Őszinte és hangos életrajzi dráma készül Lemmy Kilmisterről

A rendező Greg Olliver, aki már 2010-ben is forgatott egy dokumentumfilmet a Motörhead 2015-ben elhunyt frontemberéről.

A Bohém rapszódia és a Rocketman, vagyis a Queen és Elton John sikereit bemutató zenés blockbusterek után újabb életrajzi film készül – ezúttal Ian Fraser Kilmister énekes-basszusgitárosról, azaz Lemmyről, a Motörhead nevű brit rockbanda 2015-ben elhunyt, legendás frontemberéről.

Lemmy Kilmister, a Motörhead frontembere a Download fesztivál utolsó napján, az angliai Donington Parkban, 2010. június 13-án (fotó: Steve Thorne/Redferns/Getty Images)

 

Az egyszerűen csak Lemmy címen futó életrajzi dráma rendezője ugyanaz a Greg Olliver lenne, aki 2010-ben már készített ugyanezzel a címmel egy dokumentumfilmet a Motörhead sikereiről. A mozifilm olyannak mutatná be a jellegzetes arcú és hangú Lemmyt, amilyennek a rajongói és pályatársai megismerhették: „a heavy metal keresztapja, a világ leghangosabb, legmocskosabb és legszabadabb rock 'n' roll bandájának élharcosa és kabalafigurája”. A történet Lemmy korai éveivel indulna, és a '60-as, '70-es évek Angliáját mutatná be, amikor az énekes még Jimi Hendrix roadjaként dolgozott, és mivel a nem vetette meg a pszichedelikus szereket sem, pár év után kirúgták a Hawkwind nevű bandájából. Természetesen megismerhetjük azt a szakaszát is az életének, amikor megalapította a Motörheadet, és a hangos, pörgős zenéjével nemcsak áthidalta a szakadékot a heavy metal és a punk között, de a '80-as években kikövezte a siker útját a Metallica, a Megadeth  és az Anthrax számára is. Greg Olliver azt ígéri, nem fog finomkodni a közismerten léha életet élő, a gyertyát két végén égető Lemmy bemutatásakor:

Minden, amit Lemmyről hallottál, valószínűleg igaz. Nem azért, mert felvette volna a rock n 'roll kliséket, hanem mert ő maga hozta létre ezeket. Piros Marlborót és Jack Daniel'st reggelizett, speedet ebédelt – ez mind igaz. De az acélszívű rock 'n' roll harcos mögött ő egy ellenállhatatlan, bonyolult és bátor ember is volt, aki komolyan vette a munkát, és soha nem hagyta abba azt a fajta zenét, ami boldoggá tette. 2013 óta fejlesztettük gondos aprólékossággal ezt az életrajzi filmet, ügyelve arra, hogy hűek maradjunk Lemmyhez, valamint a Motörhead együttes tagjaihoz, Phil Campbellhez és Mikkey Dee-hez, és az összes olyan emberhez, akik fontos szerepet játszottak Lemmy életében. Ez egy olyan film lesz, amire mind büszkék lehetnek majd.

A forgatás jövőre kezdődne, arról azonban, hogy ki fogja Lemmyt alakítani, egyelőre még nincs hír. Az énekes még pár hónappal a 2015-ös halála előtt is azzal viccelődött, hogy ha film készül róla, akkor a legendás 007-esnek, Roger Moore-nak kell adni a főszerepet, ám a brit sztár 2017-ben elhunyt. (via Hollywood Reporter)