A legtöbb filmsztár tudatosan, fegyelmezetten építi a saját magáról alkotott képet, néha mégis szívesen kilépnek a komfortzónájukból egy-egy kisebb, de izgalmas szerep kedvéért.
12 majom (1995) - Brad Pitt
Terry Gilliam időutazós sci-fijében rendesen kavarognak a szálak, és meglehet, a társadalom jövőbeli pusztulásáért egy kissé hibbant antikapitalista környezetvédő, egy bizonyos Jeffrey Goines (Brad Pitt) felel, aki annak az elmegyógyintézetnek az ápoltja, ahová hősünk, James Cole (Bruce Willis) érkezik évtizedekkel későbbről. De az is lehet, hogy Jeffrey csak egy ártalmatlan őrült, a fene se tudja, és ez a történetszál pont ezért volt olyan kellemesen kiszámíthatatlan, mert
a közönség a frissen sztárrá vált Pittet elsősorban szőke szépfiúként ismerte.
Persze volt munka a dologban: amellett, hogy speciális felkészítő foglalkozásra küldte, Gilliam elkobozta a fiatal színész cigijét, hogy még idegbetegebb legyen az alakítása. Meg is lett az eredmény: játékáért Pitt elnyerte első Golden Globe-ját, és Oscarra is jelölték.
Lemony Snicket – A balszerencse áradása (2004) - Meryl Streep
A Lemony Snicketben persze elsősorban Jim Carrey őrülhetett meg a gyilkos ripacs Olaf grófként, aki mindent megtesz, hogy rátegye a kezét a Baudelaire árvák örökségére – mondjuk eleve miatta lettek árvák –, de egy kicsit Meryl Streep is a lovak közé dobhatta a gyeplőt. Ő a gyerekek nagynénje, Josephine, az egyedül, egy gyilkos piócáktól hemzsegő tó partján élő vénkisasszony,
aki mindentől retteg, és aki a helyes nyelvtan rendíthetetlen híve.
Josephine nem túl okos, hiszen a magát vén tengeri medvének kiadó Olaf tíz másodperc alatt csavarja el a fejét, hiába figyelmeztetik a gyerekek, de a végén azért csak kiderül, hogy helyén van a szíve. Egy titkos üzenetben ugyanis sikerül közölnie, hová rejtőzött, de a piócáktól végül ő sem menekülhet.
Spirit - A sikító város (2008) – Scarlett Johansson
Frank Miller a Sin City sikere után – ahol a tiszteletbeli társrendezői címet kapta meg Robert Rodrigueztől – elhitte, hogy önállóan is tudna filmet rendezni, és úgy gondolta, elég, ha a stílust is lemásolja a betűtípustól a színvilágig, még úgy is, hogy ezúttal nem a saját, hanem Will Eisner képregényét adaptálta. A Spirit egy meggyilkolt rendőr, Denny Colt (Gabriel Macht) története, aki a Spirit nevű álarcos bűnvadász képében születik újjá. Legfőbb ellensége a megalomániás Octopus (Samuel L. Jackson) és az ő jobbkeze, a titokzatos Silken Floss – akinek a neve úgy hangzik, mint egy előkelő fogselyem márka. Scarlett Johansson majdnem felismerhetetlen a nehezen definiálható szerepben,
de Miller rendezésében minden nehezen definiálható.
Silken Floss egyszerre romlott és ártatlan, sokszor nézi távolról az eseményeket, de a szemén látszik, hogy egy szadista dög, és még náci is. A tervezett folytatásban komolyabb szerepet szántak neki – de a film olyan rossz lett, hogy ilyesmiről szó sem lehetett.
Förtelmes főnökök (2011) – Jennifer Aniston
Filmünkben egy, Alfred Hitchcocktól kölcsönzött fordulattal három szerencsétlen alkalmazott – Charlie Day, Jason Bateman és Jason Sudeikis –, akik már nem bírják tovább rettenetes főnökeik szekatúráját, összeáll, hogy kinyírják egymás rettenetes főnökeit – hátha így nem terelődik rájuk a gyanú. A főnökök között pedig ott van Dr. Julia Harris (Jennifer Aniston), a nimfomániás, gátlástalan fogorvosnő, akinek gyűjteménye van a „megszerzett” trófeákról, és akit leginkább az izgat fel, ha valaki ellenáll neki.
Érdemes figyelni az apróságokra, a rémes frizurára, a szoláriumozott bőrre és az erős, ízléstelen sminkre, ami sokat elmond a karakterről.
Aniston, Amerika üdvöskéje kissé zavartan, de nagy átéléssel alakítja a közönséges, mindenre képes nőt, akit aztán a második részben is eljátszott, és akinek megformálásáért az MTV Movie Awards-on a „legjobb rohadék” kategóriában vihetett haza díjat.
Pán (2015) - Hugh Jackman
Joe Wright filmje, amely a Pán Péter történetet értelmezte újra – amikor még Hook nem kalózkapitány volt, hanem hősünk barátja és fegyvertársa, meglepő módon visszhang nélkül maradt bemutatása után. Talán pont a furcsa történet furcsa szereposztása és meglepően sötét hangneme volt a hibás – mégiscsak egy gyerekfilmről beszélünk. A legfurcsább döntés Hugh Jackman volt a kalózvezér Feketeszakáll szerepére, aki gyerekeket dolgoztat, hogy azok kibányásszák neki azt a port, ami révén örökké élhet. A mindenki ellen háborúba induló Jackman
egy kicsit raszputyinosra vette a figurát,
ugyanakkor van benne némi vámpírszerű is – lásd örök élet –, és bár láthatóan élvezte a játékot, pont ezzel lopta el a show-t. Igaz, nem az ő hibája, hogy nem került mellé vagy vele szembe egy hozzá hasonló fajsúlyú színész.
Licorice Pizza (2021) - Bradley Cooper
Paul Thomas Anderson három Oscar-díjra jelölt filmje egyszerre felnövekvésfilm két fiatalról, Alanáról (Alana Haim) és Gary Valentine-ról (Cooper Hoffman, a 2014-ben elhunyt Philip Seymour Hoffman fia), akik többek közt egy vízágy biznisszel akarnak érvényesülni, és korrajz az 1970-es évek elejének San Fernando-völgyéről és annak furcsa figuráiról. Közéjük tartozik a fodrászból lett filmproducer, Jon Peters (Bradley Cooper), aki részben Barbra Streisand pasijaként volt ismert – erre az utóbbi tényre kellő hangsúly kerül itt is. Peters rossz természetű ember volt, ami a filmben is megjelenik, amikor hőseinktől vásárol vízágyat, majd annak beszerelése előtt terrorizálja őket – meg is kapja érte a magáét, hogy aztán egy váratlan találkozás teljesen kiborítsa. Bár Cooper, aki rendkívül tudatosan építi a karrierjét, rendszerint visszafogottan játszik, most tényleg elengedte magát, egy egyszerre nevetséges, felfuvalkodott, ugyanakkor fenyegető karaktert keltve életre.
Babylon (2022) - Tobey Maguire
Damien Chazelle új filmje a túlméretezett ambíciók és elképesztő különcségek krónikája, ami több karakter emelkedését és bukását követi nyomon a féktelen dekadencia és züllöttség korszakában, a korai Hollywoodban. Nem csoda, hogy vegyes volt a nézői fogadtatás, hiszen az édeskés Kaliforniai álom után Chazelle a Babylonban túlságosan is élethűen ábrázolja az „aranykor” romlottságát. És nincs romlottabb figura a filmben, mint James McKay (Tobey Maguire), a drogfüggő gengszter, akinek állatok kínzása okoz örömöt, és akinek nem jó tartozni – márpedig hősnőnk, Nellie LaRoy (Margot Robbie) komoly összeggel lóg neki. A lenyalt hajjal, karikás szemekkel játszó Maguire,
akit mintha izzadság és disznózsír keverékével kentek volna be,
láthatóan rengeteg energiát ölt abba, hogy a karakter a lehető legvisszataszítóbb legyen, és abba, hogy a róla kialakult jófiú képet egy kicsit árnyalni tudja.
Batman (2022) - Colin Farrell
Colin Farrell már a Förtelmes főnökökben is kellemesen eleresztette magát – és a karakterével kapcsolatos extrém ötleteit a film készítői is mind átvették –, de őrült énje igazán Matt Reeves Denevérember-filmjében teljesedhetett ki. Itt még az édesanyja sem ismerne rá Oswald „Oz” Cobblepot, vagyis a Pingvin jelmezében, aminek felvétele napi 3-4 órát vett igénybe. A Pingvin az Iceberg Lounge nevű éjszakai klub tulajdonosa és a maffia embere, de még nem annyira fontos karakter, hogy Batman igazi ellensége legyen, a film még csak felvezeti őt, hogy egy saját sorozatban bontakozhasson ki. A kövérré, öreggé (legalábbis öregebbé) és sebhelyes arcúvá változtatott színész teljesen átlényegült az egyszerre szánalmas és visszataszító, ugyanakkor fenyegető karakterré, és láthatóan élvezte az átalakulást – kellett is az ő játéka a néhol túlságosan is nyomasztó filmbe.
Így maszkírozták felismerhetetlenné Colin Farrellt - VIDEÓ!
A Batman Pingvinjét látva a saját anyja sem ismerné fel a színészt.
Tovább
