A bostoni fojtogató valós történetét feldolgozó, de néhány bizonyításra váró elméletre is támaszkodó film szerint a hírhedt sorozatgyilkos azért volt olyan "eredményes", mert senki sem találta olyan rendkívülinek, hogy valaki nőket öl.
A sorozatgyilkosok ragadozók, akik a gyengékre utaznak, nőkre, gyerekekre, a társadalom peremén élőkre, de elsősorban nőkre, motívumaik között pedig keveredik a kéjvágy, a szadizmus és valamiféle groteszk hatalmi vágy. A legtöbbjük azért gyilkolhatott olyan sokáig, mert azokat, akik utánuk nyomoztak, már ha egyáltalán nyomoztak, nem különösebben érdekelték az áldozatok, nem tartották az egészet a saját feladatuknak. Nyilván más a helyzet, ha egy ilyen ügyben nők nyomoznak – ha nem is rendőrként, hanem újságíróként, mint A bostoni fojtogató esetében.
Bostonban és környékén 1962 és 1964 között több mint egy tucat egyedülálló, 19 és 85 év közötti nőt megfojtó sorozatgyilkos két elszánt riporternőnek köszönheti a lelepleződést. Loretta McLaughlin (Keira Knightley) fedezte fel ugyanis, hogy kapcsolat lehet három környékbeli idős asszony meggyilkolása között, és ő írt először az ügyről. Mivel Loretta a Record American nevű napilap életmód rovatánál dolgozott, alig kapta meg a témát, amihez gyakorlatilag szabadidejében gyűjtött össze minden információt, és ha ő nincs, nincs ügy sem.
Merthogy minden sikeres sorozatgyilkos mögött több tucatnyi inkompetens zsaru áll,
a bostoni rendőrségen pedig szinte mindent rosszul csináltak. Nem hasonlítottak össze bűntényeket, nem egyeztették az egyes rendőrőrsök munkáját, nem működtek együtt más megyék és államok bűnüldöző szerveivel még akkor sem, ha azok őket érintő információkat kínáltak fel számukra, amikor pedig fény derült a gyilkosságsorozatra, el akarták hallgattatni az újságot. Pontosabban az újságírónőket.
A Record American főszerkesztője (Chris Cooper) ugyanis végül úgy dönt, jobban fogy az újság, ha a cikket két riporternő képével adják fel, és Loretta mellé beosztja a veterán oknyomozó Jean Cole-t (Carrie Coon). Ők ketten együtt megpróbálták maguk felgöngyölíteni az esetet, felszedegetni az információmorzsákat, meghallgatni a szemtanúkat és a rokonokat.
Jóval előrébb járnak, mint a helyi rendőrség,
mivel ők a környező városok kapitányságaival is kapcsolatot tartanak, és az a furcsa helyzet áll elő, hogy hosszú ideig titokban ők szállítják az információt annak az egyetlen nyomozónak (Alessandro Nivola), aki hajlandó beszélni velük, és a tetteshez is ők jutnak el – hogy aztán a teljes képet összerakva kételkedni kezdjenek. Ez persze csak maga a történet és ami mögötte van, de mit kezdett mindezzel Matt Ruskin rendező (Crown Heights)?
A bostoni fojtogató meglepően szikár mese, ami csak ritkán engedi meg magának az érzelmi csúcspontokat, mint amikor Loretta először szembesül egy gyilkosság képeivel, vagy amikor a saját házában fenyegetik meg, a cselekmény különben célratörően halad előre. A cél nyilván az, hogy ezzel érzékeltessék azt a fáradhatatlan, rengeteg áldozatot követelő, hálátlan munkát, amit a két riporternő – mások helyett is – elvégez. És ez a szikárság jól áll mind a jó értelemben véve régimódi filmnek, mind Keira Knightley-nak. Aki valahogy egyre jobb színésznő lett,
egyre kevesebb eszközzel tud egyre több mindent megmutatni,
és ez a film remek példa erre. Bár házassága szétesik, az élete veszélybe kerül, és felemészti a munka, a film nem csinál belőle tragikus figurát – az egyszerűen nem lenne ide illő. A film, amely a bostoni fojtogatóval kapcsolatban egy kissé komplikált, de nem is lehetetlen elmélet mellett kardoskodik, mely szerint több elkövető is volt – ezt támasztja alá, hogy két teljesen elkülöníthető időpontban két teljesen különböző áldozatcsoport, először idős hölgyek, majd fiatal lányok, volt megfigyelhető – ennél ambiciózusabb.
Hogy semmi kétségünk ne legyen a mondandót illetően, az egyik gyanúsított a film vége felé ki is mondja azt, ami a legfőbb konfliktusforrás nem csak a bostoni fojtogató ügyében: „A férfiak nőket ölnek”, és lehet mondani, hogy ez hű, de naprakész üzenet akar lenni, de tényleg erről van szó, és a világ nagyon sok pontján ez még ma is így van. A férfiak nőket ölnek, mert megtehetik, és mert más férfiak nem nyomoznak kellő tudással és komolysággal, és ez utóbbi minden lehetséges mentő körülmény ellenére is van olyan sokkoló, mint az előbbi tény. A Ridley Scott produkciós cége, a Scott Free Productions által jegyzett film üzenete aligha mehet félre, annyira céltudatosan, annyira egyértelműen mutat minden ebbe az irányba.
Értékelés: 8/10
