Színészek, akik nem is dolgoztak, mégis megkapták a pénzüket

Van, akit utólag töröltek ki egy filmből, de van, akit egy-két jelenet után azonnal cserélni kellett, de a sztárgázsit azért felvette.

Forrás: Christopher Polk / Getty Images

 

Egyes esetekben a stúdió azzal jár jobban, ha egy kicsit a zsebébe nyúl, és kifizet egy újabb színészt, minthogy a meglévővel küldje mozikba a filmjét. Ez történt Kevin Spacey és A világ összes pénze esetében. Minden simán ment a forgatásokon, de annyira, hogy már rég az utómunkán dolgoztak, amikor kirobbant a nagy botrány. Kevin Spacey súlyos, nemi erőszakkal kapcsolatos vádakkal nézett szembe. A hírek hallatán egyből kihátráltak mögüle a gyártó cégek, a Netflix sem kért több Frank Underwoodot tőle az akkor épp egyik legsikeresebb és legmenőbb sorozatának záró évadába, a Kártyavárba. Ridley Scott pedig ott állt egy már majdnem készre vágott filmmel, amiben a szexuális zaklatással vádolt Kevin Spacey volt az egyik húzóneve. Spacey ekkor már rég felvehette a munkáért járó gázsiját, így neki a díjak és az egyéb elismerések miatt volt fontos, hogy a közönség is lássa a filmet, amiben ő alakítja Jean Paul Getty-t. Ez még véletlenül sem fordulhatott elő, így az a döntés született, hogy az egész filmből kiradírozzák a színészt, keresnek a helyére mást, Christopher Plummert, és újra leforgatják a szükséges jeleneteket alig pár héttel a premier előtt. Mindez plusz 10 millió dollárba került. 

Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images

 

Hasonló botrány volt Johnny Depp és a Legendás állatok és megfigyelésük - Dumbledore titkai című film körül is. A színész alakította a sorozat második részében a gonosz karaktert, Grindelwaldot. Amikor elkezdték forgatni a harmadik részt, akkor kezdett Depp körül kisebb szarvihar kialakulni. Amber Heard vádjai beárnyékolták karrierjét, így dobták A Karib-tenger kalózai-franchise-ból. A Legendás állatok... harmadik részének forgatásait ugyan még elkezdte, de aztán egy jelenet után megköszönték neki a részvételt, majd leszerződtették helyette Mads Mikkelsent. Depp viszont így is megkapta a teljes fizut, ami esetében 16 millió dollárt jelentett.

Akadnak itt azonban olyanok, akik botrányok nélkül, mondhatni praktikus okokból, idő- és tartalomoptimalizálási okokból nem kerültek bele az adott film végső vágott verziójába - pedig rendesen megdolgoztak a pénzükért.

Forrás: Getty Images

 

Tim Rothnak egy erősebb kameó szerepe akadt (volna) a Volt egyszer egy Hollywood című filmben. Quentin Tarantino nem egyszer forgatott már a színésszel, így tudta, hogy mire számíthat. Minőségbeli probléma elvileg nem is volt Roth színészi munkájában, egész egyszerűen nem fért bele már az ő sztorija is a filmbe. Tim Roth ettől még megkapta a pénzét.

Forrás: Getty Images

 

Ugyanígy járt Shailene Woodley is a Csodálatos Pókember 2. részében. Ő lett volna Peter Parker szerelme, Mary Jane Watson. A történetben így is volt egy szerelmi szál, és a rendezőnek döntenie kellett, hogy még az MJ-vonalat is behozza-e vagy sem. Végül úgy döntött, hogy most nem akarja még ezt is beszuszakolni a filmbe, amiben így is volt bőven történés. Majd a harmadik részben megjelenik a karakter - gondolta, így Woodley szereplése végül a vágóasztalon maradt, aztán a harmadik Csodálatos Pókember ötlete is törölve lett.

Ifjabb Vidnyánszky Attila zseniálisat alakított a Viszkis című filmben. Sajnos a nézők nem láthatták, de Antal Nimródnak, a rendezőnek nyugodtan el lehet hinni, hisz 20 percen át csak méltatta a színészt, amikor telefonon beszéltek. Ennek a beszélgetésnek a végén derült ki, hogy a felvett jeleneteknek már nem jutott hely a filmben. Itt meg lehet nézni, hogy milyen lett volna ifj. Vidnyánszky Attila, mint Ambrus Attila gyerekkori barátja, Lali.