13 dolog, amit nem tudtál a Csokoládéról - mármint a filmről

Igen, ahogy az várható volt, az egyik színész csokoládémérgezést kapott, de nem Johnny Deppről van szó, aki gyerekként allergiás volt az édességre!

1. A Csokoládé (2000) nagy részét a háromszázhetven lakosú Flavigny-sur-Ozerain faluban forgatták, ahonnan, illetve a  környékről kétszázötven embert vettek fel statisztának, a többiek közül pedig többen dolgoztak a cateringen vagy a díszletet brigádban. Vagyis szinte a teljes lakosságot bevonták a film készítésének folyamatába, és naponta tájékoztatták őket a történtekről.

2. Bár Johnny Depp Franciaországban élt a forgatás idején – ekkor volt Vanessa Paradis a felesége -, furcsa módon a Franciaországban forgatott jelenetek egyikében sem szerepel. Minden jelenetét Angliában forgatták le egy stúdióban. Judi Dench összes jelenetét szintén Angliában forgatták le, de neki jó oka volt erre: a férje nagyon beteg volt a film készítése alatt, és fontos volt számára, hogy közel legyen otthonához.

Forrás: UIP-Duna Film

 

3. Míg az összes sajtóanyagban főszereplőként, azaz Juliette Binoche egyenrangú partnereként szerepeltették, Johnny Depp csak ötvenkét perc elteltével, majdnem a játékidő felénél jelenik meg a filmben.

4. Juliette Binoche bejelentkezett egy jó nevű párizsi csokoládémanufaktúrába, hogy megtanulja a csokoládékészítés fortélyait. Az általa készített csokoládék egy részét fel is használták a filmbeli ünnepség során. Ennek ellenére

a közeli jelenetekben nem az ő kezét látjuk,

amint a csokimasszát keveri, hanem egy statiszta kezét, amin a karakter karkötője van – ezzel valószínűleg csak időt spóroltak meg a színésznőnek és a produkciónak.

Forrás: UIP-Duna Film

  

5. Ahogy a kamera egyre távolabbról mutatja a falut a legvégén, a stáblista alatt, egy férfi sétál át a tér alsó részén. Lasse Hallström rendező ezzel azt akarta bebizonyítani, hogy ez egy igazi falu, nem pedig egy makett. A településre néző temető viszont nem igazi, ehhez a filmhez készült díszletként, ahogy folyó sem folyik Flavigny-sur-Ozerain mellett, illetve nincs jókora szobor a falu főterén.

6. Amikor végül látjuk, ahogy Anouk képzeletbeli "kenguruja", Pantoufle-t elszökell, az állatot egy wallaby (Bennett-kenguru) játszotta, a leggyakoribb kis méretű kenguru fajta, amit háziállatként is szoktak tartani. A jelenet felvételénél három tréner próbálta rávenni az állatot, hogy pont a megfelelő irányba ugráljon.

Forrás: UIP-Duna Film

 

7. Amikor Anouk Rocher, a főhősnő lánya beszalad az üzletbe, és azt kiabálja: „Itt vannak a kalózok!", ő és az édesanyja kimennek, és meglátják Roux-t, akit ugyebár Johnny Depp alakít, amint gitározik. Aztán Anouk azt mondja:

„Fogadok, hogy ő a kapitány”.

Három évvel később Depp már Jack Sparrow kalózkapitányt alakította a Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átkában (2003) és annak folytatásaiban. Egyébként tényleg Johnny Depp gitározik ebben a filmben, három jelenetben is, és két dalt is játszik a soundtracken (az első és az utolsó számot).

8. Depp nem szereti a minőségi csokoládé ízét, inkább az olcsó húsvéti nyuszi/ csokimikulás típust kedveli. Ennek az oka az lehet, hogy gyerekként allergiás volt a csokoládéra. Ironikus módon ezután a Charlie és a csokigyár (2005) főszereplője lett Willy Wonka különc csokoládégyárosként.

Forrás: UIP-Duna Film

 

9. Bár hivatalosan angol-amerikai produkcióról beszélünk, nagyon erős volt a svéd vonal  kis: nem csak a rendező, Lasse Hallström svéd, akárcsak Peter Stormare és Lena Olin. Az utóbbi ekkor Hallström felesége volt.

10. A hajót, amelyen Vianne és Roux szerelmi jelenete játszódik, egy színpadra építették meg, majd egy gépezettel ringatták, ami a hullámzást utánozta. Amikor a csókolózás után a csónak kívülről látható, a figurák árnyékát digitálisan adták hozzá.

Forrás: UIP-Duna Film

 

11. Amikor Vianne arra kényszeríti Anoukot, hogy vegye fel vörös köpenyét a film vége felé, egy tükör van az ágy melletti falon. Akármilyen óvatosak is voltak, a stáb egyik tagja rövid ideig látható a tükörben.

12. Azt a jelenetet, amelyben Alfred Molina (Comte Paul de Reynaud) megeszi a kirakatban lévő összes édességet, az utolsó forgatási napon vették fel arra az esetre, ha a színész nem érezné jól magát a rengeteg csokoládé elfogyasztása után.

Molina rosszul is lett annak rendje és módja szerint,

ráadásul menet közben rövid időre megakadt egy darabka csoki a torkán. Profiról van szó, aki egy pillanatra félrehajol és kiköpi a falatot, anélkül, hogy elrontaná a jelenetet.

13. A filmet öt kategóriában jelölték Oscar-díjra: legjobb filmként, a legjobb adaptált forgatókönyvért, a legjobb zenéért, Juliette Binoche-t a legjobb nő főszereplőként, Judi Dench-et pedig a legjobb női mellékszereplőként. Sajnos egyik kategóriában sem nyert.