3 ok, hogy miért nézzük meg Jackie Chan "új" filmjét – és 2, hogy miért ne

Sokági úgy nézett ki, hogy a még 2018-ban leforgatott A kimenekítési projektet sehol nem lehet majd megnézni, de a Netflix most adott esélyt a filmnek, a kérdés pedig az, mi is adjuk-e egy esélyt neki.

 

Miért igen? – Jackie Chan és John Cena miatt

Alapjáraton is szeretjük mindkét színészt, miért ne szeretnénk őket? John Cena a legszerethetőbb expankrátorok közé tartozik, aki direkt nem játszik rá a kemény csávó mítoszára, aki mindig igyekszik vicces szerepeket választani, akár hülyét is csinál magából, és eddig még nem nagyon lőtt mellé – még a Barbie-ban is van egy vicces cameója. Neki nincsenek sztárallűrjei, nem csinál gondot abból, ha egy jelenetben egyforma magasnak látszanak Chan-nel vagy, ha egy másikban hátulról látszik, hogy valójában x-lába van.

Nem nagy színész, de ezt nem is várja el tőle senki,

ahogy Jackie Chantől sem. Ő pedig egy legenda, aki hazájában egy félisten, és a hatvanas évei közepén nyilván senki sem várja el tőle, hogy ugyanazokat az őrült mutatványokat hajtsa végre, mint pályája csúcsán, de kitesz magáért. Mint nála mindig, a legjobb rész persze most is a stáblista alatt jön, az elrontott jelenetek, amiből kiderül az is, hogy tök jó volt kettejük között a kémia.

Forrás: Netflix

 

Miért ne? - Mert lejárt a szavatossága

A kimenekítési projekt 2023-as dátuma kissé megtévesztő, hiszen a bemutatás és nem az elkészülés évét mutatja – a kínai-amerikai koprodukcióban készült filmet ugyanis 5 éve, még 2018-ban forgatták el. Csakhogy először komoly jogi problémák merültek fel anyagi nehézségekkel vegyítve, majd jött a COVID, és

sokáig úgy tűnt, ez a projekt is felkerül az elkészült, de soha be nem mutatott alkotások érdekfeszítő listájára,

és ezen a listán nem szerepelnek remekművek. Aztán jött NETFLIX bácsi, és látott némi fantáziát John Cena és Jackie Chan szerelemgyerekében, ami eleve olyan, mintha a streaming óriásnak készült volna – de nem jó értelemben. Nyilván nem véletlen, hogy a Netflix maga sem igazán tolja a filmet a képünkbe: ott van ugyan a népszerűségi listán, de a friss bemutatók között nem sorolták előre, nincsenek kiemelt ajánlói.

Forrás: Netflix

 

Miért igen?  - Mert megmutatja, hogyan látja a világot Kína

Kína az elmúlt évtizedben iszonyatos pénzeket fektetett a harmadik világba, elsősorban Afrikába, ahol óriási befektetéseket indítottak: vasútvonalakat, ipartelepeket, akkumulátorgyárakat építve, olyan gazdasági előnyökhöz jutva, hogy

sokan már új gyarmatosításról beszélnek, ami ironikus egy olyan ország esetében, amely hivatalosan ma is kommunista.

A kínaiak ezt nyilván másként látják, és a téma egyre gyakrabban jelenik meg a helyi filmgyártásban, ahol általában tökéletesen kiképzett elitkatonák védik meg az ország állampolgárait és érdekeit távoli országokban. A kimenekítési projekt is ilyen, azzal a különbséggel, hogy elvileg nemzetközi együttműködésben készült, bár a produkciós cégek „munkás-paraszt” logóit nézve hamar kiderül, hogy ez tényleg csak papíron van így. És ennek megfelelően megismerhetjük, hogyan látja a világot a legkevésbé ismert nagyhatalom, Kína – úgy, hogy nagyon sok ellensége, főleg amerikaiak és franciák, és nagyon kevés barátja van!

Forrás: Netflix

 

Miért ne? – Mert nagyon gagyi a története

Az alaphelyzet a következő: egy iraki olajfúró állomást hetek óta ostromolnak, és egy elit egység menti ki őket a híres Sárkány Luo (Jackie Chan) vezetésével. Csakhogy amikor Luoék megérkeznek, a kutya nem ostromolja az állomást, ami már csak azért is jó, mert annak nincsenek saját fegyveresei. El is indul a buszokból álló konvoj át a Halál Országútján – ami mellesleg Kuvaitban van -, de még ott sem támadják őket. Később amerikai zsoldosok rabolják el az egyik tudóst, hogy hozzáférjenek az olajtartalékhoz, de az egyik zsoldos, Chris Van Horne (John Cena) rájön, hogy ez rossz, és a kínaiaknak kezd segíteni. Az egész annyira esetleges, hogy amikor főgonosz zsoldos rá akarja beszélni Christ, hogy együtt hódítsák meg a Közel-Keletet, az azzal utasítja el, hogy „De hát megölted az öccsémet!”. A válasz meglepő: „Ja, tényleg!”. merthogy az amúgy is idegesítő öcsike megölése eleve teljesen indokolatlan volt, ahogy annyi minden más is, de több spoilert itt már nem durrantunk el.

Forrás: Netflix

 

Miért igen? – Pilou Asbek miatt

A már emlegetett gonosz zsoldosvezért ugyanis Pilou Asbæk alakítja, és ha a név nem is, de a dán színész arca sokak számára lehet ismerős, hiszen olyan nagy filmekben játszott, mint Trónok harca, a Lucy, az Egy háború vagy a  Páncélba zárt szellem. És a dán színészek rendszerint nagyon jók, és Asbek is remek az amúgy abszolút egydimenziós szerepben is. Képes abba egy jó adag humort és vagányságot vinni, és 

így az övé lett a legérdekesebb karakter,

pedig nyilván nem ez volt a veterán B-filmes rendező, Scott Waugh – aki azóta megcsinálta a hamarosan érkező Feláldozh4tók-at is. No nem mintha a többi karakter sokkal komplikáltabb lenne, sőt, alapvetően csak négy-öt megjegyezhető szereplő van, köztük a Jackie Chan által játszott parancsnok makacs lányával, aki haragszik az apjára, mert sokat volt távol a haza szolgálatában, de a később megérti, hogy ez miért fontos.

Forrás: Netflix