10 dolog, amit nem tudtál A remény rabjairól

A remény rabjait hivatalosan is mindenki imádja a világon.

1. A két főhős, Andy és Red első találkozásakor a börtönudvaron Redet baseballozás közben láthatjuk, azaz csak a baseball labdát dobálgatják egymásnak egy rabtársával. A jelenet felvétele kilenc órán át tartott – a Redet játszó Morgan Freeman ezen idő alatt zokszó nélkül dobálta a labdát. Másnap viszont felkötött karral jelent meg a forgatáson.

2. Rob Reinernek annyira tetszett Frank Darabont Stephen King novellája alapján írt forgatókönyve, hogy 2 és félmillió dollárért akarta megvenni tőle, hogy ő rendezhesse meg, Harrison Forddal Red és Tom Cruise-zal Andy szerepében. Darabont komolyan el is gondolkozott az ajánlaton, de aztán úgy döntött, hogy ez az egyetlen lehetősége, hogy valami igazán nagyszabásút alkothasson, így végül ő maga rendezte meg a filmet.

Ezután Andy szerepére szóba jött Jeff Bridges, Tom Hanks, Kevin Costner, Matthew Broderick, Nicolas Cage, Johnny Depp és Charlie Sheen is.

Hanks a Forrest Gump, Costner pedig a Waterworld – Vízivilág miatt nem vállalta el (utóbbi nem volt valami jó csere). Red megformálására Clint Eastwoodnak, Harrison Fordnak, Paul Newmannek és Robert Redfordnak is volt esélye. Az eredeti novellában ugyanis Red egy középkorú ír férfi, őszülő vörös hajjal. Darabont ennek ellenére Morgan Freemant találta a legalkalmasabbnak, poénként azonban benne hagyták a forgatókönyvben azt a mondatot, amikor Red azt válaszolja Andy kérdésére, hogy miért Red a beceneve, hogy „talán azért, mert ír vagyok”.

3. Frank Darabont A remény rabjaihoz a nagy klasszikusok helyett egy mindössze négy évvel korábban bemutatott filmből, a Nagymenőkből nyerte az inspirációt, amit a forgatás során minden vasárnap megnézett. Innen vette a narrátor alkalmazásának ötletét, és az idő múlását jelző vágástechnikákat is innen leste el.

4. Habár A remény rabjai az IMDb nevű filmes adatbázis toplistáján az első helyet foglalja el (kiemelkedően magas, 10-ből 9,2 ponttal, több mint kétmillió felhasználó szavazata alapján), annak idején hatalmasat bukott a mozipénztárakban: 18 milliós bevétele még arra sem volt elég, hogy a gyártási költségeket fedezze (a film ugyanis 25 millióból készült). Később ugyan, amikor az Oscar-jelöléseinek a hírére megint meglódult a nézettsége, keresett további tízmillió dollárt, de még így is buktának számít. A videokölcsönzőkben azonban egy évvel később nagyon jól ment: ez volt 1995 legtöbbet kölcsönzött filmje, és egyike lett minden idők legjövedelmezőbb kölcsönözhető kiadványainak. Ja, és annak ellenére, hogy ennyire imádja mindenki, A remény rabjai a hét jelölésből egyet sem tudott díjra váltani az Oscaron.

5. Raquel Welch színésznő, akinek Egymillió évvel ezelőtt című mozijának a plakátja kulcsfontosságra tesz szert A remény rabjaiban, nagy rajongója a filmnek.

6. A film elején a közelikben, amikor Andy revolvert töltő kezeit láthatjuk, azok valójában a rendező, Frank Darabont kezei. Később még kétszer látjuk premier plánban Andy kezeit (amikor felvési a cellája falára a nevét), és mindegyik alkalommal Darabont volt a „kézdublőr”. Ezeket a felvételeket az utómunkálatok folyamán rögzítették, és azért magával a direktorral a „főszerepben”, mert csak ő tudta pontosan, mit szeretne látni a szóban forgó közelikben.

7. Andy Dufresne szerepére készülve Tim Robbins valóban eltöltött némi időt egy magánzárkában, hogy megtapasztalja az élményt – annak ellenére, hogy tudta: ez azért nem ugyanaz, mint amikor valakit az akarata ellenére tartanak fogva.

8. A film helyszínéül szolgáló fiktív börtön visszatérő elem Stephen King írásaiban: A remény rabjai alapjául szolgáló novellán, a Rita Hayworth and the Shawshank Redemptionön kívül több helyen is felbukkan olyan összefüggésben, hogy valamelyik karakter szintén itt töltötte a büntetését. Ennek megfelelően megjelenik egy King regénye alapján készült másik filmben, a Dolores Claiborne-ben is, amikor a címszereplő azzal fenyegeti a férjét, hogy a Shawshankbe juttatja, ha még egyszer hozzáér a lányukhoz. Andy Dufresne figurája is feltűnik egy másik King-kisregényben: ő az a könyvelő A jó tanulóban (a filmfeldolgozást Az eminensként ismerhetjük), aki a bujkáló náci befektetéseit kezeli.

9. Roger Deakins operatőr A remény rabjai fényképezéséért kapta pályája első Oscar-jelölését. Csak 23 évet és 13 további jelölést kellett kivárnia, hogy 2018-ban a Szárnyas fejvadász 2049-ért végül ténylegesen meg is kapja a trófeát.

10. A filmben mindössze két nőnek van szöveges szerepe: egyikük egy vásárló, aki Brooksra panaszkodik, miután az kiszolgálja a vegyesboltban, a másikuk pedig az az alkalmazott, akihez Andy odamegy a bankban a szökése után.


(via IMDb)