9 tény, amit tuti nem tudtál A Védelmező-filmekről

Robert McCall, a nyugdíjba vonult igazságosztó eredetileg egy '80-as évekbeli tévésorozat főszereplője volt, akit a 2014-es moziváltozatban Russell Crowe játszott volna.

1. Egy '80-as években futó tévésorozat volt a franchise alapja

Az eredeti The Equalizer című széria a CBS csatornán futott nagy sikerrel 1985 és 1989 között. Ebben Edward Woodward alakította Robert McCallt, a közelebbről meg nem nevezett, többnyire csak „A Cég”-ként emlegetett ügynökség visszavonult hírszerzőjét. McCall persze a nyugdíjas évei alatt sem unatkozott: a kémkarrierje során megszerzett képességeit mindig arra használta fel, hogy igazságot szolgáltasson a slamasztikába keveredett ártatlan embereknek. Eközben persze nem egyszer megkísértette a múltja, és sorra bukkantak fel olyan kétes alakok a korábbi életéből, akikkel szigorúan titkos bevetésekben vett részt, vagy akik valamilyen régi adósságot akartak rendezni...

 

2. Eleinte úgy volt, hogy Russell Crowe lesz a filmváltozat főszereplője

A The Equalizer tévésorozat filmváltozatát 2010 júniusában jelentették be. Ekkor még úgy volt, hogy Russell Crowe lesz McCall ügynök, a rendezői székbe pedig Paul Haggis (az Ütközések Oscardíjas forgatókönyvírója) ült volna bele. Antoine Fuqua végül 2013-ban csatlakozott a produkcióhoz, és mivel a 2001-es, Kiképzésben már kiválóan együtt tudott működni a főszereplőnek leszerződtetett Denzel Washingtonnal (aki Oscar-díjat is kapott azért a filmért), a Sony Pictures Entertainment háza táján ezután már nem aggódtak amiatt, hogy kudarcra lenne ítélve a The Equalizer tévésorozat remake-je.

 

Forrás: InterCom

 

3. Chloë Grace Moretz igazi szexmunkásokkal is beszélt a film kedvéért

Robert McCall a filmváltozatban is az ártatlanokat védelmezte a visszavonulása után. Az első mozifilmben egy Teri nevű, fiatal lánynak segít, akit erőszakos orosz gengszterek terrorizálnak. Amikor Chloë Grace Moretz bekerült a filmbe, még csak 20 éves volt – vagyis az amerikai törvények értelmében nem számított nagykorúnak. Viszont nagyon alaposan felkészült Teri a kiskorú escortlány szerepére: igazi prostituáltakkal készített interjúkat. Ekkor mondta neki az egyik escortlány, hogy „szedjen magára pár kilót”, mert a férfiak „ebben a szakmában” azt szeretik, ha a lányokon „van mit fogni”. A színésznő meg is változtatta az étrendjét, és a szerep kedvéért meghízott.

 

4. A Sony azonnal folytatást akart, de végül 4 évet kellett rá várni

A Sony Pictures vezetősége már fél évvel az első rész 2014-es premierje előtt meglebegtette, hogy jön A Védelmező 2, Antoine Fuqua azonban kijelentette, hogy az ő részéről kizárólag csak akkor lesz folytatása a filmnek, ha a közönség és Denzel Washington is ezt akarja. Végül a Sony csak 2015-ben jelentette be hivatalosan a folytatást és Washington visszatérését Robert McCall szerepében, Fuqua esetében pedig egészen 2017-ig kérdéses volt, hogy ő lesz-e egyáltalán a folytatás rendezője. Így végül csak 2018-ban került mozikba A Védelmező 2.

 

Forrás: InterCom

 

5. Fuqua és Washington korábban sosem csináltak folytatást semmihez

A rendező nem véletlenül tamáskodott ennyit: A Védelmező 2 előtt soha egyetlen filmjéhez sem készített még folytatást. Hozzá hasonlóan Denzel Washington sem volt híres arról, hogy nagy franchise-okhoz szegődött volna el, így nála is ez a film volt az első olyan alkotás a kimondottan gazdag életművében, ahol újra magára öltötte egy korábbi szerepét.

 

6. Denzel Washington egyik régi sportsérülése is bekerült a második részbe

Abban a jelenetben, amikor McCall visszatér, hogy megbosszulja az Amy (Caroline Day) szállodai bántalmazást, az utolsó punknak, akit Juniornak hívnak, úgy nekimegy, hogy kificamodik a srác karja. Érdekesség, hogy Washington maga is egy nagyon hasonló sérülést kapott be ifjú éveiben sportolás közben, amikor a jobb keze maradandó károsodást szenvedett.

 

Forrás: InterCom

 

7. A Védelmező 3 lett Washington és Fuqua ötödik közös filmje

Olyanok ők ketten lassan, mint Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio... A legendás kollaborációjuk ugyebár a 2001-es Kiképzéssel kezdődött, aztán jött az első A Védelmező-mozifilm 2014-ben, aztán A hét mesterlövész remake-je 2016-ban, majd A Védelmező 2 2018-ban, és végül A Védelmező 3, amit idén augusztustól vetítenek világszerte a mozik.

 

8. Nem A Védelmező 3-ban szerepelt először együtt Dakota Fanning és Denzel Washington

A bosszúállós-igazságosztós franchise harmadik felvonásában McCall ezúttal is kap maga mellé egy másik karakter, aki felett atyáskodhat. Az illető most egy Emma Collins nevű lány, akit Dakota Fanning alakít.

A 29 éves színésznő azonban nem először szerepel akciófilmben Denzel Washington oldalán: a 2004-es A tűzben edzett férfiban ő volt az elrabolt kislány!

Érdekesség, hogy Washington már ott is egy nyugállományba vonult CIA-ügynököt alakított, aki újra leakasztotta a szögről a pisztolytáskát, amikor fel kellett göngyölítenie egy 9 éves kislány eltűnésének ügyét...

Forrás: InterCom

 

9. Denzel Washington nélkül fog elkészülni A Védelmező 4?

Könnyen lehet, mivel a történet végén a megfáradt Robert McCall elküldi Emmának az összes kapcsolatát és információforrását tartalmazó „kis fekete könyvecskét”. Ez részben arra utal, hogy McCall most már tényleg visszavonul (a hírek szerint ez lesz a franchise utolsó filmje Denzel Washingtonnal a főszerepben), de meglebegteti azt is, hogy ezentúl a lánynak kell átvennie a Védelmező szerepét, és neki kell síkra szállni az igazságért az elesettek nevében.