Ezeket a filmeket ajánljuk hétfőre

Csapjunk bele a karácsonyi hétbe egy kis tévézéssel!

A mélység titka - Duna Tv, december 20. hétfő, 20.35h

Megszakad az összeköttetés az egyik amerikai nukleáris tengeralattjáróval. Még az is lehet, hogy az oroszok keze van a dologban. Fölkutatására a közelben tartózkodó, víz alatti olajfúró bázis személyzete kap utasítást. A felszínen eközben nemzetközi válság alakul ki, és tovább rontja a helyzetet, hogy akik tisztázhatnák a félreértést, a vihar miatt a mélyben rekednek. Az idő múlik, fogytán a levegő, a tetejébe még különös esemény is történik. Odalent valami olyasmi várakozik némán, amit még nem látott emberi szem. A kutatók egy idegen civilizációra bukkannak.

 

A múmia visszatér - Mozi+, december 20. hétfő, 21h

1935-ben, tíz évvel a mumifikált egyiptomi pappal, Imhotep-pel történt szörnyű találkozás után Rick O'Connell és Evelyn boldog házasok, és egy eszes kissrác, a nyolc éves Alex szülei. A fiú az apjától örökölte kalandvágyát és humorérzékét, anyjától pedig az ősi kultúrákhoz való vonzódását. Ha pedig a lurkó élénk fantáziáját kell felpiszkálni, mindig kéznél van a nagybácsi, Jonathan. Londoni otthonuktól sok száz mérföldre, a Szahara homokja alatt egy újabb rémálom éledezik. Hatezer évvel ezelőtt a Skorpiókirály nevű vad harcos alkut kötött Anubisz Istennel, de elárulta őt, és ezért örök kárhozatra ítéltetett. Most feltámad, hogy Anubisz seregével elpusztítsa a világot. Közben Londonban, a British Múzeum ódon falai közt különös szertartás kezdődik: a világuralomra éhes csapat újra fel akarja támasztani Imhotep-pet, mert ő az egyetlen, aki képes legyőzni a Skorpiókirályt...

 

Hétmérföldes szerelem - Viasat3, december 20. hétfő, 21h

Erin és Garrett találkozása egyéjszakás kalandnak indult, majd nyári románccá alakult. Egyikük sem tervez komoly kapcsolatot, Erin ugyanis San Franciscóban tanul, Garrettet pedig New Yorkhoz köti a munkája. Ám a nyár végén már egyikük sem biztos abban, hogy valóban véget akarnak vetni a kapcsolatuknak. A hétmérföldes távolság, a károgó barátok és az új kísértések ellenére együtt maradnak. Már csak sok SMS-re, éjszakákon át tartó beszélgetésekre, és némi telefonszexre van szükség, hogy a távkapcsolat működőképes legyen. De kiállja-e kapcsolatuk az idő próbáját?

 

Hirtelen 30 - Filmcafe, december 20. hétfő, 21h

A tizenhárom éves Jenna azon szomorkodik, hogy az igazán klassz srácok átnéznek rajta. Az álmodozó lány eddig jól elvolt a szomszéd fiúval, de szeretne menőbb társasághoz tartozni. A születésnapi bulijára ezért meghívja a suli trendi személyiségeit. A parti csúfos kudarcba fullad, és Jenna megszégyenülten fogadalmat tesz: ha felnőtt lehetne, áloméletet élne! Reggelre harmincévesen ébred, egy varázslatos pillanat alatt csábos üzletasszony lett belőle, akinek a lába előtt hever a világ. Jenna azonban hamarosan rájön, hogy az élet mit sem ér, ha mindent készen kap az ember.

 

Üvegtigris - TV2, december 20. hétfő, 22h

Az Üvegtigris hat barát pár eseménytelen napjának története… Lali, az amerika-mániás büfés, aki az Üvegtigris nevű rozoga, útszéli büfékocsi tulajdonosa, Gaben, az autónepper, Róka, a piti csencselő, Sanyi, a félnótás hajléktalan, Csoki, aki mindig arról szövegel, hogy majd szerez pénzt és elmegy Amerikába és Cingár, aki a többiek idegeit nem kímélve szaxizik. Gaben rábeszéli Lalit, hogy vegyen meg egy, az amerikai álmot ízig-vérig megtestesítő régi Chevrolet Impala-t. Amikor hosszú kálvária után meghozza a rég várt autót, Lali ki sem tudja próbálni, egy úton visszaforduló teherautó ugyanis összetöri. Közben Róka izgatottan keresi a "Vasat", melyet korábban odavitt, hátha akad rá vevő. Lali azonban pár nappal azelőtt eladta a semmire sem használhatónak vélt "fémhulladékot". Rókára rászállnak a nehézfiúk, s halálosan megfenyegetik, hogy hozza vissza, vagy fizessen. Pénzt kell tehát szerezni _ mindenáron. Csoki szerint egyetlen megoldás van: ki kell rabolni a közeli postát. Mindenki kocsiba száll. A nagy balhé azonban nem sikerül tökéletesen...

 

Darabokban - Viasat3, december 20. hétfő, 23.15h

Davis sikeres befektetési bankár, szép feleséggel, házzal, autóval. Egy nap azonban autóbalesetben elveszíti nejét. Sajátos módon dolgozza fel a veszteséget: ahelyett, hogy összetörne, tovább éli az életét. Az érzéseit egy büféautomata üzemeltetőjének írott panaszleveleiben kezdi kibeszélni, míg a frusztrációját rossz háztartási gépek szétszedésében éli ki. Davis levelei felkeltik az ügyfélszolgálaton dolgozó Karen érdeklődését, és a két idegen között valószerűtlen kapcsolat kezd kibontakozni.

 

Letaszítva - RTLII, december 20. hétfő, 23.55h

John Hobbes nyomozó (Denzel Washington) és társa, Jonesy (John Goodman) fellélegeznek, amikor kivégzik az általuk elfogott démonikus gyilkosságsorozat tettesét. Napokkal később ismerősök és ismeretlen emberek egyaránt azt a dallamot éneklik Hobbesnak cinikusan, amit a halálraítélt dúdolt neki a gázkamrából. A rémtettek ráadásul tovább folytatódnak és kísértetiesen hasonlítanak ez előzőekhez. Ekkor kezdődnek Hobbes lidércnyomásos napjai: egyre több gyanús jel utal arra, hogy neki is köze lehet az újabb gyilkosságokhoz. Az őrjítő jelenség nyomában eljut a fekete mágia tiltott világáig...

 

Pokorny Lia az I Love You Babyt énekelte a SZESSÖN próbatermében, amivel Tomi és Jancsó simán fel is vehette volna a helyben megalakult zenekarukba.