Ha te is szereted a skandináv krimit, szinte biztos, hogy valamilyen formában találkoztál már a Q-ügyosztály eseteivel. Jussi Adler-Olsen összesen tíz könyvet írt, amiben Carl Mørck, a koppenhágai rendőrség különc nyomozója felderítetlen ügyeket old meg a pincébe száműzött, újonnan alakult részleg kicsiny csapatával. Ez a Q-ügyosztály, ami valójában a rendőrséget népszerűsítő marketing része, ám a rá szánt költségvetést egészen másra fordítják, és kezdetben Mørck sem valami lelkes. A Nyomtalanul című, 2007-ben megjelent első regényben egy évekkel korábbi eltűnést kezd el vizsgálni – ezt dolgozta most fel a Netflix egy kilencrészes sorozat formájában.

Mindenki lábadozik

Adler-Olsen regényeinek nem ez az első adaptációja: 2013-ban mutatták be a mozik a Nyomtalanul filmváltozatát Nikolaj Lie Kaas és Fares Fares főszereplésvel – a két színész még három filmben alakította a Q-ügyosztály nyomozópárosát, Carl Mørckot és Assadot. 2021-ben egy folytatással/reboottal próbálkoztak: újabb két regény filmadaptációja készült el, egészen más színészekkel: ebben az Ádám almái (2005) furcsa lelkű neonácija, Ulrich Thomsen játssza Mørckot, Assadot pedig Zaki Youssef alakítja. A 2024-es Határtalanul után azonban nem készült több dán film a Q-ügyosztály eseteiből, most viszont megérkezett a Netflix adaptációja, ami Skóciába helyezi át a történetet.

A sorozat magyarul a Megoldatlan ügyek osztálya címet kapta, de az eredeti cím természetesen Dept. Q. Hallom ám a kérdést: de miért ’Q’? Nos, az eredeti regényben Carl Mørck nevezi el a részleget mintegy iróniából, hiszen ha már úgyis a pincében van, és döglött aktákat kell bújnia, hangozzék is hülyén, legyen az abc utolsó betűinek egyike az új részleg megnevezése. A sorozatban – ami az első regény, a Nyomtalanul történetét dolgozza fel – nem Mørck, illetve bocsánat, már nem Dániában vagyunk, szóval: nem Morck adja a nevet, hanem ez az irodának szánt helyiség megnevezése.

„Q blokk – zuhanyzók”,

ahol reterátok és csöpögő vízcsapok közt kezdik megoldani a felderítetlen ügyeket. De kik is?

A Q-ügyosztály alappillére Morck, aki épp az önvádból és egy lőtt sebből lábadozik, mivel egy tetthelyen – ahol amúgy semmi keresnivalójuk nem volt – őt, a társát, és egy fiatal rendőrtisztet is meglőttek. James Hardy (Jamie Sives) nyomozó deréktól lefelé lebénult, a fiatal rendőr pedig életét vesztette, Morck viszont viszonylag hamar felépült, mert a társán átfúródó golyó találta el őt. A sorozat egyfelől ennek a lövöldözésnek a felderítéséről szól, másfelől egy fiatal és ambiciózus ügyvéd, Merritt Linguard (Chloe Pirrie) ügyét vizsgálják újra, aki évekkel korábban tűnt el. Ebben Morck segítségére van Rose Dickson (Leah Byrne), aki épp egy idegösszeomlásból épült fel, és Akram Salim (Alexej Manvelov) a szíriai rendőrség egykori tagja – ő valójában Assad, csak valamiért megváltoztatták a nevét. Ők hárman alkotják a Q-ügyosztályt, valamint Hardy, aki a kórházból segíti a nyomozást.

Más ország, ugyanaz a bűn

Az, hogy Skóciába helyezték át a Dániában játszódó sztorit, valójában szinte lényegtelen: a skandináv krimi akkor is működik, ha más a helyszín, pláne Edinburgh, ami szintén szép, de elég szélsőséges az időjárás. A rendezés ügyesen bánik a tájjal, de ami még fontosabb, hogy a képaránnyal is játszik. A nyomozással párhuzamosan ugyanis azt is folyamatosan látjuk, mit történt, illetve mi történik épp Merritt-tel. Szóval azt tudjuk, hogy még él, ám azt nem tudjuk, ki és miért rabolta el: mi több, erre kéne rájönnie a nőnek is, ugyanis addig egy kamrában tartják fogva, ahol folyamatosan növelik a nyomást. És, miként a negyedik rész stáblistája alatt elhangzó figyelmeztetéséből kiderül:

Ez egy elég kegyetlen suspense, hiszen mi már tudjuk, mi vár Merritt-re, ha záros határidőn belül nem jön rá, miért tartják fogva. A kamrában játszódó jeleneteknél ráadásul megváltozik a képarány: a sorozat alapvetően 16:9-ben készült, ez a klasszikus mozis képarány, ami szélesvásznú tévéken széltől szélig ér. Ám

azoknál a jeleneteknél, amik a túlnyomásos tartályban játszódnak, a képarány átvált 4:3-ra, ami a klasszik tévés formátum, tehát két oldalt jóval kevesebb a képi információ, aminek hatására beszűkül a tér, így a nézőt is elfogja a klausztrofób érzés.

Ez is érdekelhet

13 hátborzongató skandináv krimi, amit kár lenne kihagyni

Akár régóta rajongsz a skandináv krimiért vagy még csak most kóstoltál bele ebbe a világba, itt egy lista, ami a műfaj legjobbjait gyűjti össze.

Lássuk!

A feszült és izgalmas ügy mellé pedig parádés szereposztás társul: Morck szerepére Matthew Goode remek választás, már csak azért is, mert így bizonyítani tudja, hogy nem csak A korona vagy a Downton Abbey az ő terepe. Szikár, szakállas Morckként is megállja a helyét, és érzékeltesen hozza a nyomozót, aki emberként nem jön ki senkivel, de detektívként olyan dologra tapint rá, ami másnak eszébe sem jutna. Akram szerepében Alexej Manvelov hol komikus, hol pedig dermesztő, ahogy csak minimális mimikát használ, a Rose-t alakító Leah Byrne pedig az eddigi adaptációk közül a legközelebb áll a regénybeli figurához. A karakterek közt remek a kémia, ami miatt sosincs üresjárat.

Pedig kilenc rész az elég sok, ha belegondolunk, hogy a 2013-as film alig több mint másfél órában vitte vászonra ugyanezt a regényt. Nyilván a Netflix sorozatában vannak változások, betoldások, de ami a filmbe nem fért bele, vagy épp gyorsan le kellett zavarni (a sorozatban csak az ügyosztály megalakulása közel egy órányi játékidő), azt is bőven kibontják, és még plusz eseményeket és karaktereket is behoznak, ami cseppet sem válik a történet vagy hangulat kárára. Például Akram/Assad kap egy családot, Morck meg egy stresszlabdát – szerintem ez így igazságos.