A spanyolok megcsinálták a Száll a kakukk fészkére vicces verzióját, és teljesen rendben van. A rövid tartalom alapján meg sem akartam nézni ezt a Netflixre most felkerült spanyol romantikus vígjátékot, aztán feltűnt, mennyire jó kritikákat kapott a nemzetközi piacon, és ezen egy kicsit elgondolkodtam.
A magát nagymenőnek képzelő Adrián (az elsőre kicsit nyálas Álvaro Cervantes), aki egy kattintásvadász oldal újságírója, egy este a barátainak azzal dicsekszik, hogy a bárban bármelyik csajt fel tudja szedni, mert ugye csak akarni kell, és minden összejön. Ehelyett őt szedi össze a váratlanul felbukkanó Carla (az elsőre kicsit irritáló Susana Abaitua), aki azt mondja, csak egy egyéjszakás kalandra vágyik, más nem is akar a sráctól. A kaland azonban megspékelődik egy esküvő hazavágásával, majd a lány lelép, de Adri a megszállottja lesz, és amikor kiderül, hogy Carla egy pszichiátriai intézet lakója, hamis papírokat szerez, és ő is a diliház lakója lesz, hogy közelebb kerülhessen hozzá.
Ami ugyebár simán zaklatás, és hosszan sorolhatnám, hogy mi a baj a film elejével – például hősünk simán kicsenget csak úgy ezer eurót a kamu igazolásért és további 2000-at a kórházi számlára, vagy ahogy a nála maradt kabátban megtalálja Carla nevét és a kórház címét egy recepten, de minek egy recept egy bentlakónak? -, aztán hősünk megemlíti a Száll a kakukk fészkére (1975) című örök klasszikust, és még itt is elég szkeptikus voltam. Merthogy a srác, aki belépéskor aláírta, hogy az intézet gondnoksága alá helyezi magát, és akiről szíve hölgye hallani sem akar, csak akkor szabadulhat, ha a többi beteg jó értékelést ad róla – ami ugye szintén elég elvetélt forgatókönyv fordulat -, de kár volt aggódnom. És igen, a Hívhatsz bolondnak egy viszonylag egyszerű romantikus vígjáték, vannak bonyodalmak, de a végén összejön a két vonzó emberpéldány, és az egész film nagyon szerethető lesz.
A párhuzam a film és a Száll a kakukk fészkére között csak annyi, hogy itt is egy magát dilisnek hazudó egészséges kerül be a lelkileg sérültek közé, de itt nincs gonosz főnéni és nincsen dráma, ugyanakkor nem esünk át a ló másik oldalára. Ez nem egy Adam Sandler vagy Rob Schneider film, itt nem nevetséges retardáltaknak mutatják az ápoltakat, hanem többnyire szórakoztató egyéniségeknek. A legjobb példa Adri szobatársa, a súlyosan paranoiás Saul (az erősen a néhai Harry Dean Stantonre emlékeztető Luiz Zahura), egy olyan karakter, ami más filmben vagy röhejes lenne vagy tragikus figura, de Dani de la Orden rendező (Hóesés Barcelonában, Elit, Amíg a lagzi el nem választ) képes megtartani az arany középutat, és egyformán ad neki vicces pillanatokat és drámai mélységet, és egyik sem írja felül a másikat. Azt mondják, hogy a könnyed látszat ellenére a vígjáték az egyik legnehezebb műfaj, és a Hívhatsz bolondnak abszolút igazolja ezt az állítást.
Mert de la Orden fogott egy nehézkes, kicsit nevetséges, klisékkel megtűzdelt alapötletet – hányszor láttuk eddig, hogy valaki megmentené a gyönyörű bolond lányt? -, és kihozott belőle egy összességében nagyon is eredeti, okos és érzékeny filmet, úgy, hogy mindvégig képes volt a romkomok műfaji keretein ebül maradni. Ehhez persze a remekül megírt és kivételesen teljesen természetesnek érződő párbeszédek mellett kellett két jó főszereplő is, de az elsődleges érdem a nálunk teljesen ismeretlen Susana Abaituáé – a színésznő baszk, innen a furcsa családi név -, aki nem csinál sem poént, sem tragédiát a főhősnő bipoláris személyiségéből és mániás depressziójából – bár gyanítom, hogy kevés pszichológiahallgató ír majd szakdolgozatot az ő ábrázolása alapján.
Értékelés: 8/10