Ezeket a filmeket ajánljuk szerdára

Az ünnepet kezdhetjük tévézéssel is.

Egri csillagok - Mozi+, március 15. szerda, 9.10h

A Gárdonyi Géza azonos című történelmi regényét alapul vevő Egri csillagok az 1500-as években játszódik, amikor a hódító török csapatok feldúlják Magyarországot. Bornemissza Gergely és Cecey Éva gyermekként esik a félszemű Jumurdzsák fogságába, aki foglyait rabszolgának kívánja eladni. Ám a gyerekek megszöknek, és magukkal viszik a babonás férfi talizmánját, akit ezt követően elhagy a szerencséje. Harminc esztendő telik el. 1552-ben járunk, Eger várát teljesen körülzárta a török sereg, Gergely és Éva sorsa pedig ismét összefonódik egykori fogvatartójukéval...Várkonyi Zoltán valós történelmi alapokon nyugvó klasszikusában tanúi lehetünk az egri várvédők Dobó István vezetésével folytatott, kilátástalannak tűnő harcának. Az alkotás egy lebilincselő, kalandos történet keretén belül állít emléket azon bátor, a végsőkig kitartó nőknek és férfiaknak, akik vállt vállnak vetve küzdöttek a várat körülvevő, sokszoros túlerőben lévő török sereg katonái ellen.

 

Csinibaba - TV2, március 15. szerda, 9.40h

1962. augusztus 28. Ezen a szombat reggelen is ellátja Simon bá' hírekkel, tanácsokkal és zenével a háztömbrádión keresztül a rábízott állampolgárokat. Közben a KISZ meghirdeti a Ki-mit-tud-ot, amelynek győztesei kimehetnek a Helsinki VIT-re, ami a vasfüggönyön túl van. Maga az édes élet. Sok-sok bonyodalom, még több sláger, ármány, szerelem és mulatság után kiderül, hogy a véletlent sem bízzák a véletlenre, és senki sem abba a révbe érkezik, mint amibe beevezett...

 

A Lego kaland - Viasat3, március 15. szerda, 10.25h

Emmet átlagos fickó. A keze sárga, két ujja van, a feje tetején bütyök tartja a sapkát. A Lego-világ átlagembere, építkezésen dolgozik, és semmi pénzért se késné le kedvenc napi tévésorozatát. Egy félreértés folytán azonban mindenki más azt hiszi: ő a Kiválasztott, a világ megmentésének kulcsfigurája. Különleges figurák egy kis csapatával kell nekivágnia a nagy feladatnak, amely meghökkentő kalandokon és váratlan fordulatokon keresztül eljuttathatja hőseinket majd meglátjuk hova. Annyi biztos: a kettős életet élő Lord Biznisz az elveszejtésükre tör, Emmet pedig Vitruvius, a bölcs öreg, egy vad Lego-lány, Batman és még néhány furcsa fickó oldalán, gyorsan alakuló járgányok és könnyen átépíthető világok között harcol de alig érti, mi zajlik körülötte.

 

Utazás a Föld középpontja felé - RTL, március 15. szerda, 10.40h

Trevor Anderson (Brendan Fraser) professzor az unokaöccse, Sean (Josh Hutcherson) és a csinos izlandi idegenvezető, Hannah (Anita Briem) oldalán nekivág, hogy megtalálja a vulkánt, amely eltűnt testvére szerint a Föld kérge alatti titokzatos világba vezet. Rá is bukkannak a különleges átjáróra, ahol kezdetét veszi életük legnagyobb kalandja. Földalatti szörnyek, lávafolyamok és úszó szigetek között próbálják túlélni a kalandot, melynek során az eltűnt fivér körüli titkokra is fény derül.

 

Szaffi - TV2, március 15. szerda, 11.55h

Jókai Mór regénye alapján! Mesénk a 17. században játszódik, amikor a Habsburg-ház elhatározza, hogy kiveri a törököt Magyarországról. Sophie, Ahmed Pasa lánya és Jónás, a magyar várúr, Botsinkay Gáspár fia, kisgyermekkoruk óta szeretik egymást, s jegyesek. A háború alatt azonban a Botsinkay családnak és a töröknek menekülnie kell, ezért elásnak egy láda kincset Botsinka várának udvarában. A kisded Sophie a menekülés közben elveszik, s egy furcsa kis öregasszony talál rá, aki macskája után elnevezi Szaffinak, s mintha saját gyermeke lenne, úgy szereti, s neveli. Jónás, daliás fiatalemberként visszatér apja birtokára, s az elrejtett kincs nyomába ered. A kincset azonban nemcsak Jónás szeretné megtalálni, hanem az ingyenélő, haszonlesők is. Jónás pedig a veszélyes kalandjai során újra találkozik Szaffival...

 

A kincses sziget kalózai - Filmcafe, március 15. szerda, 12.15h

Morgan Adams nő létére igazi hét tenger ördöge, rettegett kalóz, aki hírhedt apja halála után átveszi a sokat próbált legénységet és a halálfejes zászló alatt a habokat szelő kalózhajót. Apja azonban nem csak ennyit hagyott rá. Egy kincses térkép egyharmada is a kalózlány kezébe kerül _ amit mellesleg az apja koponyájára tetováltak. Mivel a térkép utasításait latinul írták, Morgan vásárol magának egy képzett rabszolgát, hogy a segítségével megfejthesse az írást. Temészetesen a térkép hiányzó darabjai után is nyomozni kezdenek, és eközben rájönnek, hogy nem ők az egyetlenek, akik tudnak a titkos kincsről: Morgan nagybátyja _ aki még nála is sötétszívűbb kalóz _ ugyancsak szeretné megtalálni a kincset, és célja érdekében még vagány unokahúgával is hajlandó rettenetes tengeri csatát vívni.

 

Az aszfalt királyai - Mozi+, március 15. szerda, 12.25h

Az igaz történet alapján készült filmben, 1963-ban Henry Ford II, a Ford Motor Company tulajdonosa arra utasítja az alkalmazottait, hogy álljanak elő jobbító javaslatokkal a cég autóit illetően, amivel növelni lehetne az eladásokat. Az alelnök, Lee Iacocca azzal a javaslattal áll elő, hogy készítsenek egy sportkocsit, amivel meg lehetne nyerni a 24-órás francia Le Mans autóversenyt. Erre a feladatra Iacocca felbérli a látnoki erővel bíró autótervezőt, Carroll Shelby-t. Shelby, a vakmerő és brit születésű autóversenyzőt, Ken Miles-t hozza magával a munkához. Ők ketten együtt küzdenek meg a vállalati beavatkozással, a fizika törvényeivel és saját démonjaikkal, hogy megépíthessenek egy forradalmi versenyautót a Ford Motor Companynek, amivel legyőzhetik Enzo Ferrari autóit az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen.

 

A Pál utcai fiúk - SuperTV2, március 15. szerda, 12.45h

Molnár Ferenc regénye alapján! A Pál utcai grundon délutánonként kisdiákok játszanak. Hírét veszik, hogy a füvészkertben tanyázó rivális társaság, amelynek Áts Feri a vezére, rohamra készül, hogy elfoglalja a Pál utcaiak grundját. A fiúk felkészülnek az ellenséges támadásra. Bokát választják vezérül, a többiek is kapnak rangot, egyedül a vézna, szőke Nemecsek Ernő marad közlegény. Geréb, aki szintén a vezéri rangra pályázott, bosszúból a füvészkertiekkel szövetkezik. Az árulás gyanúja Nemecsekre terelődik. A vézna kisfiú, hogy bebizonyítsa hűségét, visszaszerzi az ellenség által elrabolt grundzászlót. Akciója során kényszerű fürdőt vesz a füvészkerti tó hideg vizében. Elérkezik a csata napja. A lázasan fekvő Nemecsek kiszökik a betegágyából és bátran veszi ki részét a harcból. Ő is hozzájárul a Pál utcaiak győzelméhez. De nem sokáig örülhet új főhadnagyi rangjának, mert a fürdés miatt tüdőgyulladást kap...

 

Haláli fegyver - Film+, március 15. szerda, 13.20h

Egy volt nyomozót hidegre tesznek Los Angelesben, hogy azon melegében kicsalják tőle a hőn áhított mikrofilmet a kokainos süti receptjéről. Colt és Lüger _ a pisztolynevű zsarupáros _ a nyomukba ered, hogy még Bruce Willis-en is keresztülgázolva rázzák fel a kábult alvilágot. A Halálos fegyver, az Elemi ösztön és más bűnügyi filmek nevettető paródiája a magyar mozikban is zajos sikert aratott fergeteges, senkit és semmit nem kímélő humorával.

 

Tomboló ököl - Film Mánia, március 15. szerda, 14.55h

Sanghaj, 1908. A sanghaji harcművészeti iskola mesterét brutálisan meggyilkolják, az általa vezetett intézményt pedig terrorizálják. Chen, a mester legtehetségesebb tanítványa a rivális japán iskolát gyanúsítja a tett elkövetésével, és mivel a rendőrség a támadók oldalán áll, bizonyítékokat gyűjt, majd elhatározza, hogy életét nem kímélve megmenti az iskolát és igazságot szolgáltat.

 

Az Amazonas kincse - AXN, március 15. szerda, 15h

Beck, a behajtó szerepében maga Rock rombol végig a kincsvadászok ösvényein. Utolsó feladata, hogy megkeresse és visszaszállítmányozza főnöke kalandor fiát, Travist, aki épp régész kíván lenni és az indiánok rég elveszett kincsét keresi a dzsungelben. Kezdetét veszi az őrült hajsza: a kincskereső, az embervadász, a sűrűben bujkáló gerillák, az aranybánya szeszélyes és kegyetlen tulajdonosa, egy skót dudás, egy bombázó csaposlány és egy csapat túlfejlett humorérzékű pávián kergetőzik a fák között, a kincs körül, az aranybányákban és egy katonai táborban.

 

Kincsem - RTL, március 15. szerda, 15.10h

A minden vagyonától megfosztott fiatal gróf, Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége. Utolsó fillérjeiből megveszi az értéktelennek tartott, kezelhetetlen lovat, Kincsemet. Mindenki rajta nevet, amikor Schultz, a tarka macska segítségével elkezdi felkészíteni a versenyzésre. Reményei hamarosan megvalósulni látszanak, amikor Kincsem lábán gyógyíthatatlan betegség jelentkezik. Ernő csak apja ellopott orvosi jegyzeteiben bízhat, amit ellensége, von Oettingen báró (Gáspár Tibor) őriz. A báró lánya, a makacsságáról híres Klara (Petrik Andrea) azonban a segítségére siet, ami még jobban felkavarja Ernő életét.

 

A maszk - Film+, március 15. szerda, 15.10h

Stanley Ipkiss (Jim Carrey) igazán szánalmas, kétbalkezes figura. Bármibe fog, az homlokegyenest ellenkezőleg sül el. De csak addig, amíg rá nem vigyorog a bandzsa szerencse egy ősi maszk képében. Elegendő, ha az arcára húzza és Stanley Ipkiss többé nem az, aki volt! Új énje szórakoztató, szívdöglesztő, akinek minden trükk a kisujjában van. Ám hamarosan a maszk új gazdához kerül, aki korántsem ilyen szórakoztató, s azt tervezi, hogy emberfeletti erejével uralma alá hajtja a várost. A kétbalkezes Stanley kénytelen akcióba lépni…

 

A hét mesterlövész - Mozi+, március 15. szerda, 15.40h

Adott egy álmos kisváros, Rose Creek, amelyet az iparmágnás Bartholomew Bogue tart elnyomás alatt. A város kétségbeesett lakói, élükön Emma Cullen-nel egy sor törvényenkívülihez fordulnak segítségért. A csapat tagjai között akad fejvadász, szerencsejátékos és bérgyilkos is: Sam Chisolm (Denzel Washington), Josh Faraday (Chris Pratt), Jóéjt Robicheaux (Ethan Hawke), Jack Horne (Vincent D'Onofrio), Billy Rocks (Byung-Hun Lee), Vasquez (Manuel Garcia-Rulfo) és Véres Aratás (Martin Sensmeier) feladata lesz leszámolni Bogue-gal. Ahogy a végső összecsapásra készülnek, a hét mesterlövész ráébred, hogy amiért küzdenek, az több a puszta fizetségüknél...

 

Négybalkezes - Filmcafe, március 15. szerda, 16.40h

Francois Pignon (Pierre Richard) özvegyember egyedül neveli lányát, Jeanne-t. Már régóta munkanélküli, és végső kétségbeesésében elhatározza, hogy kirabol egy bankot. A kétbalkezes férfi azonban elszúrja az akciót, ezért úgy dönt, hogy a biztosabb menekülés érdekében túszt ejt. A kiszemelt áldozat egy börtönből most szabadult nehézfiú, Jean Lucas (Gérard Depardieu), akit bosszant a rabló ügyetlensége, ezért kénytelen maga irányítani az akciót, amikor a rémült rabló véletlenül lábon lövi. És ez még csak a kezdete ennek a fergeteges vígjátéknak.

 

A pláza ásza - AXN, március 15. szerda, 17.10h

Paul Blart szívénél csak a hasa nagyobb. Az ember azt hihetné, a légynek sem képes ártani. Pedig nagyon is kemény legénynek képzeli magát, arról álmodik, hogy egyszer motoros rendőrjárőr lesz belőle. Addig is, míg ennek eljön az ideje, biztonsági őrként dolgozik. És ahelyett, hogy Harley-Davidsonon róná az országutakat, az elektromos robogóján cirkál a helyi plázában. A legszomorúbb az egészben, hogy rajta kívül senki sem veszi komolyan felelősségteljes beosztását. Amikor rablóbanda támadja meg az áruházat és túszokat szednek, Paul úgy érzi, eljött az ő ideje.