nevű főgonosz megformálására a gyártó stúdió kiszemeltje Kristen Wiig, akit a Koszorúslányokból, a Szellemirtók-remake-ből és a Kicsinyítésből ismerhetünk. A Warner Bros. egyelőre nem kommentálta az értesülést.

Azt már azonban biztosan tudni lehet, hogy Patty Jenkins a második rész rendezőjeként, írójaként és producereként is visszatér, ahogy természetesen Dianát, a címszereplőt eztán is Gal Gadot játssza. A Wonder Woman 2. premierje 2019. november 1-jére várható.

Állítólag mindig is Wiig volt az első helyen a rendezőnő listáján a szóban forgó szerepre, és azt ugyan még nem vehetjük biztosra, hogy már meg is állapodtak vele, de a színésznő nemrégiben több fejessel is találkozott a stábból, így a rajongók bizakodhatnak. Ha összejön, ez lesz a sztár első képregényes akciószerepe.


(via Variety)