„Ez egy marhaság” - a legszelídebb Cápa sem volt elragadtatva az egyik jelentkező ötletétől

Új évadával jelentkezett a Cápák között az RTL-en vasárnap. Vizelettölcsér, társalkodó játék, gin tonik, füstölőfa és egy intimkozmetikai franchise is szerepelt a vállalkozók ajánlatai között.

Tabudöntögető vállalkozás – vizelettölcsér felett tanakodtak a Cápák

Egy kifejezetten nőknek tervezett intimhigiénés eszköz, a helpee kapcsán lépett a Cápák elé Molnár Boglárka, aki saját tapasztalatok és a papíriparban jártas férjével végzett termékfejlesztést követően dobta piacra a vizelettölcsért. A vállalkozó célja nem más, mint két éven belül láthatóvá tenni a terméket, valamint meghódítani azt, az elmondása szerint szűz piacot, amelyen szinte minden nő érintett. Míg a Cápák többsége a befektetési számok bűvöletében merült el, addig Moldován András a termék működését próbálta értelmezni, amely nem kis derültséget okozott a befektetők körében.

 

 


Bár Balogh Levente kacérkodott a befektetés gondolatával és Sárospataki Albert társa is lett volna az üzletben, azonban a vállalkozó nem fogadta el a 15%-15%-os tulajdonrésszel járó ajánlatot. Így befektetés nélkül távozott, ám egy cseppet sem volt csalódott.


Gin tonikot kínáltak fel a Cápáknak

Pálinkafőzéssel kezdték, gin készítésével folytatják az alkoholok piacának meghódítását a Carly’s tuajdonosai, Czomba Bianka és Beliczay Zsolt. A páros termékei már több elismerésben is részesültek és míg a pálinkák világában otthonosan mozognak, a dobozos gin tonikkal egy új területre tévedtek, ahol szeretnének úttörők lenni. A házasok felkészültsége lenyűgözte Moldován Andrást, aki a pitch-et követően akár „vakon” is befektetett volna az üzletbe. Sárospataki Albert azonban olyan üzleti ajánlatot tett, amely után nem volt kérdés: a Carly’s az ő befektetésével és mentorálásával megy tovább.

 

 

„Vannak olyan álmok, amelyekből jobb felébredni” – Balogh Petya még sose fogalmazott ilyen élesen

Még Cápatársai is megdöbbentek Balogh Petya keménységén, amikor a társalkodó játék, azaz a LovEat kapcsán fogalmazta meg üzleti meglátásait. Szakály Andrea egy papír alapú partedlivel lépett a befektetők elé, amelyen 50 szám összemaszatolásával és a hozzájuk kapcsolódó kérdések megválaszolásával lendítene az otthoni beszélgetések dinamikáján. Dr. Varga Eszter üzleti coach-ként több szempontból sem találta befektetésre érdemesnek a vállalkozást, azonban Balogh Petya még nála is keményebben fogalmazott. „Ez egy marhaság” – kezdte az érvelést a Cápa, aki befektetőtársaihoz hasonlóan nem szállt be a társalkodójáték-bizniszbe.

 

 

A Cápák nemet mondtak a füstölőfa vállalkozásra

Akár csak a LovEat esetében, Kunstár Sándor és Kunstár Sándorné a Füstölőfa megálmodói is befektetés nélkül távoztak. Moldován András és Balogh Levente több kritikát is megfogalmaztak a termékkel kapcsolatban, amelyből eddig fél millió forintnyit értékesítettek. „Minden negatív dolog ellenére, ez lehet, hogy egy üzlet, csak nem vagyunk ott, nem értjük, nem tudjuk hova tenni, mert nem adtál el belőle semmit” – mondta Moldován András, mielőtt ő is kiszállt volna az üzletből.

 

 

Kétszer tíz másodpercig élt a Cápák ajánlata

Hatalmas csatározás vette kezdetét, amikor Nagy Krisztina, a Naturiti intimkozmetikai franchise hálózat tulajdonosa a Cápák elé tárta befektetési kérését. A tíz üzletet magába foglaló üzletlánc saját fejlesztésű termékeket is forgalmaz, távlati tervei között pedig a további bővülés mellett az európai piac meghódítása is szerepel. Míg Dr. Varga Eszter, Balogh Levente és Balogh Petya kiszálltak, Moldován András és Sárospataki Albert között kiéleződött a harc. Moldován András mindössze 10 másodpercet adott a vállalkozónak, hogy eldöntse: él-e a 20 százalékért kínált 25 milliós ajánlattal, valamint a 75 milliós hitelkerettel. Az idő letelte után Krisztina nem reagált, így Sárospataki Albert is előállt az üzleti ajánlatával: 50 millió forintot kínált 25 százalékos tulajdonrészért cserébe, plusz egy 100 milliós, bármikor lehívható hitelkeretet. A Cápa még a tulajdonrész visszavásárlására is nyitott lett volna – ám ajánlatát ő is 10 másodperchez kötötte. Az idő leteltével mindkét Cápa lélegzetvisszafojtva várta Krisztina döntését, aki Moldován András ajánlatát fogadta el.

 




Címlapkép: RTL/Sallak Dóra